ÖNHIPNÓZIS

Az eső megállt, de hátra hagyta a hullámokat korbácsoló szelet. Gábor nem aludt egész éjjel, nem zárta be az ajtót, várta, hogy Eliza visszatérjen hozzájuk. Előző nap amikor kis időre megállt az eső, végig mentek a tengerparton, érdeklődött ismeretlen

emberektől, hogy láttak- e egy magányos fiatal nőt a viharban sétálni. Tudta, hogy meg kell találnia, hisz felelősséget vállalt érte. Az este folyamán értesítette a rendőrséget. Ki tudja mit fog róla mondani nekik, ha megtalálják, lehet minden rossz előérzete beigazolódik. Vége a karrierjének egy pillanat alatt. Autó zúgásra figyelt fel, kinyitotta az ajtót, hogy megnézze ki érkezett. Számára ismeretlen középkorú házaspár állt a teraszon.

-- Elnézést Professzor Úr, Elizához a megmentőnkhöz jöttünk. Szeretnénk tőle elbúcsúzni, mivel két nap múlva visszatérünk Amerikába. Engem Szofinak hívnak, a férjem John.

Kezet fogtak.

Gábor beszélte az angol nyelvet, mégis úgy gondolta nem jól értelmezi a hölgy szavait.

-- Eliza jelenleg nincs az apartmanban, tegnap itt hagyott bennünket. Mondhatjuk úgy is, hogy köszönés nélkül lelépett. Honnan ismerik? És miért hívják megmentőnek? Tudják mit, jöjjenek beljebb, egy kávét, ha elfogadnak.

-- Szívesen elfogadjuk. Tudja nagyon sajnáljuk, hogy nem tudunk tőle elköszönni, meg szerettem volna hívni hozzánk az Egyesült Államokba. Pennsylvaniában lakunk, gyönyörű vidéken.

-- Értem, azaz mégsem. Azt nem értem, hogy miért hívják őt megmentőnek?

Szofi Levente haját simogatta, majd helyet foglalt ő is az asztal mellett. Gábor beindította a kávégépet, közben várakozóan nézte őket.

-- Levente nagyon klassz srác, Eliza sokat mesélt róla. Csodálkozom, hogy nem tud semmit, kimentett a tengerből és újra élesztett a doktornő. Visszaadta az életem.

Nagyszerű teremtés, vigyázzon rá nagyon, egy kincs, ha én mondom

-- Eliza itt hagyott bennünket -- mondta szomorúan Gábor -- bizonyára elmondta, hogy mint betegemet hoztam magammal, baj volt a memóriájával.

-- Hihetetlen. Hisz a balesetem után sokat találkoztunk és úgy beszélt a kapcsolatukról... mintha tökéletes lenne az összhang maguk között. Bocsásson meg, de soha nem

gondoltuk, hogy a betege, mi azt hittük, hogy...

-- Tévedtek. Nem volt más, csak beteg orvos kapcsolat. Előszeretettel flörtölt más férfiakkal a parton, ha egyedül ment ki a fiammal.

-- Csak nem arra pimasz Bertoldra gondol drága Professzor Úr? Más ugyanis nem volt.

Ráakaszkodott minduntalan Elizára, folyton követte, olyankor odajött hozzánk, ha a fickó nem hagyta békén, mi meg örültünk a társaságának, hisz nagyon bölcs

világszemléletű hölgy, jó volt vele társalogni mindenről. Áh, az nem volt

flört, Eliza magát szerette. Már nagyon régóta, csak sajnálattal hallom, hogy

egyoldalú volt ez a rajongása, egy egyetemista diák plátói szerelme, amiről magának halvány fogalma se volt ezek szerint. Nekem elhiheti, elmesélte az életét elég részletesen.

-- Miről beszél, milyen egyetemről?

Szofi tettetett csodálkozással nézett John felé, majd Gábor felé fordult.

-- Hihetetlen Uram, hogy nem tud róla semmit. Az orvosi egyetemről beszélek, ahol tanította Magyarországon. Emlékezzen csak vissza.

Szofi megállás nélkül beszélt ezután Elizáról. Mindent elmondott, amit csak tudott. Kitért elég részletesen a filmsztár kinézetű tanárjára, aki olyan szépen énekelt és zongorázott, hogy minden lány bolondult érte.

-- Még most sem emlékszik Professzor úr? Az az álom pasi, pedig Ön volt.

Megemlítette Eliza visszatérő álmait is, ami miatt Párizsba utazott. Az álmokban valaki felé küldött egy szomorú dalt, úgy érezte hívja Párizs, vagy valaki, ide kellett utaznia. 

-- És milyen csodálatos véletlen, hogy találkozott Önnel. A sors nagy játékos, nem gondolja?

Hát igen, azt is tudjuk, hogy amikor már jól alakult a kapcsolatuk és úgy

érezte, hogy ön is megkedvelte, félelmek kezdték gyötörni attól, hogyan reagálja le, ha elmondja, hogy egy volt diákjával nyaral.  Reméltük, hogy mára már minden rendeződött.

Annyira összeillenek.

-- Hogyan hívták, milyen Eliza? -- Gábor elképedve hallgatta Szofit. Kezdett benne összeállnivalamiféle kép, mégse tudta azonosítani vele Elizát

-- Dékán Eliza.

-- A név talán bejön, de Elizát nem tudom hozzáképzelni a névhez.

-- Nem csodálom -- mosolygott Szofi -- azt mesélte nem volt szép lány, a csúnya horgas orra miatt. Mindig önértékelési zavarban szenvedett miatta. Viszont nagyon jól tanult, kitűnően vizsgázott és több nyelven anyanyelvi szinten beszél mára.

-- Ennek az Elizának szép karakteres arca van, ön is tudja.

