Sokat kell még menni hazáig?

 

Nagy lett a felfordulás a befogadó otthonban, mikor a két gyerek eltűnését felfedezték. Még a konyhás nénik is kiszaladtak az útra, de hiába, már senki nem látta őket az utcán. Angéla néni pánikhangulatot teremtett egy másodperc alatt, végeláthatatlan litániába kezdett, végül próbálta kitalálni, hogyan is tudott a két gyerek olyan könnyen kiosonni közülük. Eljutott a végeredményhez, és rázúdította Zitára és Vikire a felelősséget.

– Veletek vannak egy szobában, nektek tudnotok kellett végig, hogy mire készültek!

Zita felháborodása nem ismert határt, Flórinak elkeseredve öntötte ki a szívét.

– Nézzed mán Flóri, azt mogyák, én vagyok a felelős a két szőkéért! Nem vagyok én az őrzőjük... kivagyok tőlük így is, mióta bekerültek!

Flóri komoly arccal hallgatta, aztán Zita döbbenetére nem adott neki igazat.

– Szerintem is felelős vagy!

– Oszt mán mér?

– Mert öregebb vagy tőlük, figyelhettél vóna kicsit jobban rájuk!

Az élet a befogadóban felbolydult, mindenütt keresték a két gyereket, még a heverők alá is benéztek. A sofőr mérgesen csapta magára az autó ajtaját, többször végig ment az Otthon előtti útszakaszon, de a kislányokat mintha a föld nyelte volna el. Nem tudtak mit tenni, telefonáltak a Gyermekvédelmi Központba. Onnan azonnal hívták a rendőrséget. Három óra eredménytelen keresés után kiadták a médiának a két gyerek fényképét.

Mónika és Zsuzska nem volt akkor még nagyon távol tőlük, kézen fogva elsétáltak egy kis parkba, ahol még meg is álltak, és néztek egy hölgyet, ahogy játszott a palotapincsi kutyájával. A kiskutya önfeledten rohangált az eldobott labda után. Látszott mindkettőn, hogy a gazda és a kutya is nagyon boldog. Ott szedte elő Mónika a reggelinél a zsebébe gyűrt kiflit, kettétörte, és megették egy padon. Közben jól szórakoztak ők is a játékos kiskutyán.

Később a hölgyet kikérdezték a rendőrök. A kutyás hölgy elmondta, hogy látta a két gyereket a padon ülni, nem tudja mikor, de úgy eltűntek onnan, mint a kámfor.

Zsuzskát ugyanis hiába öltöztette fel nagyon Mónika, dideregni kezdett. Mónikának eszébe jutott, hogy amikor boltba járt az anyukájával, mindig megjegyezte, hogy a boltok jó melegek. Elindultak, hátha van a közelben egy meleg bolt. De nem látott olyan épületet, ahová sokan bementek vagy kijöttek. Ezért mentek tovább előre, cél nélkül. Zsuzska kezdett elfáradni, lelassultak a léptei, kérdőn nézett többször a nővérére.

– Sokat kell még menni hazáig?

– Nem tudom – felelte Mónika – lehet.

– Ha nem tudod, akkor az is lehet, hogy nem jó felé megyünk.

– Ezt a környéket nem ismerem. De jól emlékszem a mi környékünkre. A házra is, meg amerre járunk oviba.

– Kérdezzük meg valakitől, hogy jó felé megyünk- e?

– Nem emlékszem az utca nevére – ismerte be Mónika.

– Én se. Akkor nem tudjuk hova megyünk. Igaz?

– Vissza már úgyse megyünk soha!

Adni kellene egy esélyt

Az angol házaspár

vette észre a magányosan álldogáló Elizát. Szofi azonnal felismerte.

-- Heló! Mi történt kedvesem? Nem kirándulásra való idő ez. És miért egyedül kószál ilyen ítéletidőben? Jöjjön csak, jöjjön közelebb. Kijöttünk kagylókat gyűjteni, de rém hideg lett. Talán, ha kitisztul az ég, újra elindulunk portyázni, most sietünk haza, nézze már megint kezdi.

Nagy csattanással villám csapódott a sziklás part fölött és mint egy jelre, újra megeredt az eső.

A házaspár ott állt várakozóan előtte. John átlagos külsejű, Szofi alacsony kissé molett alkatú volt. Talán Szofi kissé kihívóbbnak tűnt első rálátásra, tetovált szemöldökével, hegyes műkörmeivel, de a máz nem tudta eltakarni az

egyszerűségét. Eliza ezért is volt bizalmas hozzájuk, nem érezte felőlük a

mesterkélt kivagyiságot. Attól a naptól, hogy sikerült Szofit kimentenie a tengerből, barátok lettek. Sokszor találkoztak és beszélgettek a strandon.

