ÉVA

 

Éva erős volt és segítőkész, szívesen vett részt minden házi munkában, hisz addig is az volt otthon a feladata. A család is hamar szívébe zárta a nagylányt, valahogy úgy, mint Nóri, első látásra.

– Ha már ilyen szép család lettünk – szólt egy este hozzájuk –, ideje alakítani a körülményeinken. Holnap bemegyek a Polgármesterhez, kérvényezem, hogy adják el nekem azt a földet, ami az udvarunk mögött van.

– De hát a tiéd, bérled – nézett rá Ferenc furcsán.

– De csak bérlem, ezért bármikor elvehetik tőlünk, nem ültethetek rá egy fát se, mert abban az esetben vissza kell állítani az eredeti állapotot. Mondtam neked, hogy gazdálkodni akarok. Gyümölcsfák kellenek, bogyósok, ribizli, málna, egres. Sok sok növény, amik ha felnőnek, ellátják a családot egész évre friss gyümölccsel. Mi van, ha elültetem, mikor teremne, meg ki kell vágni? A szívem fog megszakadni miattuk.

– Igaza van maminak, segítek én is szívesen, vedd meg, ne gondolkodj rajta! – helyeselt Éva.

Reggel elvitte a kérvényt, odaadta a Polgármesternek. A férfi amikor elolvasta mosolygott.

 – Kertészet? Rendben, a Képviselő Testület elé visszük, majd értesítjük Nóri nénit a döntésről.

 Még abban a hónapban megkapta tőlük a választ, eladják neki a közel háromezer négyzetméter földet, bio-kertészkedésre.

  Nóri boldogan tervezte a jövőt, már rálépett az ösvényre, amit megálmodott.

Rajzolt, hová mi kerül, hol lesz a zöldséges, hol lesznek a gyümölcsfák. Utakat rajzolt, az utak mellé  gyümölcsfa fajtákat. Megrendelte a csemetéket, várta mindennap őket, mint anya a gyermekét. Közös volt a munka, ásták a gödröket, cserélték benne az altalajt, a szomszéd gazda adta az istállótrágyát.

Mikor a csemetesor délcegen kikarózva a helyére került, mindenki elfáradt, de nem bánták, jó eső fáradsággal néztek végig a munkájuk eredményén.

Életet adtak a kicsi fáknak, hogy nekik teremjen majd. Nóri végig magyarázta a kertészkedés fortélyait, hasznát.

 Minden fának saját gazdája lett. Volt, aki az almafákat, volt, aki a sárgabarackot választotta, ki melyiket szerette jobban. A fákat gondozni kellett, mindennap meglocsolni, nehogy kiszáradjon. Ez már egyfajta felelősségtudat kialakítás része volt, amit Nóri céltudatosan tervezett.

 Meg kell tanulniuk a munka szeretetét, a munka örömét, élvezni a két kezük által alkotott új világot.

A vásárolt gyümölcsfákon kívül sok különlegességet kaptak a szomszédoktól, így került hozzájuk be a Pándi meggy, egész sor magvaváló szilvát ültettek gyökérsarjakból, birsalmából, de kaptak mogyoró sarjakat, ribizlit, egrest is. A kert kezdett életre kelni.

 Nóri párja melegágyat készített, amiben nőttek tavasszal a palánták. Éva beváltotta az ígéretét, eleinte mindent kérdezve, később már önállóan végzett el sok mindent.

Nóri tanította  a sütés- főzés tudományára, befőzésre. Lassan igazi kis gazdasszony lett belőle. 

 Mivel a középiskolát abbahagyta, ahogy ő fogalmazott, kirúgtatta magát, Nóri arra gondolt, eléggé rendbe jött lelkileg, szakma után kell nézni. Mikor közölte a döntését, Évi a továbbtanulás gondolatától is irtózva kérdezett rá, hogy komolyan gondolta e, vagy csak viccnek szánta. 

