Van élet a halál után?

 Csak mostanában? Érdekes. Ezek szerint valaki felruházott ezzel a képességgel. Azaz átadta ezt a különleges tudást részedre. Gondolkozz! Ki lehet az?

– Nem jut eszembe senki! – ámult el Sára a feltételezésen – Talán mégis...

– Na, ki vele! Olyan valakire gondolj, aki hirtelen, egyik napról a másikra lépett az életedbe. Váratlanul, és mély nyomot hagyott benned. Talán már halott, de időben átküldte hozzád a tudását.

– Jól van. Még Pesten találkoztam egy idős nővel. Apám halála előtti napon. Nagyon sok furcsaságot hordott össze, mikor beszéltem vele. Ő beszélt a jövőmről, hogy nagyon sok megpróbáltatás fog érni. Meghívott magához vendégségbe, erőszakosan adott egy névjegykártyát. De már tudom ki ő.

– Kinyomoztad?

– Fenét. Képzeld nála lakom. A kéró az övé volt. A dokinak, aki ott volt a kórházban, mikor meghalt az apám, szóval az ő nagymamája.

– Akkor él még ezek szerint.

– Dehogy él. Halott. Mikor beköltöztem a lakásba, felhívott a doki telefonon, ő mondta, hogy két hónapja halott a nagyanyja.

– Összejönnek a dolgok. A doki mesélt róla, hogy ki volt a nagymamája? Meg kellene kérdezni tőle, hogy tud e arról, hogy különleges képességű volt a mama.

– Annyit tudok, hogy pszichológiából doktorált. Valamilyen téren volt egy elismert kutatómunkája.

– Kérdezd meg bővebben. Fontos számodra. Jobban megtudjuk, mire vagy most képes. Szükség lenne rá, hogy megértsük az összefüggéseket. Lehet, hogy ő a mi emberünk. Így már nem csodálom, hogy ki vagy akadva, és még a tetejébe ott is élsz, ahol ő élt azelőtt. Minden tárgy kötődik hozzá.

– Gondolod, ezért volt a déjá vu érzésem az első nap? Nagyon furcsán éreztem magam, mikor beléptem a lakásába. Félelmetes, ha belegondolok, hogy meghívott magához... és tudta, hogy elfogadom majd a meghívását... nagyon furcsa, nem igaz?

– Elképzelhető. Hisz kontroll alatt tart a szelleme, irányítja a tudatod. Talán azért, hogy jól használd fel, amivel felruházott. Ez a „jártam már itt valamikor" jelenség máig rejtély, nincs rá megfejtés. Van, aki azt gondolja róla, hogy csupán egy neurológiai folyamat, aztán van azért róla más elmélet is. Például utal a hatodik érzék jelenlétére. Szerintem áthallás a párhuzamos világok közt. Ez a legjobb, nem gondolod? De a lényeg az, hogy tudsz valamit, amit sok ember előre sosem tud meg.

Sára kérdőn nézett Zsoltra

– Azt tudod, hogy indulnod kell, és a kérést teljesíteni. Menjél Sára, ne késlekedj, nézz utána, hol van dolgod. Karola előre vetítette az életed!

– Hogy érted, hova menjek? Nem igaz, hogy te is így beszélsz! Én... én nem vagyok ilyen komoly dolgokra felkészülve, igazából félek az egésztől, de nagyon!

– Mitől félsz?

– Komolyan nem érted? Az asszony árván hagyott két kisgyermeket, akiket szerinte, nekem kell megvédeni... vagy felnevelni. Én azt se tudom per pillanat, hogyan kell gyereket felnevelni, öregem én csak huszonöt múltam! Viccnek is rossz.

– Pedig ez nem vicc, vedd komolyan. Nézz utána mi történt a gyermekekkel, nem veszítesz vele semmit. Nagyon kezd érdekelni ez a misztikum, ami körülötted kialakult.

– Most mi a francot csináljak? – nézett Sára kétségbeesve Zsoltra.

– Minden nap tudni fogod mi a következő lépés, neked lesz ehhez segítséged! – Zsolt sejtelmesen a mennyezet felé nézett.

– Karolára gondolsz, hogy kísérteni fog állandóan?

– Ne ijedj meg, nem fog kísérteni, csak intuíciókat küld feléd.

– Olyan vagy, úgy beszélsz, mintha próféciát mondanál. Na, nembánom Zalán, mint orvos, mit szólsz ahhoz, amit eddig hallottál? – fordult Sára idegesen a doki felé.

