Angyal vigyázni fog rád

 A börtön előtt leparkolt a szokott helyen. Nem akart ácsorogni a főbejárat előtt, legalább negyedórát várt az autóban mire elindult Benjámin elé. Míg várakozott azon meditált, hogy milyen kevés az az idő, amit együtt tudnak eltölteni, meg ki máson, mint Rózán. Ugyan megtudja-e állni Róza, hogy ne tegyen fel kényes kérdéseket Benjáminnak csupán tiszta jóakaratból, barátnőféltésből. Rájött, hogy kiszolgáltatta a magánéletét Rózának, de már későn, nem tudott rajta változtatni.

Benjámin mikor meglátta Sárát, boldogan mosolygott, szorosan magához ölelte, megcsókolta.

– Azt tudod, hogy várakozás utolsó percei a leggyötrelmesebbek. Most is téveszméim keletkeztek, hogy valami miatt nem jössz el. Teljesen kivagyok tőle! – súgta. 

– Ne gondolj ilyet sohasem. Én mindig eljövök, ha megígérem – ölelte át a férfi derekát Sára – Nagyon hiányoztál. Szeretlek.

– Én is nagyon szeretlek. Most, hová viszel? – kérdezte izgatottan, mikor beültek az autóba – Látod, teljesen ki vagyok neked szolgáltatva, olyan vagyok, mint egy marionett bábu, mindent úgy fogok csinálni, ahogy te akarod, és ami téged boldoggá tesz.

– Nem titok, a barátnőmhöz Rózához. És sietnünk kell, mert programja van délelőttre. De szeretne veled találkozni előtte. És... tévedsz, nem úgy fogom fel, hogy az én kezemben van minden irányítás, hatalmas tévedésben vagy, akkor még sok mindenben nem ismersz engem. Én soha nem fogom éreztetni veled, hogy kiszolgáltatottá váltál velem szemben, és tudod miért nem?

Benjámin meglepődött Sára hirtelen felindulásán.

– Csak azért, mert még két évig a börtönben vagy, még nem jelenti azt, hogy kiszolgáltatottá váltál, ez csak időleges állapot, két év múlva szabad ember leszel, és remélem, addig se veszíted el az önbizalmad. Soha nem volt olyan nagy szükséged rá, mint most. Különben Róza ajánlotta fel a lehetőséget, hogy nála tudunk találkozni minden alkalommal, mikor kimenőt kapsz a városba.

Benjámin nem titkolta, hogy nem örül, gondterhelten szó nélkül nézte a szélvédőn túli város, nyüzsgő életét.

– Miért hallgatsz? Jobb, mint egy szállodai szoba. És a barátnőm. Szeretném, ha a barátaim elfogadnának.

– És ha nem fogadnak el, mi történik?

– Akkor nem a barátaim!

– Szerettem volna csak veled tölteni ezt a kis időt... – fordult felé vádlón Benjámin.

– Velem leszel végig. Ígérem. És már meg is érkeztünk! Ne aggódj!

Lezárta az autót és odabújt a tétován ácsorgó férfihoz.

– Mennünk kell, nagyon rohan az idő – súgta a fülébe. 

A csengetésre Róza azonnal ajtót nyitott. Hirtelen ott állt előtte az a férfi, akit annyiszor megvádolt már kétszínűséggel, alakoskodással. Azt se tudta melyik lábára álljon zavarában. Más volt így szemtől szemben a találkozás, és tényleg igazat mondott Sára, Benjámin tényleg sokat változott.

– Üdvözlöm Róza... Sági Benjámin... köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehetek magánál – nyújtotta felé a kezét Benjámin.

Róza is bemutatkozott, de egyre nagyobb zavarba került. Talán csak az volt az oka, hogy az emlékeiben nem ez az alak volt jelen. Mintha magasabb lenne, mintha erősebb testalkatú. A modora is... na, mindegy, majd később jöhet az elemzés – gondolta – engem nem tud megetetni, mint ezt a szerencsétlen Sárát, bármennyire megváltoztatta a börtön.