= A mai világban nem elég, ha csak gazdasszony egy nő, a család fenntartásban is részt kell vállalnia. Szakma nélkül csak segédmunkára vesznek fel. Nagyon komolyan gondold át.

 A munkaügyin keresgéltek tanfolyamot, ami alapszakmát ad. Így találták meg a szakács tanfolyamot. Évinek is tetszett. Elindultak beszerezni hozzá a papírokat, megkeresték az iskolát, tájékozódtak a képzés rendjéről.

 A világ kerek lett, Nóri úgy érezte, most már csak jó jöhet. Éva elmegy tanfolyamra, szakmája lesz, Lili is gőzerővel tanult, már céljai voltak. Pisti próbált lépést tartani Lilivel, már csak „azért is”. Tomi kis szeleburdisága nem okozott feszültséget a családnak, azok inkább Tominak nem kedveztek.

Mint égből a villámcsapás, egy nap alatt dőlt össze az idilli kép. Évi szerelmes lett egy helyi tizennyolc éves fiúba.

 „ A szerelem öl, butít és nyomorba dönt!” – szlogen rá nagyon érvényes lett. A fiú nagyon szerette az alkoholt. Éva egyre többet kimaradozott, ami nem lett volna baj az ő korában, de egy nap részegen ért haza.

– Mi a kaja, mami? – kérdezte, ahogy nyitotta a sütő ajtaját, és teljes testsúlyával rábukott a gáztűzhelyre.

Először és utoljára

 

A professzor nem jelent meg a vacsoránál, sem a fiával sem Elizával nem akart találkozni. Részeg volt, a második üveg whiskyt bontotta fel, hogy tompítsa a fejében kavargó indulatokat. Mikor látta, hogy Levente lefeküdt és elsötétedett a kinti fény, csak akkor ment ki a konyhába. Leült az asztal mellé. Még volt az első üveg alján kevés whisky. Óvatosan kitöltötte a maradék italt az üvegből. A konyhát megvilágította az ablakon beszűrődő holdfény. Felfigyelt az ajtónyitásra, Eliza jött ki a szobájából. Nem gyújtott villanyt ő sem, az ajtaján kijutó fényben közlekedett. Elindult a mosdó felé. Nem vette észre a sötétben üldögélő férfit csak mikor visszafelé tartott a szobájába. Gondolkodás nélkül odalépett hozzá, reménykedett, hogy talán sikerül vele megbeszélni a félreértést.

– Miért viselkedsz így? Engedd meg, hogy megmagyarázzam... a látszat néha csal. Ha megkérhetlek miattam ne bántsd Leventét. Szegény fiú teljesen kikészült...

A professzor forgatta a kezében a whiskys poharat, nem válaszolt. Az ital feloldotta a gátlásait, egyben felfokozta az érzelmi kielégületlenségét. Képtelen volt feldolgozni, hogy minden elképzelése amit a kapcsolatukról alkotott, percek alatt semmivé foszlott. Karnyújtásnyira ott állt előtte az a nő akinek nemrég még elakarta mondani, hogy szereti, hogy maradjon velük... legyen a csoda a házában, aki hazavárja mindennap. Most meg úgy érezte, hogy ordítani tudna, annyira gyűlöli! Mégis: ennek ellenére nem tud másra gondolni, csak arra, hogy birtokolja, megkapja, elvegye, ami neki is jár ebből a szélhámos nőből! Aztán legyen vége a színháznak. Legyen vége! De ne úgy, ahogy Eliza gondolja. Véget fog vetni ennek a komédiának. Felrakja egy Párizsba tartó repülőre, aztán húzzon el. Marad minden úgy az életében, ahogy volt eddig, az öregedő professzor világszemlélete, mindenféle reform nélkül. Le kell zárni végérvényesen ezt a játékot. De kell, hogy maradjon emléke arról, amiről lemond!

Hirtelen felállt és elkapta Eliza csuklóját.