-- Plasztika, ha valaki akkor önnek nem kell felvilágosítás, a mai világban mindent helyre lehet hozni. De ne haragudjon, még el akarunk menni egy számunkra kedves helyre. Ha Eliza visszajön, kérem adja át neki az üzenetünket és egyben a meghívásunkat is.

Itt a névjegykártyánk, hívjon fel bennünket, ha visszajön.

Szofi és John felálltak, hogy búcsúzzanak.

-- Ha mi találkozunk vele előbb, mit mondjunk neki. Üzen valamit?

Gábor széttárta a karját -- Nem tudta az agyam még feldolgozni Szofi, amit az imént hallottam Öntől. Ha találkozik vele? Őt már nem érdekli mi történik velem, velünk. Végérvényesen vége, úgy érzem. Oltári féltékeny lettem, nem gondolkodtam, csak a keserűség motivált. Ennek ellenére vissza kell jönnie, felelős vagyok érte. A rendőrség már keresi... nincs kizárva, hogy van hol vigasztalódjon. Ennek ellenére velem kell visszautaznia Párizsba.

-- Féltékeny? Ezek szerint szerette őt?

-- Igen. Úgy gondoltam vele mindent újra tudok majd kezdeni. Ő is ezt akarta...mégis... hagyjuk. -- Gábor keserűen legyintett a levegőbe.

-- Elkérhetem a telefonszámát, hátha szükségem lesz rá. Tartozunk Elizának, ha tudunk segítünk.

Még egyszer átkéne beszélniük a történteket, nem gondolja?

Gábor kikísérte őket, mikor visszatért szembe találkozott Levente kérdő tekintetével.

-- Nem értettél semmit a beszélgetésből. Meg kell tanulnod az angol nyelvet is. Ez a két ember

Elizát kereste, meg akarták hívni az Államokba. Olyan dolgokat mondtak, hogy még most sem tudom felfogni. Eliza megmentette a nő életét, mindent tudnak róla. A nevét, azt, hogy honnan jött, mindent. Érted Levente? Velem miért nem beszélt meg semmit?

Levente írt a noteszába. -- Engem is megkért, hogy ne mondjak semmit.

-- Szóval te is mindent tudtál. Ki kell innen mennem, szét szakad a fejem!

Ingerülten felvette az esőkabátját, indult az ajtó felé. Levente kapkodva öltözött, szaladt utána.

A tengerparton állva nézték a háborgó tengert. Moszatok, algamaradványok, vergődő halak, kagylók ezrei hevertek szanaszét a fehér homokon. Levente megszorította az apja kezét, elindultak a parton a móló felé. Gábor emlékeiben felderengett a kis sovány tizennyolcéves diák alakja, hosszú összefogott barna hajjal, laza sportos szerelésében. Egyszer a kollégája megjegyezte: a kis Dékán Eliza mibe fogadjunk betéve tudja a budapesti telefonkönyv összes adatát. Ez a lány egy zseni, vagy nagyon tud magolni, nincs rajta fogás. Ő sem talált rajta, úgy mondta fel a vizsgaanyagot mintha olvasná. Tartózkodó volt, kis különc. Szerelmes lett ő is mint a többi lány? Sok levelet kapott, üzeneteket, némelyik lány fogadást kötött a többivel, mennyire sikerül megközelíteni, beszélgetni vele. Fárasztó volt. Udvariasan, de határozottan visszautasítani őket.

Emlékezett a tavaszi fesztiválra, amikor Eliza a színpadon Radnótit szavalt.

Végig őt nézte, meglepően átéléssel mondta a verset. Később ő is fellépett,

kereste a kis remegőhangú Elizát, neki énekelt. Ajándék volt a versért. Semmi

több. Ő nem volt szerelmes egy diáklányba sem, még gondolatban sem. A mostani

Eliza... ő már teljesen más, nagyon szép nő. Ezt az Elizát szereti... aki előre szólt, hogy addig halogatja, tologatja a döntést önmagában, hogy mindent elveszíthet. Már mindent tisztán látott, mindent megértett. Saját magára volt végig féltékeny... ő volt az a férfi, aki olyan gyönyörűen énekelt, hogy teljesen odavolt érte. Ő volt az a férfi, aki ha beszélt hozzá, ezer pillangó csapdosott a gyomrában és kiment az erő a lábából. Ismerős érzések, az utóbbi napokban hasonlót érzett ő is Eliza közelében.

A mólónál észrevette, hogy a vihar után jártak ott emberek. az eső simára mosta a homokos

fövenyt, de egy helyen közeledő és távolodó lábnyomok még megmaradtak a vizes homokba. Legalább három ember lábnyoma. Mi történt itt, itt volt Eliza? Ha itt

volt, kikkel ment el? Idehívott valakit. Talán mégis a strandon megismert

alakot és szépen elment vele. Csakis így lehet. Gondolni sem mert rá, hogy baja eshetett, mégis legbelül remegett a gyomra a félelemtől. Elhagyta Eliza örökre, ugyan úgy, mint Hédi. Lesétált a tengerpartra, egyre közelebb a csapdosó hullámokhoz. Még egy lépés, még egy, és minden semmivé válik. Nem lesz több gyötrődés, nem lesz több elérhetetlen vágy.

Csukott szemmel és csukott füllel járt eddig. Képtelen volt felfogni, hogy Eliza miatta utazott Párizsba, az ő szenvedő lelkének a szomorú dalait érzékelte. Kódolt üzenetek, amit elküldött nap mint nap, hogy nagyon fáj az élet, hogy nagyon egyedül van a

világban. Eliza, egyedül Eliza volt képes befogadni az üzenetet. Végig itt volt vele, tisztán és őszintén. Minden számítás képmutatás nélkül. Figyelt rá, minden napját beragyogta a mosolya. Lassan lépegetett előre, már a térdéig ért a tenger vize. Egy egy vad hullám felkúszott a melléig. Nem érdekelte.