– A barátnőm miatt, természetesen... szívesen... – küldte rá a műmosolyát a férfira – segítünk egymáson, hisz erről szól a barátság. De ha lehet, ne magázódjunk, nehezen viselem.

Nem volt idő tovább elmélkedni, mert Benjámin kislányai nem tudták tovább megállni, hogy ki ne jöjjenek a rejtekhelyükről. Hangos ujjongással szaladtak az apukájuk felé.

– Apu, apu, meglepetéés! Hogy vagy? – ölelte Zsuzska legelőször át a lábát. Benjámin nagyon meghatódott, fél térdre ereszkedett és sokáig ölelte a két kislányt.

– Hát ez tényleg meglepetés. Köszönöm Sára! – nézett fel elérzékenyülve.

– Ne csak nekem köszönd, Rózának is – próbált segíteni az érezhető feszültségen.

– Na, mi indulunk, le ne késsük a programunkat. Gyertek lányok! – hívta Róza a kislányokat magához.

– Hová indultok?

– Matinéra – válaszolt Zsuzska Róza helyett. – Sajnos nektek nem jutott jegy... sajnos... ti most itthon maradtok. De ne félj apu, Angyal vigyázni fog rád addig, ő nagyon vigyázós tud lenni mindig.

Benjámin felegyenesedett és odalépett Sárához – Az én kis angyalom fog rám vigyázni? Jól van Zsuzska, elfogadom vigyázónak.

Megölelte Sárát, nem is engedte el magától később se. Akkor sem, amikor hallotta, hogy nyitják az ajtót, akkor sem, mikor hallotta a kislányát reklamálni kifelé menet.

– Nem kell annyira belekapaszkodni Angyalba, apu. Bizonyára szívesen itt marad veled akkor is, ha nem fogod meg annyira, nem olyan elszökős.

Meghallották, hogy fordult a zárban a kulcs.

De hát tesók vagyunk

 

Mire hazaért elhatározta, kikéri karácsonyra az átmenetiből a két gyereket. Elférnek az autóban, leviszi őket is vidékre. Majd rájön közben a válaszokra az ünnep alatt. Ha Zsuzskát ezzel boldoggá tudja tenni, hát legyen. Nem sokat teketóriázott, felhívta a befogadót. Az otthonvezető hangján érződött a meglepetés, de nem utasította vissza az ajánlatát.

– A gyerekeknek kell írni egy kérelmet a hivatásos gyám felé, hogy elfogadják és szeretnének elmenni önnel az ünnepekre. Ha megkapják a rendkívüli kapcsolattartásra az engedélyt, akkor elutazhatnak. Mindenesetre szép gesztus a felajánlása.

– Az ötlet nem tőlem származik, hanem a két kislánytól. Nekik is szeretnék ezzel örömet szerezni. Zsuzska lelkét kiváltképp bántja, hogy a másik kettőért nem megy senki, hogy kivigye őket az ünnepekre.

– Igazat mondtak. Felmértük ki marad bent az ünnepek alatt. Sajnos ők is köztük vannak.

– Ennyi! – mondta ki hangosan mikor letette a telefont – Ennél többre nem vagyok képes Zsuzska, ennyire képes a ti angyalotok.

Az otthonvezető elindult a felső emeletre, kezében már ott volt két üres papírlap, vitte Flórihoz és Zitához.

– Gyere csak fiam, de előbb kopogj be Zitához, egyforma dolgom van veletek!

Megvárta türelmesen, hogy megjelenjen Zita is az ajtóban.

– Üljetek az asztal mellé, nyilatkozatot kell írnotok, diktálok.

A két gyerek ijedten ült le, forgatták a kezükben az üres papírlapot.

– Mit kell erre írni? – nézett Zita kérdőn Marika nénire.

– Nektek kéne megfogalmazni, de segítek, hogy érthető legyen.