-- Szofi, annyira örülök maguknak! Nem tudom mit tegyek. Hová menjek. Van egy kis gubanc az

életemben -- vallotta be Eliza.

-- Hallod John, micsoda véletlen, hogy ilyen rossz idő van és ezzel együtt rengeteg felesleges időnk is. Eljössz kedvesem hozzánk, egy forró teára és közben ránk borítod a túlterhelt lelked. Mit szólsz hozzá? Pár percre van az apartmanunk, nézd csak, ott van, ide látszik -- mutatott a parti házak felé.

Eliza örült a meghívásnak. Szofi az apartmanba érve azonnal a fürdőszobába parancsolta Elizát.

-- Egy forró zuhanyra van szüksége kis doktornő, itt van egy meleg köntös, papucs. Csurom víz mindene. Meg kell szárítani valamennyi ruhát, ami magán van.

Amikor kilépett a fürdőszobából a forró tea ott gőzölgött az asztalon. Szofi türelmetlenül várta.

-- Ugye tegeződhetünk. Sokkal jobban megy a beszélgetés. Ne kímélj bennünket, jöhet a

sztori!

-- Jól van, talán segít, ha elmondom, mert össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogyan tovább.

Nektek sok mindenről meséltem a strandon, csak kerültem az igazságot. Mi nem voltunk Gáborral egy pár, szóval az idilli kép, amit láttatok, az nem valóságos. El kell mondjam elejétől az igaz történetünket, hogy megértsétek.

Eliza belekezdett a történetébe, teljesen visszament időben a legelejére, a magas vékony görbe orrú Elizáig. Mesélt a filmsztárnak beillő egyetemi tanárjáról Siraki Gáborról.

A hihetetlen sztoriról ahogy újra találkoztak és eljutottak együtt Korzikára.

-- És ő még most sem tudja ki vagy valójában? Miért gondoltad, hogy ez jó ötlet? -- csapta össze a tenyerét John, aki kicsit távolabb ült tőlük egy kényelmes gyékényfotelban.

Nem kapcsolódott be a beszélgetésbe, lehunyt szemmel hallgatott addig míg a végére ért Eliza az elbeszélésnek.

-- Féltem kimondani az igazságot, attól féltem a legjobban, ha megtudja, hogy egy volt diákja vagyok, azonnal eltűnik belőle az az érzés, ami az együttöltött idő alatt kialakult benne.

Pár percig csendben ültek, Szofi mély sóhajokkal jelezte mennyire együtt érez Elizával.

-- Segítünk -- törte meg a csendet John. De most nincs jobb ötletem, pihend ki magad, eléggé

zaklatott vagy. De ha engem kérdeznél, ha az én véleményemre kíváncsi volnál, elmondanám most is szívesen.

-- Hallgatlak -- fordult felé érdeklődve Eliza.

-- Én nem hagynám magára az orvost. Még nincs lejátszva ez a parti. Se nála, se nálad. Te is hibás vagy, hogy így alakultak a dolgok. Adni kellene mindkettőtöknek a másiknak esélyt. Én így gondolom. A történeted azt igazolja, hogy ez az orvos nem csapong, mint egy pillangó a lámpafényben. Ha megszeret valakit, haláláig hűséges hozzá. Ezért is van az, hogy még most sem tudja feldolgozni a felesége halálát.  Megszeretett téged, szent meggyőződésem. Én nem passzolnék el egy ilyen biztonságos kapcsolatot. Sokat ivott, elkeseredett volt. Volt oka rá? Igen, hiszen csalódott benned.

-- Nincs igazad

John!  Amit tett, nem menti fel alóla semmi. Egyszerűen ki kell mondani erőszakot követett el Elizával szemben.

Nálunk Amerikában ezért börtön jár. Az alkoholos állapot sem mentség. Ne felejtsük el, hogy nem egy lebutított korlátolt emberről beszélünk. Nagy tudású, intelligens emberrel állunk szemben, és ennek ellenére sem tudta kontrolálni magát. Az ilyet nagyívben el kell kerülni. Elfelejteni, hátra hagyni, mint a szemetet. Kimutatta milyen személyiség, az egész életed tönkre tenné.

-- Szofi drága, ne hagyd ki, hogy drog hatása alatt volt.

-- Milyen drog?

-- Eliza hitetlenkedve nézett Johnra.

-- A szerelem, a legkegyetlenebb drog kedvesem. Ez a férfi őrülten szerelmes lett beléd.

Szofinak igaza van sok mindenben, de vegyük figyelembe az enyhítő körülményeket. Ne ítélkezzünk olyan gyorsan. Azt mondtad kedvesem, hogy nem tudta ki vagy, azt sem miért titkolod. Mielőtt lezárod az életednek ezt a

részét, fel kellene világosítani ezt a szegény orvost. Na meg ott van a fia, az elbeszélésedből azt szűrtem le, hogy nagyon kötődik hozzád.