A tárgyalás után visszament dolgozni a mosodába. Aznap nem volt kötelező, de a zaklatott lelkiállapotán segített a munka. A tanár mikor meglátta odasietett hozzá.
– Hány évet kaptál?
– Három évet.
– Azt kilehet bírni.
Kereste a férfi társaságát, egyedül ő tudott rajta segíteni, ha rátört depresszió.
– Lehet, hogy kimegyek innen pár hétre – mondta a tanár, míg matatott a gépek között. Nem nézett fel, így nem láthatta Benjámin meglepett arcát.
– Hogy- hogy kimegy, vicc ugye? Csak úgy nem lehet innen kisétálni.
– Dehogy vicc – egyenesedett ki a férfi – te nem nézel tévét, ennyire azért nem kellene begubóznod. Ha kimész innen egyszer, folytatni kell ezt a rohadt életet tovább, legalább felkészülhetnél rá, mi vár rád odakint.
– Nem nézek tévét, elvből. Hazudnak. De maga is tudja.
– Néha azért nem hazudnak. Mindent nem lehet elhazudni. Megvezetnek bennünket az igaz, de egy idő múlva kilóg a lóláb mindig a reverenda alól.
– Mondja már, hová megy! – türelmetlenkedett Benjámin.
– Megyek a határra védvonalat építeni. Viszik a rabokat, persze a jobbakat – nevette el magát a tanár – lehetett rá jelentkezni. Én jelentkeztem. Megvan az ítéleted, te is jelentkezhetsz. Nem vagy te rossz gyerek, csak akkor, ha iszol.
– Jobb lenne, mint idebenn örökké a gőzben – csillant fel a szeme Benjáminnak.
– Jobb a fenét, csak más. Meg jó pont, talán még enyhítik is a büntetés idejét. Nem lenne rossz gesztus részükről. A meló az kemény, kint a szabadban védelmi sáv építése. Ez van mondva.
Egy hét múlva Benjámin jelentkezését elfogadták. Aláíratták vele milyen feltételekkel mehet külszolgálatra. A kemény munka, néven lett nevezve, cölöpverőgépek kezeléséhez és kiszolgálásához fognak kerülni.
Pár napon belül indult a rabszállító busz megerősített őrséggel, minden felszereléssel ellátva. Ami azt jelentette, hogy teljes önellátással fognak dolgozni. Szerencsére a félig cigány, zsebes Pityu is jelentkezett, aki eredetileg kint a valóvilágban szakácsként dolgozott, így bízhattak benne, hogy nem fognak panaszkodni az ellátásra. Mikor megérkeztek a határra, egy kijelölt helyen felépítették a sátortáborukat. A két nagy rabsátorban egyenként tízen fértek el. Aznap még nem dolgoztak, csak a munkafeladattal ismerkedtek meg.
Az épülő kerítés, az ország határvonaltól három méterrel beljebb húzódott. A kerítés horganyzott pengés huzaltekercsből állt. A vonalától körülbelül egy méterrel beljebb húzódott a magas kerítés. A magas kerítés külső lábánál egy újabb pengés huzaltekercs, majd a kerítésoszlopok tetején kifelé hajló tartókon egy újabb pengés huzaltekercs. A teljes magassága körülbelül három, négy méter lehetett.
Dolgoztak sokan a területen akkor is mikor odaértek, főként katonák, közmunkások. Folyamatos volt a következő szakasz előkészítése, a kerítéshez való anyag szállítása, mozgatása. Ott tudták meg, hogy a drótfonatokat is rabok készítik egy másik börtönben. Megkapták a felvilágosítást, hogy hajnalban kezdik a magas kerítés építését. Zárt csoportban visszamentek a táborba. Csendes beszélgetéssel telt el az este, minden rab ugyanarról a témáról társalgott, amit láttak a határon.
A tanár nem kapcsolódott a beszélgetők közé, teljesen magába fordulva ült a tábori priccsen. Benjamin felfigyelt a szótlanságára, odament hozzá.
– Szóljon, ha zavarom – mondta mikor leült mellé.
– Nem zavarsz.
– Mi a gond?
– Tudod fiam, nemrég megkérdeztem tőled, hogy te szabad embernek érzed e magad, ha majd kikerülsz innen? Emlékszel?
– Emlékszem. Arra is, hogy mit válaszolt rá. Nem leszek szabad ember, ha kint leszek, akkor sem.
– És sajnos ez egyre jobban igaz. Most kerítjük a szabadságunkat a legjobban körbe. A kerítés lehet egy szimbólum, vegyük annak, ne csak fizikai akadályt lássunk benne, hanem szellemi, lelki akadályt is egyben. A mi életünkben már elérhetetlenné válik az az álom, hogy szabadon járunk a világban. Isten óvjon bennünket a továbbiakban, hogy fent maradjon az eddig kiépített megszerzett életterünk, tudásunk, identitásunk. Amikor a rend megbomlik ott káosz lesz az úr. A káosz meg a félelem és az elme zavarodottságának a nyoszolyája. Elkezdünk félni, a félelemtől lebénulunk, elveszítjük a cselekvőképességünk utolsó morzsáját is. Azon gondolkodtam, hogy Kalergi idealizmusa a szemünk előtt valósul meg.
– Ki volt ez az ember?
– Írt egy könyvet a húszas évek elején, ami a gyakorlatias idealizmus címet viselte. Azt írta benne, hogy meg fog változni Európa őshonos népe, helyette egy kevert rassz nép lesz, ami úgy alakul ki, hogy közel-keleti, afrikai nép, és az európai keveredik egymással. Eltűnnek a nemzeti kultúrák, történelmek, egy gyökértelen embertömeggé válik Európa. Nézz körül fiam, ezt látjuk most, elindult Európa felé ez az áradat, ami megvalósítja ezt a fantazmagóriát. Valaki mindenből profitál. Ebből is nagyot szakít a háttérhatalom, ha megvalósul, mert olyan népet, aki gyökértelen, úgy lehet irányítani, mint a birkanyájat.
– Igaza van, a mi kultúránk teljesen más, mint akik most ide jönnek, képtelenség, hogy megférjünk békességben egymás mellett. Valakinek le kell hasalni a másik előtt és feladni az elveit.
– Hát az biztos mi leszünk, mi a modern gondolkodású liberális tyúkeszű fehér emberek. Megszenvedjük a hiszékenységünket, megszenvedjük, mint Jézus a keresztre feszítést. Képzeld el, hogy te, aki már megtanultad a legelemibb dolgokat, mint európai állampolgár, tudsz mindennap fogat mosni, érted hogyan kell angol vécét használni, vissza tudod fogni magad, hogy se a más asszonyát se a szomszéd kecskéjét... szóval jön ez az emberáradat, akiknek semmi se szent. Jön és ledózerolnak mindent, még a hited is kiöli belőled.
– Nem kéne általánosítani, hisz a háború elől menekülnek.
– Nem erről beszélek, a kultúrájukról. Összeegyezhetetlen a miénkkel. Ez egy lopakodó népírtás.
