Igen, én. Tudom, hogy nem értek hozzá, majd megtanulom... na, meg nem egyedül akarom megváltani a világot, és még csak tervezgetek, körvonalazódnak bennem a céljaim, talán így értelme lesz a vidéki életemnek. Ki kell találni magam... meg, izgalmas kihívás számomra.
– Nagyon bízol magadba, te tudod mire vagy képes, talán igazad van, egy új szemlélettel normalizálni lehetne mindent – sóhajtott fel Róza.
– Ne hidd el! – legyintett Zsolt – Már semmi se lesz ugyanolyan, mint régen. A bevándorlók millió szám jönnek, mert ez a földrész kincsesbánya. Ahonnan jönnek, romba döntötték az otthonaikat, élhetetlenné vált minden. Azt ripsz-ropsz nem lehet ujjá varázsolni. De a dög nem ott van elásva, nem csak a háborúk sújtotta övezettet kell nézni, hanem az afrikai vidéket, ami már eleve halálra ítélt régió, ha oda mennél közéjük reggeltől estig nyelnéd a könnyed. Még a tiszta vizet se ismerik lassan. Gyarmat országok, kellett az olaj, a nemes fém, ami ott volt, de csak az. Fájdalmas felismerésként éled át, ha rájössz milyen gazdag Afrika mégis csak a vezető réteg ott is, aki dúskál a javakban, a lakosok éhhalálon tengődnek vagy kiszáradnak vízhiánytól. Sírunk, tépjük a szánkat, hogy milyen rossz nekünk a jelen helyzet, menj el Afrikába öregem és rájössz, hogy itt a legszegényebb is király hozzájuk képest.
– Annyira negatívak vagytok– intette le őket Sára.
– Nem menő negatívnak lenni tudom... igazad van, törődj csak a mával és éld ki minden percét, mert a holnap, ha akarod, ha nem, úgyis eljön! – nevetett Zalán – Csak egyre nagyon vigyázz kisbarátnőm!
– Mire, doki?
– Arra, hogy a legfontosabb ki ne maradjon az életedből.
– Jaj, mond már ki, mire gondolsz? – követelte Sára.
– Mint orvos mondom és ez nagyon komoly...
– Mondjad már!
– Hogy mindig érezd, hogy szeretnek...
– Na, gondolhattam volna!
– Pedig halál komolyan mondtam, aki szeretet nélkül él az lebetegszik, végül halott ember lesz belőle... egy rossz szagú hulla.