– Inkább semmit. Elvont tudományág. De egy biztos, léteznek dolgok, amiket a tudomány bármilyen lehetetlenség, nem tud megcáfolni – válaszolt komoly arccal Zalán. – Érdekes történettel jöttél elő. Engem nem érdekel ez a téma. A jövőbelátás nem annyira köti le a fantáziám, inkább a halál utáni események.

– Mire gondolsz?

– Hogy van-e élet, a halál után? A tudat, a lélek tovább élése egy másik dimenzióban. Ezek is nagyon érdekfeszítő kérdések. Nem tud állást foglalni a tudomány százszázalékosan, az emberi lélek kérdésében. Na, hát itt kötődik a te sztorid az én érdeklődési körömhöz, a hölgy lelke átlépett egy másik dimenzióba és rálátott a jövőre. Nem lehetetlen szerintem. A lélek képes csillagközi térben is utazni, más bolygókra elmenni, ha az illető transz állapotba kerül, vagy halál közeli élménybe.

– Ez fantasztikus... – ámult el Sára.

– Az – mosolygott titokzatosan Zalán – néha én is transzba esem, azért tudom.

– Foglaljuk össze, hogy ne legyen félreértés – szólt közbe Zsolt – a haldokló a betegsége, vagy elképzelhetően a morfium hatására tisztánlátóvá vált. De lehet, hogy igaza van jelen esetben Zalánnak, és a hölgy halálközeli élményen esett át. Lehet ez is. Benned majdnem ebben az időben szintén egy módosult tudati változás zajlott, ami általában alvás alatt jelentkezik. Nevezhetjük ezt hatodik érzéknek, második látásnak, vagy csak lelki látásnak. A legjobb az egészben, hogy képes vagy látni a szellemeket... amit kiválthatott bármi, mondjuk egy hatalmas stressz, vagy valakitől átörökíthetted. Rád mindkettő érvényes lehet.

– Szentséges ég, akkor most miről van szó? – kérdezte értetlenül Róza. – És mi lesz a pasival? Arról nem beszél senki!

– Mert arról Karola se beszélt – vont a vállán egyet Zsolt –, ez esetben ő nem fontos. Vagy, ahogy kivettem az előbb, valami történni fog vele, ami akadályozni fogja abban, hogy nevelje a gyerekeit. De érdekes a sztori.

– Én is erre gondoltam, valami oltári zűrbe kerülhet idővel a férje. De mit találsz érdekesnek? – nézett Sára a töprengő férfira.

– Mégis benne van a pasi is a történetben. Egy mondat azért utal rá.

– Melyik?

– Emlékezz már! Az, amikor a nő azt mondta, hogy: láttam a jövőt, a sok szenvedést a családomban. De maga elviszi nekik a szeretetet... valahogy így mondtad, igaz? Tehát családról beszélt. Bizony, abban a pasi is benne van.

– Kész vagyok tőletek! De azért köszönöm. Azt is, hogy nem csináltatok belőle viccet.

– Mert nem vicces, csak azért – mosolygott rá Zsolt – kíváncsivá tettél, azt tudod.

– Azt hiszem mindent megértettem, csak egyre nem tudom a választ most sem.

– Na és mi az?

– Hogy mit keresek én ebben a történetben... hogyan lehetne ezt az egészet meg nem történté tenni?

– Nem biztos, hogy ki kéne belőle lépned. Sőt, szerintem annyira benne vagy, hogy már nem is tudsz. A pasi felesége nem utasított téged semmire, meglátta a jövőt. Amiben te ott vagy a családjával. Ha akarod, ha nem, ez a sorsod, fel kell nevelned a két árvát.

– Ne haragudj, de semmi kedvem, per pillanat semmilyen gyerekneveléshez! – fordult el mérgesen Sára. – Szerintem, engem látott utoljára ez a nő, ezért lettem a főszereplője a morfiumos víziójának.

– Ha ennyi lenne, nem kötődnél annyira hozzá és nem jelent volna meg a halott lelke nálad az éjjel.

– Jobb, ha ezentúl nem alszol otthon, nálam van egy üres hely az ágyamban – nevetett fel Zalán és megfogta Sára kezét –, teljesen korrekt ajánlat a részemről. Garantálom, hogy ott nem tapasztalsz szellemjárást.

– Jó beszéljünk másról, számomra ez nagyon komoly téma, előre megkértelek, hogy ne csinálj viccet belőle.

– Én? Halál komoly ajánlat volt a részemről! – tettette a sértődöttet doki – Elmerülhetnénk a misztérium rejtelmeiben nálam is. Fogékony vagyok mindenre...

Sokáig beszélgettek, sikerült belecsúszniuk az éjszakába.

