Pótcselekvés

 A találkozó előtt mindent helyére tett a lelkében, Sára a gyermekei gondozója, a döntését tiszteletben tartja, és ehhez igazítja a továbbiakban a kapcsolatukat. Érezte, hogy sokat rontott azzal, hogy elárulta Sárának, amiről fantáziált, hogy már nem közömbös számára, sőt szerelemmel gondol rá. Félt a találkozótól, attól leginkább, hogy Sára szemében lekezelő gúnyt fog tapasztalni.

- Látogatói vannak! - szólt be a zárkába a börtönőr - Készüljön!

- Mégis eljött - szakadt ki belőle egy sóhaj.

Az őr mellett sétált le a szintre, ahogy közeledett a láthatás helyéhez minden lépéssel idegesebbé vált, annak ellenére, hogy inkább meg kellett volna nyugodnia, hisz azt hitte Sára be se viszi hozzá a lányait.

Mikor belépett a helyiségbe, még jobban eluralkodott rajta az izgalom, nevetségessé vált minden elképzelése, amit addig szövögetett, ha Sárára gondolt. Elég volt csak a saját megjelenésére gondolnia. Inkább szégyent érzett, némi bűntudattal, mert képes volt nagyokat álmodni, ő a rabruhás, rácsok mögé zárt senki. Gyönyörűnek látta Sárát, szebbnek, mint az ábrándképeiben, olyan volt mintha akkor lépett volna ki egy divatlapból, testhez simuló magas nyakú sötét garbót viselt, ami teljesen kiemelte formás alakját. Feszülő sztreccs farmerjához magasított sarkú, térdig érő csizmát viselt.

Benjamin nem tudhatta, hogy ezt mind Róza tanácsára tette, aki még este is felhívta, hogy dobjon be anyait, apait, ha ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból. Sára nagyon szeretett volna tisztán látni, de nem mindenáron ahogy Róza tanácsolta, önmagára haragudott leginkább, hogy ennyire képes volt belezúgni egy rabosított férfiba. Az járt a fejében szüntelen, hogy itt az utólsó lehetőség, rá kell jönnie milyen játékot űz vele.

Mikor belépett Benjamin az ajtón elillant belőle az az ellenállás, ami addig erőt adott. A férfin szürke mintás rabing volt, ami feszült a kisportolt felsőtestén, barna szemeivel végig simogatta tetőtől talpig, aztán lehajolt a feléje repülő lányaihoz.

- Apu, apu, végre már! Hogy vagy? - kapta az első üdvözlést Zsuzskától.

Mónika is kapaszkodott a nyakába. Benjamin az ölelő karok közül újra ránézett Sárára, sikerrel leplezve a benne lévő feszültségét, míg üdvözölte a lányt.

- Köszönöm, hogy behozta a lányokat hozzám.

Sára zavartan visszaválaszolt.

- Ez természetes.

Még figyelte egy pár pillanatig a két gyermek önfeledt örömét, akik teljesen birtokba vették az apát, akit olyan régen láttak. Bizonytalanul álldogált a szoba közepén, tudomásul véve, hogy vele senki nem foglalkozik, arra gondolt keserűen, ha kimenne onnan, az se lenne nagy gond, talán még zavarja is őket a jelenlétével.

Elvett egy széket az asztaltól, arrébb vitte teljesen a falig, minél távolabb lehessen tőlük. Mi a francot csináljon? - mérgelődött magában, míg leült, pótcselekvésként kutatni kezdett a táskájában. Megörült mikor meglátta, hogy nem vette ki belőle a kedvenc folyóiratát.

Ez az, olvasgat, majd csak eltelik az idő, negyven perc... abból már öt biztosan elrepült.

Tetovált pasi

Beléptünk a szobába, én azonnal kiakadtam, mint a sebváltó. Képzelj el egy szűk lyukat, egy franciaággyal, meg egy polccal. A ruhánkat se tudtuk kipakolni a bőröndből. Gyorsan levágtam egy nagyívű hisztit, mert nem erről volt szó: egy lyuk százhúsz fontért egy hétre. Nagyon felnyomtam az agyam, idegességemben minden nyavalya megkeresett: vécére kellett mennem, gúnyosan megkérdeztem Zotyát, hogy szerinte találok ilyen helyiséget a kócerájban? Zotya türelmes volt hozzám, nyugtatott egyfolytában, azt mondta, majd lelépünk máshová, de addig duguljak el. Van hol aludni az a legfontosabb, azután keressünk melót. Dühösen rávágtam az ajtót. A folyosó végén azonosítottam egy helyiséget, feltételeztem, hogy ott lehet a mosdó. Kopogás nélkül benyitottam...

– Mi van, miért hallgattál el? Meséld tovább!

– Tudod az emlékek... megláttam odabent egy pasit, ott állt a tükör előtt, csak egy törölköző volt a dereka körül.

– Mi van abban, hogy megláttad, fürdőszobába mentél be tudtommal.

– Igen, de... ez a pasi lett a végzetem... tudod, kicsit ő is az oka, hogy haza jöttem.

– Nem Zotya miatt?

– Figyelj, Zotyával mi csak haverok voltunk, megegyeztünk, hogy ezt nem kiabáljuk ki, míg nem tudunk külön szobát bérelni.

Én mindig azt hittem... folytasd, kezd érdekelni.

– Igen mindenki úgy tudta, hogy járunk. Egyszer dugtunk, nem tagadom, de részegek voltunk. Aztán kielemeztük, ami történt köztünk. Nem voltam soha szerelmes belé, ő sem belém. Tudod... Zotya inkább... most már mindegy, ha tudod, a fiukat szereti. Így már vágod? Jó haverok vagyunk, ennyi megmaradt.

– Szóval a pasi nagyon király volt, fehérbőrű, tele varrva tetkóval, tudod, hogy nagyon odavagyok a tetkós pasikért. A pasi hasán egy szuper kígyótetoválás volt, amit nem láttam teljesen, mert a törölközője eltakarta a lényeget. Azt hiszem nagyon kiguvadt a szemem, mert zavarba jött attól, ahogy néztem, kínjában bemutatkozott. Megtudtam, hogy Erdélyből jött és Viktornak hívják. Leesett nálam szerencsére, hogy nagyon kínos helyzetbe kerültem, bocsánatot kértem tőle és kihúztam azonnal. Megtaláltam a vécét, mit ne mondjak, az is foglalt volt. Egy vörös hajú csaj is arra várt, hogy bejusson. Tőle tudtam meg pár dolgot. Elmesélte, hogy a kéró is magyaré, meg a nyolcfős helyen tizenketten vagyunk. Egy fürdőszobára meg egy vécére. Azaz egy vécé még volt bent a fürdőszobában. Olcsó azt mondta, ők is le akartak lépni a svábbogarak miatt aztán mégis maradtak. Mikor visszafelé mentem Zotya a folyosón haverkodott három lánnyal, ők is magyarok voltak. Levágták nekünk egy perc alatt mit kell beindítani minél előbb: munkaközvetítő, bank, közlekedési kártya, adózás.

A bőröndök még kibontatlanul ott voltak az ágyunkon. Egy darabig néztük a helyiséget, hogyan is lehetne lakájossá tenni arra az időre, míg benne élünk. Zotya kreatív lett, nem esett kétségbe.

– Akkor a bőröndök lesznek a szekrényeink – leszedte az ágyról mind és a fal mellé rakta.