Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boldogság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boldogság. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 2., vasárnap

Katerina Forest: Még ráérek kicsit


Eltollak magamtól, pedig nyújtod ölelő karod, de én nem akarom, hogy átölelj. Nem akarom az érzést sem, hogy hozzám érj. Közben gondolkodom önmagam érzésein. - Lehet kötelezően szeretni valakit, csak úgy, csak azért, hogy ne keljen kimondani,hogy vége?

Ne érj hozzám, mert nincsenek kicsi villámok, csak hideg borzongás. Ha felém lépsz egyet, én hátra ugyanannyit, másról beszélek, nem nézek a szemedbe. Már üres a szívem, magányra vágyom. Egy helyre, ahol sóhajt a csend, bársonyos lépteken sétál az idő. Sajnálom, talán kimondom, sajnálom a régi életem, nem voltam boldog már rég veled.

Mégis, szomorú vagyok, mert rájövök, csak önmagamra figyelek, nem veszem észre a könnyet a szempilládon. Értesz engem, kimondott szavak nélkül is. Ülsz a mezőn, a kerti széken, körülötted zsong az élet, de csak bámulsz a semmibe.

Te nem tehetsz róla, hogy én megváltoztam. Nem akarlak megbántani, de nem tudom most mit tegyek?

Mikor elérünk egy útkereszteződésbe, sokfelé ágazik az út. Választani kell, nem topoghatunk egy helyben évekig, az élet rövid, túl rövid hogy mindent megéljünk. Mögöttünk ott van a kitaposott út, előttünk az ezerfelé ágazó ismeretlen, csalogat, hív. Még végig kell járnom, mert az én utam. Nem félek tőle, vágyom rá. De te nem jöhetsz velem, nem a te utad.Régen más ösvényen haladtunk előre.Te mindig visszahívtál, hogy forduljak meg, pihenjek.Én meg szabadkoztam, nem, nem lehet, sietni kell, hogy eljussak oda, ahová vágyom. Neked sikerült mindíg visszahúzni a semmibe, ahol nem történnek csodák. Ölembe ejtem a kezem, arcomon könnyek. Ringatom magam, mint egy kisgyerek, rád nézek, szomorú szemedbe. Hozzád lépek, hogy válladra terítsem, a kabátod- Meg ne fázz - súgom.
Lelkem lenyugszik - Még ráérek, még egy kicsit veled maradok.

2017. március 25., szombat

Katerina Forest:Kvantum szint



Hát daloljon a költő, addig, míg lehet, 
csukott szemekbe nézzen, süket fülekbe
 énekeljen, hátha résnyire nyílik a tudat. 
Lelkembe kutatom a választ, mi ezer éve
 bennem van, de válaszok helyett kérdések 
kígyóznak felém, néz vissza rám egy tükörkép,
 mi nem én vagyok, farkasszemet nézek egy
 idegennel, aki szenvtelen mosollyal igéz,
 integet, de én hátat fordítok. 
A lélek bennem sírni kezd, testem fürdik hideg 
verítékben, szememen ólom nehezékek.
 A tér eloszlik, az idő nem létezik,
a hegyről legördült hitem csak illúzió. 
A kvantumelmélet rajzszögeken lóg tépett papírlapon,
 önmagam teremtményeként gondolataim szerteküldöm 
a világ minden irányába…és elborzadok. 
Látom a modern embert, a csökevényt, 
aki tudatát ráterítette a Föld pusztítására,
 próbálom manipulálni a sivár agyakat, 
jeleníteni, hogy van boldog, kiteljesedett lét, 
de falakba ütközöm, ők csak menetelnek, 
ajkukon harci induló zeng, ölni készülnek.
 A dimenzió kapukat nyit, mögötte feneketlen
 szakadékba zuhan a felsőbb síkra lépett világ.
A boldogság, a hit, a kiteljesedés még keresik egymást.