Vízió

 

Karola érzékelte, hogy Sára elmegy mellőle. Lassan elmerült a tudata egy ismeretlen világban. Nem érzett fájdalmat, könnyűnek érezte a testét, mintha megszűnt volna körülötte a gravitáció. Tágra nyitott szemmel figyelt maga elé, ahol furcsa üveggyöngyök lebegtek a térben. A teremben lévő neon fényében megtört rajtuk a fény, szivárványosan kezdtek el ragyogni. Lassan közelített felé egy pár belőlük, kinyújtotta a kezét, hogy megfogja az egyiket. A gömb belesimult a tenyerébe, puha volt és meleg tapintású. Hirtelen tűnt el a látomás, elsötétedett körülötte minden. Úgy érezte, hogy úszik, de nem víz simogatta a testét, hanem ezüstös, szürke hullámokban fodrozódó folyadék. – Mint a higany – gondolta – húz lefelé, rám tapad. Érezte, hogy nem kap levegőt, összeszorult a mellkasa. – Ki kell érnem innen, különben lehúz a mélységbe ez az áradat! – gondolta kétségbeesve. Hangokat hallott távolból. Erősen koncentrált. A sötétség tisztulni kezdett, már látta a parti árnyak sziluettjét, felismerte azt is, hogy sírás hangjait sodorja felé a szél. – Hisz a lányaim sírnak! Zsuzska, Mónika! Hol vagytok? Jövök már!

Minden erejét összeszedte, kétségbeesve küzdött, de a sűrű folyadék nem engedte el. Kimerülten figyelt a part felé, és meglátott a távolban egy hatalmas tüzet, a lángnyelvek tekeredve kígyóztak az ég felé.

– A mi otthonunk! – ért el hozzá a felismerés – Benjámin hol vagy, miért nem oltod el a lángokat?

Abban a pillanatban meglátta a férjét a parton, kezében égő fáklyát tartott. Teljesen közelről látta az arcát, amit átjárt a gyilkos gyűlölet.

– Hát te vagy az, aki mindent feléget maga körül? Nem kellett volna miattam! – sírta el magát – Nem tudsz innen úgysem hazavinni!

Nagyon elfáradt. Mintha összeolvadt volna azzal a különös anyaggal a teste.

Hirtelen váltott át a kép, kivilágosodott körülötte a part. Üde zöld mezőt látott nem messze tőle, amin keresztül három alak közeledett feléje. Feszülten figyelt. Mikor közelebb értek hozzá, megismerte az alakokat. A délutáni látogatója jött felé, barna haján megcsillant a napfény, mosolygott és beszélt a két oldalán a kezébe kapaszkodó gyerekekhez. – Az én gyermekeim. Istenem, milyen boldogok!

Kereste Benjámint, de hiába. Nem értette miért nincs a két kislány közelében. El akart indulni, hogy megkeresi, de a testét ólomsúlykén visszahúzta az a förtelem, amibe beleragadt, nem tudott megmozdulni. Elküldte hát a lelkét, kutassa fel a férfit, akit annyira szeretett és most is tele van iránta aggódással. A lélek elhagyta a testét, és mint aki tudja, merre keressen, elindult egy irányba. Sűrű erdőn siklott keresztül, száraz ágak tépték éteri alakját, csikarták, felsebezték, ahogy suhant az erdő fái között. Sziszegett, örvénylett körülötte a tér, ami néha visszahúzta, majd erővel tovasodorta. Kinyílt előtte egy fényalagút, aminek a végére érve, rátalált egy tisztásra. Ott ült a férje egy hatalmas kifeszített vászon előtt. Festett. Komoly arccal összpontosított az előtte lévő munkára. Borzalmas és visszataszító volt mindaz, ami körülvette a görnyedt alakját. Üszkös fák meredtek az ég felé, a leégett mezőn oszladozó tetemek hevertek szanaszét, döglegyek zúgtak, zümmögtek mindenütt.

– A Halál leheletét érezem mindenütt!

Megállt a háta mögött, nézte a képet, amin a férfi dolgozott. Elborzadt a vértől, a haláltól, amit már ráfestett a vászonra. Nem tudott sírni, mégis úgy érezte, hogy a könnyei előtörnek a szeméből, lefolynak róla és patakká válnak a lába körül. Nem kívánta azt a nagy szenvedést Benjáminnak, amit megtapasztalt. Akkor figyelt fel arra, hogy a férje furcsán tartja az ecsetet a kezében. Közelebb hajolt és meglátta a csuklóján a bilincseket.

Szólította, de azonnal nem hallotta meg. Kis idő múlva mégis felé fordult. Iszonyodva látta a felpüffedt szederjes arcát és a szemét, ami vakon nézett a semmibe.

