Megszokott programmá vált köztük, hogy esténként kifeküdtek a teraszra mikor Levente elaludt. Az éjszakába nyúló beszélgetések alatt egyre közelebb kerültek egymáshoz, annak ellenére, hogy Eliza lobbanékonysága sokszor átlépte a megengedett határokat. Gábor mégsem haragudott rá, ha nem értett vele egyet, nyugodt csendes szavakkal próbálta meggyőzni. Olyanok voltak mint a tűz és a víz. Már az elején megértette mire megy ki a játék, Eliza minden erővel meg akarta győzni, hogy gondolkodjon az életről úgy mint ő. Éljen szabadon, mellőzzön minden formaságot, feléje közvetített elvárást. Csak mosolygott rajta, kemény dolog a mókuskerékből kiszállni, ha már belekerült valaki. Őt is kötelezi a hírneve az egzisztenciája. Már belecsontosodott ebbe a világba, eggyé vált vele. Minden alkalommal mikor Eliza Leventével kettesbe indult a tengerhez, odament az ablakhoz és nézte a távolodó alakjukat. Mehetett volna velük, mégse tette. Azt a pár óra egyedüllétet kihasználta, vagy elmerült a kutató munkájában, vagy csak meditált. Annyira jó érzés volt számára, hogy Eliza ott van velük. Levente is feloldódott, szemlátomást megváltozott. Nem kerülte el a figyelmét, hogy úgy kísérgeti Elizát mintha az árnyéka lenne. Ugyan milyen földöntúli erő gondoskodott róluk, hogy a semmiből hozzájuk küldte ezt a csodálatos teremtényt. Mi lesz velük, ha a nyaralás végén, ugyanúgy olyan váratlanul, ahogy jött, eltűnik az életükből. Várta az estéket, hogy ott feküdjenek újra kint a teraszon kettesben. Sokáig nem hitte el, hogy valaki ugyanolyan kellemes perceket tud majd neki szerezni mint régebben Hédi.
Eliza amikor kiment hozzá, látta, hogy a másnapi időjárást tanúlmányozza.
– Miért izgat annyira, hogy milyen idő lesz holnap? – hajolt a laptop fölé.
–Tudod a holnapi kirándulás számomra a legfontosabb, kimondottan ezt a hegyi túrát szántam magamnak születésnapi ajándéknak. Ez a hely ahová fel akarok jutni holnap egy varázslatos hely, de csak szép időben. Mindent tönkre tehet a rossz idő. Igaz a jó előrejelzés ellenére is elromolhat és pillanatok alatt előjöhet a semmiből egy vihar vagy egy felhőszakadás. Kicsit izgulok miatta. Reggel átellenőrzöm a felszerelésünket, vinnünk kell meleg holmikat, esőköpenyeket, bőven vizet.
– Melyik nap lesz a születésnapod?
– Lényegtelen. Kíváncsi vagy arra is hány éves vagyok?
– Tudok saccolni. Szerintem negyvenkettő.
– Jól tudsz saccolni. És te? Jól van, kitalálom. Húsz ?
– Nem nyert. Már huszonhat leszek lassan. Ha rossz idő lesz mivel vigasztalódsz?
– Siraki lehajtotta a laptop fedelét, ránézett Elizára, nézte az arcát amire a hold árnyékokat rajzolt. Valahol a tenger felől felrikoltott egy madár, majd elzúgott a fejük felett egy egész madárraj, Arra gondolt, milyen jó lenne, ha megtudná állítani az időt, bent rekedni a percben. Idők végezetéig ugyanezt hallgatni, a szél hátán hozzájuk érkező éjszakai neszeket, hangokat, érezni a tenger illatát, hallgatni Eliza kedves hangját.
– Ha nem lennél ennyire szemtelenül fiatal, vigasztalódhatnék veled is, az se lenne rossz születésnap számomra.
– Komolyan kérdeztem. Ne célozgass olyan dolgokra, amik számomra sértők, ne színezd ki a feketét rózsaszínre. Emlékszel? Amikor veled kellet aludnom, akkor világosan megmondtad, könnyelmű kalandokba nem sétálsz bele, nem jellemző rád. Én nagyon megjegyeztem és ehhez tartom magam.
– Te szereted a könnyű kalandokat? Eddig nem erről akartál meggyőzni.
– Nem szeretem. De úgy ítéltéltél meg, hogy nem ismertél, azt sem tudtad ki vagyok. Azóta veled kapcsolatban húztam egy vonalat. A vonal előtt sok mindent elhelyeztem, tisztellek, csodálom a sokrétű tudásod, a kedvességed, már- már barátként képzellek el magamnak. Ha ezek között találod meg a vigasztalódást, állok elébe.