Önhipnózisba került. Meg akart szabadulni mindentől, nem akart már gondolkodni sem.

Egy éles kiáltás hasította ketté a tenger és a szél zúgását. Az orvos megállt a következő lépés előtt, majd hitetlenkedve hátrafordult. Mögötte a vízben állva, eltorzult arccal ordított utána a fia:

-- Apuu, gyere visszaaaa!

Abban a percben kitisztult a tudata, kitaposott a vízpartra, magához ölelte Leventét. Sokáig ölelték egymást, végül elindultak visszafelé. Levente szorosan fogta a kezét, nem engedte el egy pillanatra sem. Nem csak azért, mert Eliza megkérte, hogy vigyázzon rá. Maga miatt is. Neki csak ő maradt egyedül a világon.

Gábor az apartmanba érve már ajtóban dobálta lefelé magáról az átázott ruháját.

Reszketett a hidegtől amikor a zuhanyzóban magára engedte a meleg vizet.  Az addigi elviselhetetlen depresszióját enyhítette az a tudat, hogy a fia újra beszél. Évek óta várta ezt a pillanatot. Úgy lett ahogy gondolta, egy új trauma miatt kezdett beszélni. Igazából megmentette az életét. Elfogja neki mondani még az este folyamán, hogy mennyire örül és

megköszöni, hogy észhez térítette. Ha ő nincs, már halott lenne. 

Adni kellene egy esélyt

Az angol házaspár

vette észre a magányosan álldogáló Elizát. Szofi azonnal felismerte.

-- Heló! Mi történt kedvesem? Nem kirándulásra való idő ez. És miért egyedül kószál ilyen ítéletidőben? Jöjjön csak, jöjjön közelebb. Kijöttünk kagylókat gyűjteni, de rém hideg lett. Talán, ha kitisztul az ég, újra elindulunk portyázni, most sietünk haza, nézze már megint kezdi.

Nagy csattanással villám csapódott a sziklás part fölött és mint egy jelre, újra megeredt az eső.

A házaspár ott állt várakozóan előtte. John átlagos külsejű, Szofi alacsony kissé molett alkatú volt. Talán Szofi kissé kihívóbbnak tűnt első rálátásra, tetovált szemöldökével, hegyes műkörmeivel, de a máz nem tudta eltakarni az

egyszerűségét. Eliza ezért is volt bizalmas hozzájuk, nem érezte felőlük a

mesterkélt kivagyiságot. Attól a naptól, hogy sikerült Szofit kimentenie a tengerből, barátok lettek. Sokszor találkoztak és beszélgettek a strandon.

-- Szofi, annyira örülök maguknak! Nem tudom mit tegyek. Hová menjek. Van egy kis gubanc az

életemben -- vallotta be Eliza.

-- Hallod John, micsoda véletlen, hogy ilyen rossz idő van és ezzel együtt rengeteg felesleges időnk is. Eljössz kedvesem hozzánk, egy forró teára és közben ránk borítod a túlterhelt lelked. Mit szólsz hozzá? Pár percre van az apartmanunk, nézd csak, ott van, ide látszik -- mutatott a parti házak felé.

Eliza örült a meghívásnak. Szofi az apartmanba érve azonnal a fürdőszobába parancsolta Elizát.

-- Egy forró zuhanyra van szüksége kis doktornő, itt van egy meleg köntös, papucs. Csurom víz mindene. Meg kell szárítani valamennyi ruhát, ami magán van.

Amikor kilépett a fürdőszobából a forró tea ott gőzölgött az asztalon. Szofi türelmetlenül várta.

-- Ugye tegeződhetünk. Sokkal jobban megy a beszélgetés. Ne kímélj bennünket, jöhet a

sztori!

-- Jól van, talán segít, ha elmondom, mert össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogyan tovább.

Nektek sok mindenről meséltem a strandon, csak kerültem az igazságot. Mi nem voltunk Gáborral egy pár, szóval az idilli kép, amit láttatok, az nem valóságos. El kell mondjam elejétől az igaz történetünket, hogy megértsétek.

Eliza belekezdett a történetébe, teljesen visszament időben a legelejére, a magas vékony görbe orrú Elizáig. Mesélt a filmsztárnak beillő egyetemi tanárjáról Siraki Gáborról.

A hihetetlen sztoriról ahogy újra találkoztak és eljutottak együtt Korzikára.

-- És ő még most sem tudja ki vagy valójában? Miért gondoltad, hogy ez jó ötlet? -- csapta össze a tenyerét John, aki kicsit távolabb ült tőlük egy kényelmes gyékényfotelban.

Nem kapcsolódott be a beszélgetésbe, lehunyt szemmel hallgatott addig míg a végére ért Eliza az elbeszélésnek.

-- Féltem kimondani az igazságot, attól féltem a legjobban, ha megtudja, hogy egy volt diákja vagyok, azonnal eltűnik belőle az az érzés, ami az együttöltött idő alatt kialakult benne.

Pár percig csendben ültek, Szofi mély sóhajokkal jelezte mennyire együtt érez Elizával.

-- Segítünk -- törte meg a csendet John. De most nincs jobb ötletem, pihend ki magad, eléggé

zaklatott vagy. De ha engem kérdeznél, ha az én véleményemre kíváncsi volnál, elmondanám most is szívesen.

-- Hallgatlak -- fordult felé érdeklődve Eliza.

-- Én nem hagynám magára az orvost. Még nincs lejátszva ez a parti. Se nála, se nálad. Te is hibás vagy, hogy így alakultak a dolgok. Adni kellene mindkettőtöknek a másiknak esélyt. Én így gondolom. A történeted azt igazolja, hogy ez az orvos nem csapong, mint egy pillangó a lámpafényben. Ha megszeret valakit, haláláig hűséges hozzá. Ezért is van az, hogy még most sem tudja feldolgozni a felesége halálát.  Megszeretett téged, szent meggyőződésem. Én nem passzolnék el egy ilyen biztonságos kapcsolatot. Sokat ivott, elkeseredett volt. Volt oka rá? Igen, hiszen csalódott benned.