– Nem baj, ne ess kétségbe, ami körül vesz, amit lefestettél, az csak egy rémálom, ébredj fel végre és fesd le az igazi álmaid, amire mindig is vágytál. Kérlek! Változtasd meg a jövőt! Egyszer szabad leszel és nagyon boldog, én tudom... csak hinned kell benne!

A férje szót fogadott, az ecset siklott a vásznon, ahogy vakon festett tovább. Az ecset nyomán kirajzolódott egy nő alakja. Benjámin minden részletet aprólékosan kidolgozott. Elmélyülten festett. Az arca átszellemült a lázas munka alatt. Karola felismerte, hogy ki van a festményen, felismerte Sára arcvonásait.

– Megtalálod tehát azt, aki a társad lesz én utánam, aki segít felnevelni a két gyermekünket! – súgta a férfi fülébe halk sóhajjal – Jól van, meglátod, minden rendbe jön idővel. Csak ne felejtsd el soha, hogy hinni kell a csodákban! Mert csak abban bízhatsz...

Végre érezte, hogy csúszik róla lefelé a förtelmes massza, ami addig fogva tartotta, újra könnyűvé vált. Felemelkedett a levegőben, és ott maradt sokáig lebegve. Minden olyan tiszta lett körülötte, a levegő ózondús, kristálytiszta. Bódító illatokat érzett, halk zeneszót, de nem igazi zenekar játszott, hanem valami földöntúli hullámzó hangokat érzékelt. Lassan talpra állt, kiegyenesedett. Körülötte csodálatos harmóniában lebegett a horizonton a táj, mintha délibábot látna, üde zöldben, a virágok szín kavalkádjában lépegetett előre. A lelkében már ott érezte a végtelen boldogságot. Nem fájt már semmije.

– Csodálatos érzés – suttogta.

– Igen, itt már örök időkre boldog leszel! – szólalt meg mellette egy ismerős hang. Karola meglepetten fordult a hang irányába.

– Anyám! – kiáltott fel boldogan.

– Miért csodálkozol, már olyan rég várok rád, kislányom.

Az alak egy fényjátékként kúszott be elébe, nem látta az arcát, csak a fényességet érzékelte és önmagán belül a felismerést, hogy kivel beszél.

Karola boldogan bújt hozzá, mint régen, mikor kicsi lány volt.

– Még vissza kell térned kis időre, láttam mit hagytál magad mögött, az unokáim veszélyben vannak, segítened kell rajtuk! – beszélt hozzá az éteri alak. – Csak kis időre, nyugodj meg, aztán együtt lehetünk örök időkre.

– Igazad van, el kell mondanom, amit tudok, hogy segítsek rajtuk – válaszolt szomorúan Karola.

Elindult vissza a lelke, a földi világba. Nem volt könnyű a visszatérés, de mikor újra jöttek a fájdalmai, tudta, hogy sikerült.

Nem érzékelte az időt, se azt hol van igazából. Azt se érezte, hogy valaki ott ül mellette és simogatja a kezét. De azt igen, hogy visszatért az életbe.

Benjámin órákon át türelmesen várta, hogy magához térjen a felesége, ott ült mellette végig kétségbeesve, reménykedve.

– A morfium miatt van, erősek voltak a fájdalmai – állt meg fölötte a délutános nővér.

A férfi felállt az ágy mellől, szédelgett a kimerültségtől, elindult az ajtó felé. Már épp ki akart lépni a kórteremből, mikor meghallotta a nővér hangját.

– Jöjjön vissza! Kérem! A felesége hívja, felébredt.

Benjámin visszasietett, két kezébe vette a feléje nyúló kezeket, és visszaült az ágy mellé. Karola suttogva beszélt hozzá.

– Jó, hogy itt vagy. Fontos kérésem van feléd. Nagyon kérlek, gyorsan teljesítsd, már nincs sok időm hátra. Hívd be azt a hölgyet hozzám, aki itt volt nálam délután. Meg kell kérnem valamire. Nagyon fontos üzenetem van a számára. Ugye megteszed? – kérlelte az asszony.

Benjámin a felesége kitágult pupilláiban valami különös, földöntúli fényt fedezett fel, de abból, amire kérte nem értett meg semmit.

– Nagyon kérlek, mondd el, miért kell idehívnom?

Karola ajkán egy halvány mosoly jelent meg.

– Az a hölgy fogja a lányainkat felnevelni.

– Ugye csak játszol velem – nézett a feleségére szomorúan Benjámin, közben érezte, hogy a torkát fojtogatja a sírás, annyira megsajnalta a feleségét