Zita mikor leírta az első mondatot, letette a tollat.

– A rosseb megy innen ki, sehova nem dugnak el innen! Mit tanált mán ki a vezetés? – kezdte el a méltatlankodást.

– Nem akartok elutazni az ünnepekre Zsuzskával és Mónikával? Az más. Akkor tárgytalan! – húzta el az üres papírlapot előlük Marika néni.

– Na, még egyszer, mert nem értem! Te Flóri érted? Ki mondta, hogy visznek?

– Závori Sára nemrég telefonált, hogy szívesen lát benneteket a vidéki házukban. Azért döntött így, mert szeretné Zsuzska és Mónika, ha velük mennétek karácsonyozni.

– Azta! Hát így kéne mondani az elejétől. Írom mán, csak mongya! – örült meg a hírnek Zita és buzgón nekifogott az írásnak. Flóri sovány arcában is kezdett ragyogni a két fekete szembogár.

– Kimegyünk családho' karácsonyra? – kérdezte hitetlenkedve.

– Igen, ezt próbálom veletek megértetni már mióta! – nevetett fel az otthonvezető – Szerencsések vagytok, hogy a két kislány annyira megkedvelt benneteket.

Zita kissé zavarba esett, de gyorsan fordított a gondolatmenetén.

– Hát ez igaz, de hát tesók vagyunk, igaz Flóri?

Flóri vigyorogva rábólintott – Igaz, azok hát!

Mikor az otthonvezető elvette tőlük a megírt kérelmeket és magukra maradtak, összenevettek, összecsapták a tenyerüket.

– Na de jó mán Flóri, nem maradunk itt a porfészekbe. Mán megijedtem, hogy valamit ránk akarnak kenni! – vihogott boldogan Zita, aztán egész délután még a fenekén se tudott ülni, annyira várta, hogy előkeveredjen a két kislány az óvodából

Nem is tudta előttük titkolni egy pillanatra sem az örömét.

– Micsoda firmák vagytok, he, igazán megmondhattátok volna, mire készültök! – támadta le őket jóformán az ajtóban.

– Mi bajod van Zita? Nem csináltunk semmit! – nézte meglepődve Mónika.

– Az igaz, nem csináltatok. Csak titkolóztatok. Ha nem kellett vóna nyilatkozni, most se tudtuk vóna meg az igazságot!

– Mondjad már, miről beszélsz?

– Miről, miről? Ne add itt az ártatlant, hát arról, hogy megyünk veletek karácsonyozni.

Mónika és Zsuzska lassan felfogta miről karattyol Zita összevissza, összenéztek és hangosan elnevették magukat. Zsuzska körbe- körbe táncikálva szajkózta jó darabig:

– De jó, de jó! Az Angyal ezt találta ki. De jó, de jó! – aztán odasúgta Mónikának – Látod, jó, hogy szóltunk Angyalnak!

– Miért? Nem kereste meg az angyalukat.

– Lehet, hogy nem is akarta, mert ő volt az angyal, aki végig kereste Zitát és Flórit, csak szólni kellett neki, hogy ők is itt vannak.

Ezután a négy gyereket, ha volt egy kis szabad idejük, összebújva látta mindenki.

Flóri is kezdett a külvilág felé alakulni, a sebek elhalványultak a bőrén, a haja is kinőtt, már nem volt holdvilág buksija, sűrű fekete tüsis haja lett. A lelkében is hegedtek a sebek, bizonyára annak a csodálatos hírnek köszönhetően, hogy nem tölti magányosan a szeretet ünnepét. Az meg külön egy fantasztikus érzést jelentett számára, hogy rájött, hogy van ezen a kerek világon olyan, akinek fontos mi történik vele. Ez volt a legnagyobb gyógyír a lelkére, és vele egy meg nem fogalmazott reménysugár, ami ott ólálkodott szégyenlősen attól a naptól kezdve a lelkében... hogy egyszer ő is családra találhat, ahol szeretve érzi majd magát örökre.