– Ha ennyire vágysz a szexre, megkapod tőlem, először és utoljára! Azután portyázhatsz pár napig egyedül a strandon... nélkülem. Felszedhetsz pár félvér fickót, kedvedre. Már kiismertelek milyen szende kislány vagy. Holnap első dolgom lesz, elintézni, hogy vissza tudj utazni Párizsba. Nem vagyok vevő a továbbiakban arra, hogy játssz az érzéseimmel. De előbb legyél hozzám is kedves, elvégre elég költséges partner voltál eddig.

Erőszakosan betuszkolta a szobába, a kulcsot elfordította a zárban. Eliza tehetetlenül tűrte az erős férfikéz szorítását, nem mert vitatkozni. Leventét féltette, nem akarta, hogy a fiú megtudja mit művel vele az apja. Félt tőle. Vágyott a szerelmére, akarta, de nem így, részegen, kivetkőzve önmagából.

A professzor képtelen volt logikus gondolkodásra, minden mozdulatát a felfokozott lelkiállapota irányította. Eliza hiába kérte, hogy gondolja át, amit csinál, mint aki süket, semmit nem fogott fel az agya a könyörgésből. Lefejtette Elizáról a hálóruhát és szétfeszítette az összezárt térdeit. Eliza feljajdult a fájdalomtól, nem volt felkészülve sem testileg sem lelkileg a szexre. A férfi egyre vadabbul mozgott rajta, majd egy kis időre lelassult, mint aki kezd magához térni. Felfogta, hogy Eliza sír a karjaiban. Visszatért a régi személyisége, simogatta és csókolta, hogy megnyugtassa, vagy csak húzni akarta az időt, hogy tovább tartson számára a gyönyör minden perce. Elérte, hogy Eliza megnyugodott, már nem remegett annyira. Kielégülten lefordult róla, felvette az alsónadrágját és szó nélkül elindult az ajtó felé.

Össze volt zavarodva, már tudta, hogy nagy hibát követett el, mégsem kért bocsánatot. Míg ment az ajtó felé, hallotta a háta mögül a suttogó hangokat.

– Akkor megbeszéltük, először veled és utoljára veled...

A professzor nem a szobájába ment, hanem a mosdóba. Míg mosta a kezét a tükör előtti mosdókagylóban észrevett valamit. Egy kis vérfoltot a pólója alján. Idegesen visszasietett Eliza szobájába, minden engedélykérést mellőzve felhajtotta róla a takarót. Meglátta a lepedőn is a vércseppet. Tétován állt Eliza felett, majd akadozva megszólalt.

– Ugye ez nem azt jelenti... képtelenség... Eliza te még... sohasem voltál férfival... csak velem?

Nézte Eliza sápadt és kimerült arcát, idegesen várta a választ.

– Megmondtam... veled először és veled utoljára... – Eliza szemében könnyek csillogtak ahogy válaszolt.

– Gábor visszaült mellé az ágyra. Eliza elfordult tőle, már nem akart vele semmiről beszélni. Lecsukott szemhéja alól a könnyei a párnára szivárogtak. Milyen sokat álmodozott erről a napról, amikor Siraki Gáborral tölti az első szerelmes éjszakát. Az álom és a valóság köszönőviszonyba sem került az elmúlt percekben, hisz most is csak az egója irányította, nem a szíve, nem az érzelmei, csak a birtoklás, a saját kielégülése. Ha reggel lesz, elhagyja az apartmant, vele együtt a magában rejtegetett szerelmet is, amit érzett iránta. Ez az út a változás útja, jól gondolta. Legelsősorban neki kell megváltoznia. Nincs fehérlovon vágtató herceg, nincs romantika, nincs soha nem múló szerelem. A valóság az, amit átélt napok alatt. Felvett álarcok vannak, kétszínűség, megalkuvás, ön és mások becsapása. Amire vágyott, amiről álmodott, azt mind a fantáziája kreálta, nem az élet.