– Mi van a vonalon túl? – kérdezte Siraki lehangoltan – A szeretet, a szerelem? Mi van, ha már nem könnyű kis kalandként ítélem meg a kapcsolatunkat?
Eliza megmerevedett, ha engedi a férfit tovább beszélni, neki is el kell mondania az igazságot, hogy egy volt tanítványának próbál abban a pillanatban a mélyebb érzelmeiről beszélni. Megijedt a gondolattól, hogy ha feltárja a kilétét, az orvos másnap felteszi egy repülőjáratra. Azonnal kimondaná rá, hogy egy skalpvadász, ugyanolyan mint abban az időben a többi lány az egyetemen. A legészszerűbbnek tartotta, ha sürgősen lelép.
– Nem az a típus vagy aki könnyen átlépi a vonalat. Ne beszéljünk erről. Szerintem feküdjünk le, holnap nehéz napunk lesz.
Eliza elindult a házba. Siraki nem ment be utána. Hallgatta az éjszaka hangjait még jó darabig.
Gábor másnap reggel csak az autóban mondta el részletesen, mi vár rájuk a következő két napban.
– Nem ok nélkül kértem, hogy több mindenre szükségünk lesz, ugyanis két éjszakát a környéken alszunk. Nem várhatjátok el, hogy egy több órás hegyi túra után autóba üljek, hogy vissza hozzalak benneteket. Les Calaches sziklavilágába utazunk, de terveztem egy komolyabb túrát a közel ezerháromszáz méter magas Capo d'Ortura, a hegy tetejéről a legszebb a kilátás a Portoi-öbölre és sziklavilágára.
Eliza nem lelkesedett fel amikor meghallotta az úti célt, de nem mondta meg, hogy sohasem rajongott a hegyitúrákért. Szívesebben maradt volna most is a strandon, és élvezné egyedül a két napot a tengerparton. Tisztában volt vele, hogy nem irányíthatja kénye kedvére a programját, nem ő fizeti a méregdrága utat, ő csak egy meghívott vendég. Mégsem tudta megállni, hogy ne mondja ki a nemtetszését.
– Gábor, mi ebben az egész hegymászásban olyan csodálatos? A sziklamászás inkább veszélyes, mintsem csodálatos. Sohasem értettem meg azokat, akik csak arról álmodoztak, hogy egyszer megmásszák a Mount Everest. Több hegymászó a halálba indult, nem a csodálatos világba.
– A kettő nem ugyanaz Eliza – nevetett fel Gábor. – A világ legmagasabb hegyét ne hasonlítsd össze azzal, ahová most megyünk, csupán a csekély hétezerötszáz méter különbség miatt sem. Igen, igazad van, a hegymászás veszélyes sport, ahhoz megszállottság kell, amiben benne van a halál is végsősoron.
A magas hegyek között közvetlen a tengerparton találták meg Portót egy apró kis települést, ahol az a kemping volt, amiben Gábor két éjszakára kibérelte az egyik faházat. A faházban két kis hálófülke, teakonyha, fürdőszoba várta őket. Nem pihentek aznap sem, kora délután a Scandola Természetvédelmi Terület talán legszebb öbléhez, a Girolata-öbölhőz kirándultak, Eliza ott értette meg miről beszélt a professzor előzőleg. A színek kavalkádja fogadta őket: a tenger és a macchia kék és zöld színei játszottak a környező sziklafalak vöröses árnyalataival, miközben a gyógynövényeinek illata körbe lebegett mindent. Autóval egyórás utazással érték el a Bocca a Croce hágót, ahonnan előbb Tuara elhagyott öblébe ereszkedtek le, majd egy sziklanyelven átkelve megérkeztek egy még mesésebb környezetbe, a Scancola vörös szikláinak ölelésében fekvő Girolata falucskába, mely közúton már nem volt megközelíthető, csak gyalogösvényen. Az autót egy biztonságosnak ítélt parkolóban hagyták. Felfedeztek egy kis öblöt, gondolkodás nélkül a hűs habokba menekültek a délutáni meleg elől. Eliza mosolyogva fordult Gábor felé.
– Megmondom őszintén, mikor elindultunk nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog ez a csupa szikla, csupa víz környék. Most úgy látom, mint egy csodát, mintha egy festett akvarell kép közepén ülnék, nem látok szürke színt, csak pasztell és rikító alapszíneket. A növényzet a sziklák, a tenger... és az illatok... ez csodálatos.