-- Nincs igazad

John!  Amit tett, nem menti fel alóla semmi. Egyszerűen ki kell mondani erőszakot követett el Elizával szemben.

Nálunk Amerikában ezért börtön jár. Az alkoholos állapot sem mentség. Ne felejtsük el, hogy nem egy lebutított korlátolt emberről beszélünk. Nagy tudású, intelligens emberrel állunk szemben, és ennek ellenére sem tudta kontrolálni magát. Az ilyet nagyívben el kell kerülni. Elfelejteni, hátra hagyni, mint a szemetet. Kimutatta milyen személyiség, az egész életed tönkre tenné.

-- Szofi drága, ne hagyd ki, hogy drog hatása alatt volt.

-- Milyen drog?

-- Eliza hitetlenkedve nézett Johnra.

-- A szerelem, a legkegyetlenebb drog kedvesem. Ez a férfi őrülten szerelmes lett beléd.

Szofinak igaza van sok mindenben, de vegyük figyelembe az enyhítő körülményeket. Ne ítélkezzünk olyan gyorsan. Azt mondtad kedvesem, hogy nem tudta ki vagy, azt sem miért titkolod. Mielőtt lezárod az életednek ezt a

részét, fel kellene világosítani ezt a szegény orvost. Na meg ott van a fia, az elbeszélésedből azt szűrtem le, hogy nagyon kötődik hozzád.

Víz, víz, mindenütt víz!

 

A vékony esőköpeny egy darabig bent tartotta a teste fölött a meleget, de ahogy távolodott az apartmantól és kiért a szabadterületre a szél egyre vadabbul hajtotta rá a lezúduló esőt. Befolyt az esőköpeny kapucnija alatt, végig folyt és lecsurgott a bakancsaiba. Már érezte, hogy mindene vizes, hogy egyre jobban kihűl a teste. A könnyei összemosódtak az esővel. Siratta a megsem született boldogságát. Abban a férfiban csalódott a legnagyobbat akit életében először szeretni tudott volna. Hihetetlen ha még ő van megsértődve azok után ami történt az éjszaka. Lehet nem is neki szólt a reggeli dühöngése? Lehet, csak önmagát bünteti? Lehet csomagolni! Hát persze, minden úgy történik, ahogy előre gondolta. Engedte, hogy a könnyei szabadon folyjanak végig az arcán.

Elért a mólóig. A szél ereje gyengült, az eső is csak permetként hullott. Talán már nem is eső volt, csak a tengerből felkapott vizet szórta a szél. Ott állt csuromvizesen, reszketve, szemben a háborgó víztömeggel. Letisztultak benne a gondolatok.

Víz víz, mindenütt víz, mint az álmaiban. Nem volt a szívében harag, se sértett büszkeség. Az arcát a szürke ég felé fordította, mosolyogva tett pár lépést a tenger felé.

***

Gábor perceken belül a kimerültségtől elaludt. Néha felriadt egy- egy nagyobb égzengésre, de hamar visszazuhant az öntudatlan állapotba. Két órahosszát aludhatott, amikor felriadt. A konyha felől furcsa nyöszörgést hallott. Sietve kiment, hogy megtudja mi az. A fia ott ült a mozaikpadlón, sápadt arccal előre hátra billegtette magát, tenyerével csapkodta a mozaikkövet. Leült mellé, hogy átölelje.

Levente kezében meglátta a noteszt.

-- Akarsz valamit közölni velem?

Levente széthajtotta a lapokat, odanyújtotta az apjának .– Apu, Eliza elment.

Felnézett az ablakra, odakint esett az eső.

– Hová ment volna ilyen ítéletidőben... mit mondott...miért ment el?

Levente izgatottan írni kezdett: – Volt rajta esőköpeny. Azt mondta muszáj innen elmennie, megkért, hogy vigyázzak rád.

–Tudtam fiam, hogy el fog hagyni bennünket...

Levente írt: -- Gyere, keressük meg!. – Levente felállt és nyújtotta a kezét.

-- Ne haragudj, de nem látok benne logikát, odakint vihar van, ömlik az eső. Gondolkodom, mit tehetünk érte, megígérem. 

Lehet csomagolni

 

Megdördült az ég, az erős kifutószél szinte megemelte a fából épült házat. Minden eresztéke recsegett, mintha egy erős kéz szét akarná szakítani. Gábor az ablakhoz sietett, hogy becsukja a zsalugátereket. Eliza hallotta ahogy átment a szobán és kinyitotta halkan az ajtót. Nem ment vissza később sem.

Reggel amikor kiment a konyhába, Levente az asztalnál ült, Gábor az ablak előtt állva nézte a tomboló vihart. Néha faágak, levél csomók csapódtak nagy koppanással az üvegéhez. A férfi feléje fordult és álmatlanságtól feldagadt szemekkel figyelte a mozdulatait.

Eliza nem köszönt neki, egyenesen a kávégéphez ment, majd leült Leventével szemben az asztalhoz és kimért lassúsággal kortyolni kezdte a forró kávét. Minden figyelmét lekötötte az asztal közepén árválkodó whiskys üveg. Mindketten összerándultak az ijedségtől mikor Gábor nagy lendülettel odalépett hozzájuk. Elvette Eliza elől az üres whiskys üveget és poharat, mindkettőt tiszta erőből a földhöz vágta. Az üvegszilánkok nagy csörömpöléssel pattogtak a mozaikon. Szembefordult Elizával. A szemében fagyos jégszilánkok szikráztak. 

– Hogy lehet ez? Senki sem köszönt fel? Senki sem mondja, hogy boldog születésnapot dr. Siraki Gábor! Pedig ez a nap is eljött! Mennyire vártam, hogy itt a gyönyörű Korzikán ünnepeljem meg. Micsoda fantasztikus nap lett belőle! Teli meglepetésekkel, csak úgy kapkodom a fejem melyiknek örüljek a legjobban. Nagyszerű életérzés, megtapasztalni milyen, amikor átnéznek az emberen.  Nehogy már lelkiismeret furdalásom legyen hölgyem, nem én hazudtam, nem én játszottam végig. Itt a vége, lassan lehet csomagolni.

 Az arca eltorzult a tehetetlen méregtől. Indulatosan, gyors léptekkel bement a szobájába. Már tudta, hogy Eliza el fogja hagyni, de próbálta a végtelenségig kimenteni magát, végig meg volt győződve, hogy csakis egyedül Eliza az oka, hogy idáig jutottak. Nem viselkedett volna vele olyan durván, ha őszinte hozzá. Tegnap éjszaka óta  elbizonytalanodott, mi van ha mindenben tévedett és Eliza nem egy könnyű vérű kis nőcske aki csak a szexre hajt meg egy jó pozícióban lévő pasira. Mert Eliza szűz volt, és ő meggyalázta a szüzességét. Mégsem érezte, hogy le kéne  térdelnie előtte, hogy könyörögjön a bocsánatáért. Eliza sok hibát elkövetett ellene. Végig hazudott,  miközben teljesen visszatért a memóriája. Tudta honnan jött, hol lakik, ki ő valójában. Mi volt az oka, hogy titkolódzott előtte? Az elmúlt éjszaka ami történt soha nem tette volna meg ha logikusan tud gondolkodni, de részeg volt, nem volt ura a józan észnek. Mit várhat ezek után el tőle? Eliza úgy viselkedik vele, mint egy leprással. Látszik rajta mennyire undorodik tőle. Elrontott mindent. Lefeküdt, a sírás fojtogatta.

Eliza felállt, összesöpörte az üvegdarabokat, majd bement a szobájába. Esőköpeny, utcai cipő volt rajta, amikor újra megjelent. Odament a fiúhoz, megsimogatta a haját.

– Ne félj tőle, téged nem bánt... megnyugszik lassan... vigyázz rá helyettem is. Nekem most muszáj innen elmenni... sajnálom, amit végig kellett hallgatod.

Levente az ablaküveghez tapadva nézte Eliza távolodó alakját, ahogy haladt a tengerhez vezető úton. Aztán nem látott semmit, újra lezúdult az eső, eltakart mindent előle.

Csak emlék bébi!

 

Gábor tényleg fáradtnak érezte magát, lefeküdt, de nem akart aludni, behunyta a szemét és Elizára gondolt. A reggeli vágytól teli ölelésére, az ajkaira, amik a csók alatt kinyíltak. A remegésre, ahogy elgyengültek a lábai... szerelmes Elizába, ez már tény, nincs értelme egy percig sem tagadnia. Mindegy hogy honnan jött, kicsoda, csak maradjon vele. Ha Eliza vele volt Hédi emléke elhalványult, újra boldognak, felszabadultnak érezte magát. Úgy érezte, nincs igaza Elizának, képes Hédi emlékétől eltávolodni, és képes csak szeretettel gondolni rá. Ez a zarándok út, ahogy Eliza nevezte, szembesítette mennyi hibát követett el önmaga és a fia ellen.

Felnézett és látta, hogy a fia unatkozva játszik a tabletjén. Na, nem ezért jöttek nyaralni – gondolta bosszúsan – a hülye számítógépes játékra otthon is haragudott. Hirtelen elhatározással felült az ágyban.

– Mit szólnál hozzá, ha csatlakoznánk Elizához?

Levente örömmel ugrott fel, maga mellé dobta a tabletjét.

Mikor ráláttak a strandra, keresték Eliza alakját. Mindketten egyszerre álltak meg. Felismerték ahogy visszafelé tartott, de nem egyedül. Bertold társaságában volt. A férfi erőteljes gesztikulációval magyarázott valamit, majd hirtelen mozdulattal átölelte Elizát és magához szorítva megcsókolta.

Gábor ledermedve nézte a jelenetet, azonnal megfordult és visszaindult az apartmanba. Nem akarta, hogy a fia észre vegye  rajta mennyire felzaklatta, amit látott.

-- Nincs itt ránk semmi szükség. Eliza talált magának társaságot.

Levente még egy darabig figyelt a távolba, majd futásnak eredt, hogy beérje az apját.

Amikor visszaért elővette a szekrényből a whiskys üvegét, reszkető kézzel tele öntött egy poharat, kiitta egy hajtásra, majd öntött még egyet magának. Bevitte a hálószobába az üveget. Visszafeküdt az ágyába, a sírás fojtogatta, hasonlóan érezte magát, mint amikor megtudta, hogy Hédit halálos baleset érte.

Ajtónyitást hallott, amikor feltekintett a fia állt az ágya előtt. A kezében szorongatta a noteszát. Nyújtotta az apja felé, de az dühösen rákiabált.

– Hagyjál békén azzal a hülye noteszoddal, foglald le magad valamivel!

Levente megijedt a durva hangnemtől, még sohasem tett ilyet az édesapja, hogy nem olvasta el, amit leírt. Kiszaladt a szobából, leült a konyhaasztal mellé.

Eliza rossz kedvűen lépett be az ajtón. Bertold viselkedése nagyon felidegesítette a tengerparton. A férfi messziről integetett mikor kijött a vízből.

– Bébi nemsokára indulunk a kompkikötőbe, annyira sajnálom, hogy nem látlak többet. Ezen a parton egyedül csak te jöttél be nálam, nagy kár, hogy foglalt vagy! Hol van az öreged? Egyedül vagy?