A férfi elégedetten vissza mosolygott. Teljesen elengedte magát, élvezte a percet amit átélt, egyik karjával átölelte Eliza vállát miközben a hűvös víz simogatta a testüket. Eliza is behunyta a szemét, csak a hangokra és az érintésekre koncentrált. Arra gondolt, hogy milyen sokkal kárpótolta a sors, már nem érezte potyautasnak magát. Gyönyörűnek talált mindent ami az utóbbi napokban körbevette. Néha eljátszott a gondolattal, hogy nászúton van a volt egyetemi tanárával. Nem volt nehéz, hisz közel kerültek egymáshoz. Már nem professzor volt, akivel megosztotta a gondolatait, egy férfi volt csupán, akivel ahogy teltek a napok, egyre meghittebbé vált a kapcsolata.
–És még nem láttál mindent Eliza. Min mosolyogsz, szabad tudnom?
-- Inkább ne tudd meg, félek, kinevetnél.
-- Elmondod azért remélem, hátha nem nevetlek ki.
-- Igen, lassan ideje mindent elmondani. De még szeretném jól érzni magam...veletek...
Gábor kisimította Eliza arcából a vizes hajtincseket.
-- Beszéljük át, rengeteg időnk van. Miért félsz elmondani az igazságot? Ki vagy Eliza? Honnét csöppentél bele az életünkbe?
Eliza szomorúan nézett Levente felé. Nem tudott Gábornak válaszolni, pedig tudta, hogy roham léptekkel közeledik az idő, amikor mindent el kell mondania. Azt is, hogy végig játszott, hogy szórakoztatónak találta, hogy egy hónapig tesztelheti azt a férfit, akiért sok egyetemista lány reménytelenül bolondult, vele együtt. A kíváncsiság hajtotta, semmi más. De ha megtud mindent, a gondolattól azonnal pánikolt, előjött benne az önbizalom hiány a kisebbségi érzés, ami egész fiatalságát tönkretette. Levente megérzésből újra kisegítette Elizát. Csapkodta a vizet maga körül, amiből bőven jutott rájuk is.
-- Azt hiszem a fiad éhes. Jó lenne mihamarabb visszavonulót fújni.
-- Rendben. Az igazat megvallva én is megéheztem. Ha visszaérünk is tudunk beszélgetni.
Portoba késő este értek vissza, hullafáradtan dőltek végig az ágyakon, minden porcikájuk fájt a sok gyaloglástól.
– Valaki indulhatna fürödni...– kiáltott ki Eliza, mozdulni sem volt kedve.
–Tiéd az elsőbbség, most sincs másként – feleselt vissza Gábor. Benyitott Elizához.
–Eliza, ha majd nem leszel ennyire kiütve... ne felejtsd el, hogy szeretnék veled beszélni, számomra is fontos dolgokról... nekem bármikor megfelel, csak szólj...
– Nagyon körülményesen fogalmazol, semmi jót nem sejtek ki belőle, hogy miről akarsz beszélni... ha hazaérünk beszállok az anyagiakba... gondolom pénzről van szó... ne haragudj, most velem nem érdemes semmiről beszélgetni, mindjárt elalszok. Már előre félek a holnapi hegymászástól... mi lesz még itt! Nem élem túl.
A nyegle válaszával sikerült vérig sérteni a férfit. Tudta, hogy nem kellett volna a nyaralás költségeit a fejéhez vágnia. Napok óta érezte és látta, hogy mennyire megváltozott vele szemben. Tudta miről akart vele beszélni. Várta is ezt a beszélgetést, meg félt is tőle. Halogatni akarta a végtelenségig, de legalább a nyaralás végéig mindenképp. Nem lepődött meg amikor Gábor dühösen behúzta az ajtót maga mögött. Amikor kilépett a fürdőszobából a férfi ott ült a teakonyhában az asztal mellett. Megállt előtte várakozóan.
-- Akarsz valamit közölni? Ha nem, akkor engedelmeddel küldöm a fiam fürödni. Remélem nem aludt még el.
– Nem akartalak megsérteni, tudom, hogy beszélnünk kell...
Gábor nem válaszolt, elfordította a fejét, nem nézett Elizára.
– Jó éjszakát, már nekem sincs kedvem társalogni.-- Felállt és bement a szobájába, hogy szóljon Leventének.
Korán keltek, a hangulatukon sokat javított, hogy egész napra ragyogó idő ígérkezett. Gábor is úgy tett mintha este nem történt volna semmiféle szóváltás köztük. Tud viselkedni, gondolta Eliza, mindent magába fojt, soha nem engedte, hogy fogást találjanak rajta. Életszemléletnek jó, de egy idő múlva vagy megbetegszik a lenyelt sérelmektől, vagy robban és mindent elsöpör, mint egy tájfun.