Bertold, megint kellemetlenül ráakaszkodott és amikor elbúcsúzott erőszakosan megcsókolta. Ellökte magától, de már későn. A férfi vigyorogva fordult el tőle.

– Csak emlék Bébi!

Leült Levente mellé.

– Apukád alszik? – érdeklődött Siraki után.

Levente elővette a noteszát, írt: – Apukám nem áll szóba velem, kimentünk utánad a strandra, meglátott Bertold bácsival.

Eliza azonnal felállt és benyitott a professzorhoz.

– Levente most közölte, hogy haragszol rám. Megmagyarázom...

Siraki felkönyökölt az ágyon, gúnyosan nézte Elizát.

– Megmagyarázod? Ha együtt maradtunk volna, mindig abból állt volna az életünk, hogy mindent megmagyarázol. Erre vagy bekódolva, hülyét csinálni mindenkiből. Nem vagyok kíváncsi semmilyen magyarázatra!

Nem tudta leplezni mennyire megsértődött, elfordult, nem szólt többet Elizához.

– Ha mégis meg akarsz hallgatni, szóljál légy szíves – válaszolt halkan Eliza és becsukta maga mögött az ajtót.

Leventével kifeküdtek a teraszra. Nézték az északi táj felől egyre sötétülő fellegeket.

– Furcsán viselkednek a madarak, nagy vihar készül – jegyezte meg Eliza.

Némaságba burkolódzva feküdtek kint sokáig. Rossz előérzete lett neki is, mint az alacsonyan keringő madaraknak.

Érzelmek csapdájában

 

Gábor nem vette észre, hogy hallgatódzott a fia. Eliza miatt teljesen elmerült a sérelmeiben. Azonnal a a szobájába sietett és lefeküdt. Az ablak nyitva volt, a szúnyoghálón az éjjeli lámpa fénye odavonzotta a bogarakat, zavarta az idegesítő szöszmötölésük, ahogy a szárnyukkal súrolták a hálót. Arra gondolt, hogy a nyaralás egyre rosszabbra fordult, kicsúszott az irányítás a kezéből. Eliza úgy gázol át a lelkén, hogy a lába nyomán kiserken a vére. Gyűlölet lobbant fel benne, annyira megsértette az utolsó mondatával. Miket képes feltételezni róla, hogy ő egy szerencsétlen impotens? Átlépte a határt! Vele nem beszélhet így senki, Eliza sem! Minek képzeli magát, hogy neki joga van ilyen durván sértegetni? A többi, amiről beszélt, nem tagadhatja, mind igaz. Átlát rajta, mint az ablaküvegen. Igaza van, hogy fél egy új kapcsolattól, fél teljesen átadni magát egy számára ismeretlennek, aki visszaélhet a bizalmával. Az az intimitás, amit Hédivel élt meg, az olyan természetes volt, hisz fiatalon még az egyetem padjai közül indult el a szerelmük. Akkor még nem volt vesztenivalója. Lehet most sincs, csak teli van szorongással. Eliza szerint mindhárman okkal vannak ezen az ismeretlen úton, a változást keresik. Zarándoklatnak nevezte ezt a közös utat, amit most hárman bejárnak. Emlékeiben megjelent Coelho, aki könyvet írt a Compostelába vezető zarándokútjáról. Az írónak is volt egy társa, mint most neki Eliza. Petrusnak hívták. Az úton a társa sok mindenre megtanította Coelhot, többek között az élet bölcsességére: „Rendkívüli az átlagemberek útján rejtezik".

Eliza pont olyan mint Petrus, folyton elméleteket gyárt az életről, tanítja, annak ellenére, hogy hozzá képest szemtelenül fiatal, mégis bölcs és előrelátó. Nem fél megmondani a véleményét. Érezte és látta, hogy őszintén beszélt hozzá. Ugyanarról próbálta meggyőzni, mint a hosszú zarándoklaton Coelhot a kísérője. Arra kérte, rúgja fel az egoját, legyen önmaga, hallgasson a szívére. Úgy érezte napok óta mellébeszélnek egymásnak, hisz pont azt akarta elmondani az este folyamán, hogy próbálja feladni a régi életét, de képtelen volt eddig elmondani neki. El kellett volna fogadnia a meghívást, nem kellett volna kicsinyes dolgokon felkapnia a vizet. Most ott feküdne mellette, érezné a bőre illatát, hisz arra vágyik minden percben. Bizonyára a visszautasítása hozhatta ki belőle újra a sértést. Sokáig forgott álmatlanul, többször kiment a mosdóba, ilyenkor tétován megállt és figyelt Eliza szobája felé. Szeretett volna bemenni hozzá, mellé bújni és bevallani, hogy amit mondott az este folyamán, mind igaz, és amit feltételez róla, nos arról szívesen meggyőzi, hogy nagyot tévedett. Egyre nehezebben fékezte le a vágyat magában.

Reggel mikor felébredt azonnal felkelt, fáradtan nyűgösen készített magának egy kávét, leült a konyhában míg iszogatta. A házban csend volt még aludt a fia és Eliza is. Nem tudott magának parancsolni, felkelt a székről és benyitott Eliza szobájába. Sóvárogva nézte a takaró alatt kidomborodó csinos női testet. Nem ment be hozzá, helyette rossz hangulattal elkezdte összeszedni a felszerelésüket, készült a vissza útra.

Eliza észrevette, hogy valaki megnyitotta az ajtót. Az éjszaka folyamán ő is keveset aludt. Megbántotta ok nélkül Gábort. Még csak magyarázatot sem tudott adni, hogy egyáltalán miért volt rá szükség. Kicsúszott a száján, már megtörtént. Ez már a második sértése, de ez volt a legfájóbb. Tisztában volt vele, hogy nem impotens, az utóbbi időben egyre többször látta rajta, hogy vágyik a szerelemre. Nem titkolta, de olyankor terelt, mellébeszélt, vagy elment a közeléből. Ugyan mire készül most, hogy megkérdőjelezte a férfiasságát? Idegesen nézte a mennyezetet... ideje felkelnie.

Amikor Gábor meghallotta, hogy Eliza kiment hozzá, úgy tett mintha észre sem venné, közönyös arccal pakolt tovább. Eliza megállt az ajtóban és figyelte a mozdulatait.

– Segítek. Miért nem ébresztettél fel?

– Nagykorú vagy – fordult felé a férfi. Kölcsönösen látták egymáson, hogy mindkettőjüknek rossz éjszakája volt. Várakozóan néztek egymásra.

–Szeretnék tőled a tegnap estéért bocsánatot kérni. – Eliza lehajtotta a fejét – Nagyon szégyenlem, hogy meggyőződés és tapasztalás nélkül megvádoltalak. Csak... te megint visszautasítottál.

Gáborban oldódott a gyomorideg, jól esett neki, hogy Eliza képes belátni a hibáit.

– Később megbántam, hogy nem fogadtam el. Túlságosan érzékeny vagyok minden kijelentésedre, nem kellene...

Eliza továbbra sem mozdult.

– Mi a baj? Mondani akarsz még valamit?

– Szeretném, ha átölelnél...-- suttogta alig halhatóan Eliza.

Gábor csodálkozó arcot vágott.

– Tényleg ezt akarod? Jól van, gyere ide hozzám...

Eliza odalépett hozzá, de nem várta meg, hogy a férfi átölelje, azonnal hozzábújt.

– Egész éjjel vártalak. Hiányoztál...

A férfiban végig remegett a vágy, szorosan magához ölelte, simogatta a derekát, a haját, majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolta. Mindketten olthatatlan vágyat éreztek a másik iránt.

Levente megjelent az ajtóban, majd széles mosollyal az arcán megfordult, és illedelmesen visszament a szobájába.

– Azt hiszem el kell indulnunk reggelizni...– súgta Elizának, de nem tudta elengedni magától.

A hazafelé vezető úton, csendben ültek egymás mellett, képtelenek voltak feloldódni a reggeli csók után. Egy óra autóút után kisütött az addig felhők mögött bujkáló nap. Eliza arca felragyogott.

– Ha visszaérünk azonnal kimegyek úszni a tengerbe. Alig várom. Ugye ti is kijöttök velem?

– Nincs kedvem kimenni, kicsit pihenni akarok inkább... veled együtt. – Siraki átnyúlt hozzá, megsimogatta a karját.

Eliza mosolygott – Kint is pihenhetsz, bérlünk napernyőt, napozó ágyat. Míg te szundikálsz mi Leventével úszunk, elvégre nem mindennap jutunk el ilyen csodálatos helyre.

– Még van egy hetünk. – Nem örült Eliza ötletének. Végig arról ábrándozott, hogy ha visszaérnek, ki sem mozdulnak az apartmanból. Az éjszakáról, ami végre szerelemmel telik majd el. Ha rágondolt is megborzongott a teste. Teli volt türelmetlen, égető várakozással.

Mikor visszaértek és elkezdtek kipakolni, Siraki felkapcsolta az autó rádiót. Zenét keresett, a rádió egyik csatornája az időjárásjelentést sugározta, amiben a másnapra várható vihart jelezték.

– Látod, ezért megyünk ki ma a tengerhez, holnap meg bekuckózunk, fel se kelünk délig! – nevetett Eliza.

Hajthatatlan volt, mindig is ilyen volt a természete, ha valamit kigondolt, nem tudták lebeszélni róla. Talán, ha kettesben lehetnének, akkor bizonyára másként döntött volna, de Levente előtt nem akarta, hogy elszabaduljanak a visszafogott érzelmeik. Előttük ott volt az egész éjszaka, amikor alszik majd a fiú. Ebédelni átmentek a közeli kisétterembe, utána nem sokat tétovázott, fürdőruhába bújt, maga köré csavarta a törülközőjét és nevetve még egyszer megkérdezte – Aki bujt, bújt, én megyek! Ki tart velem?

Siraki morcosan átölelte – Jól van, de ne maradj sokáig, lesz még időnk strandolni. – Leventéhez fordult – Kimész Elizával?

Levente nagyon szeretett volna vele tartani, de még nem tudta elrendezni magában mi zajlik a két felnőtt között. Nem örült, hogy Eliza az édesapja kérése ellenére is ki akar menni a strandra. Ingatta a fejét, hogy inkább marad.

Az ablakból nézték ahogy Eliza távolodik az úton, majd eltűnik a harmadik apartmanház mögött.

Viharos tenger

 

A kabinban minden le volt rögzítve, a fekvőhelyek is, amiknek két funkciója volt, lehetett rajtuk feküdni és ülni. Ezen felül az ovális ablak alatt a falhoz rögzített asztal volt, két oldalán beépített szekrényekkel. A kabinból nyílott a fürdőszoba. Éppen meglehetett benne fordulni, olyan liliputira tervezték, de az igényeknek megfelelt, volt benne mosdó és vécé. Gábor végig nyúlt az ágyon, Leventét is arra kérte, hogy pihenjen le.

Elizára gondolt, akit hiába kért, kint maradt a fedélzeten. Azzal érvelt, hogy látni szeretné a háborgó tengert, a kabin olyan, mint a börtöncella. Abban nincs levegő, nem látni a szabadságot. Tudta miért nem tartott vele, úgy gondolta, annyira meggyűlölte az éjszaka miatt, hogy nem képes elviselni azt sem, hogy egy légtérben szívjanak levegőt. Eliza nem tudhatja, mit érzett, amikor éjszaka felébredt és eljutott a tudatáig, hogy összesimulva alszanak. Átélte újból azt a semmihez nem hasonlítható érzést, hogy nincs egyedül, hogy egy meleg nőitest mellett ébred. Tisztában volt vele, hogy nagyon elrontott mindent. De miért is gondolja így? Eliza nem azért tart vele ezen az úton, hogy törvényszerűen úgy nézzen rá mint egy leendő barátnőre. Eliza a betege. Megmagyarázhatatlan számára, miért vonzódik hozzá, mi az oka, hogy mindent elvisel tőle. A kritikus hangnemet, a hirtelen hangulat váltásait. Megcsókolta mindenki előtt, aztán hátat fordított. Ez így mégsem helyes, mert igazából ő tolta el magától. Nem volt más választása. De mit is akarhatna tőle? Döbbenten tapasztalta, hogy Eliza arca kezd összemosódni Hédiével. Hédi egyre távolodik tőle, ha Eliza mellette van. Elviszi most Korzikára. Az úton nem mondta ki, hogy Hédivel készítették a bakancslistát, amiben ott volt Korzika is. Hédi halott, mégis amikor lefoglalta a nyaralást, az ő kívánságát teljesítette. Azt tervezte majd mindent bemutat neki, minden szépséget amit látni fog. És most odaállt Eliza Hédi elébe, elevenen, színesen, szemtelenül fiatalon, és azt sugallja feléje, hogy vegye komolyan. Mintha azt akarná, hogy neki mutasson meg mindent ne a halottnak. Nem lenne nehéz, ha őszinte lenne hozzá, ha nem lengené körül valami titokzatosság, amitől idegességében falra tudna mászni. Amióta Eliza megjelent az életében, félelmek gyötörték. Félt önmagától, Elizától. Félt, hogy a lány csak szerepet játszik, félt a csalódástól. Attól, hogy beleszeret és egy nap elhagyja, hisz annyira fiatal hozzá. Az éjszakai rémálma jutott eszébe, azóta is elevenen kísérti minden percét. Eliza elbúcsúzott tőle, azt mondta itt az idő mennie kell, mert várják. Könyörgött, hogy maradjon vele, de Eliza kibontakozott az öleléséből, elindult a tenger felé. Hiába kiáltott utána, az alakja lassan elmosódott eggyé vált a tajtékzó hullámokkal. El fogja hagyni, ez már biztos. A tenger hullámai felcsapódtak a kabin ablakára, egyre erősebben zúgott a szél, nagy csattanással villám hasított a szürkeségbe.

-- Levente! Nézzük meg Elizát, ilyen időben nem maradhat kint.

Levente nagyon félt a villámlástól, mégis elindult az apjával. Nyirkossá vált a tenyere, mikor kiléptek a fedélzetre. Alig lézengett turista a fedélzeten, behúzódtak a büfébe, fedett helyekre. Meglátták Elizát, ahogy ült lehajtott fejjel egy rögzített padon. Amikor odaért hozzá, kérlelni kezdte, hogy menjen be velük a kabinba. Eliza nem mozdult.

-- Nagyon rosszul vagyok...- suttogta alig halhatóan.

A professzor lehajolt hozzá, felemelte a karjaiba és elindult vele a hajó belsejébe. A kabinban lefektette.

Maradj mellette fiam, lehet, hogy hányni fog. Ne engedd felkelni.

Előkereste az orvosi felszerelését, injekciós tűt vett ki belőle. Felszívott kétfajta hatóanyagot.

-- Tengeri beteg vagy, kicsit kellemetlen lesz, de a gyógyszert most úgyis kihánynád.

Beadta az injekciót, leült melléje, nyugtató mozdulatokkal simogatta a karját. Amikor Eliza elaludt, akkor sem mozdult mellőle. Levente elébe állt, kezében szorongatta a noteszát. Siraki elolvasta mit írt a fia. Sokáig nézte a teleírt lapot, amiben tudomására hozta a fia, hogy Eliza el akarta őket hagyni a kikötőben.

-- Köszönöm, hogy figyelmeztettél. Nagyon szomorú lennék, ha most nélküle mennénk nyaralni.

A négyórás út végére lecsillapodott a vihar. A kiszállásnál hallották, hogy ami elkapta őket, csak a gyenge szele volt, a java lecsapott Marseillere.

Az apartman felé vezető úton, próbálkozott Elizával beszélgetni.

-- Én is voltam többször tengeri beteg, igaz ennyire nem ütött ki, mint téged. Volt amikor gyógyszert sem tudtam bevenni ellene, de elmúlt magától kis idő múlva. Az agy képes rendbe tenni a helyzetet. Ilyenkor az okozza a bajt, hogy nem azt látod, amit érzékelsz.

Eliza hálásan nézett a professzorra.

-- Köszönöm, hogy gyorsan segítettél... azt hittem ott halok meg.

-- Orvos vagyok. Jó lenne, ha elásnánk a csatabárdot. Megígérem, hogy ezután visszafogom magam. Mi lenne, ha jól éreznénk magunkat.

-- Rendben - válaszolt vissza rezignáltan az ajánlatra. El sem tudta képzelni, hogyan lehet három hétig együtt élni valakivel, aki folyton visszafogja majd magát, még annál is jobban mint az utóbbi napokban tette.

A professzor telefonált az apartman tulajdonosának az érkezésükről. Azonnal indult a fogadásukra. Várta őket a ház teraszán, nagy hangon beszélt a viharról, a károkról. Kinyitotta az ajtót és átadta a kulcsait. Odabent bemutatta az apartmant, majd széles mosollyal elbúcsúzott.

Eliza látta, hogy két szoba van, az egyikben francia ágy a másikban két összetolható kanapé.

- A nevelőnő miatt igényeltem így a nyaralót, én elalszom a fiammal, nem kell többet velem aludnod. Remélem meg tudtalak nyugtatni.