Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tél. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tél. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 6., szerda

Katerina Forest: TÉL



A hold arcélén hó fátyol játszik,
hűvös ragyogásban nyugszik az ég,
lenn a völgyben dérré válik
a harmat, süvítve jön az északi
szél, búvik a csend odúba, résbe, kinn
nyílik a tér, még áll az idő.
A tél szele feszül már a hegy oldalának
erős fenyves hajlik sír karjában,
törik büszke lombja, földre koppan.

A szegénység reszket otthonába,
reményét veszi a hideg tél, ki
zörgeti rozzant ablakát. Benn kis
tüzek gyúlnak, kihunynak, démoni
táncot járnak, rongyok alá bújnak,
hallgatják a tél halált hozó kacaját.
Tehetetlen közönnyel csak vár a lét,
szeméből nem törli megtűrt könnyét.

2018. november 29., csütörtök

Katerina Forest : Fagyott madár


Fagyott madár a földre hullt,
betakarta puha hó.
Kicsi madár, kicsi madár, 
feladtad hát,
eddig tartott a haláltusád?
Éjszakában világító
égő szempár,
zsákmányra vár.
Lába alatt roppan a hó,
napok óta hiába kóborol.
Bent a házban kicsi anyó,
bezárta házába a fagyos hó.
Kicsi anyó, kicsi anyó,
meddig melegít a rőzsecsomó?
Hátán ócska takaró, arcára rajzol
évgyűrűket a pislákoló
gyertyacsonk.
Imáiban feladta már
a holnapot.
Kicsi anyó, kicsi anyó,
pattogó tűzszikrákon át
melegszel majd odaát.

2012. február

2018. január 27., szombat

Katerina Forest: Jobb, ha csak tolod a biciklit öregem !


Ki van az agyam ettől a téltől, a hidegtől lefagy bennem minden gondolat. Kisétálok a ház elé összeszedni pár egység D vitamint. Nézelődök a kiskapunál. Szólni kéne a túloldali szomszédomnak, hogy illene a kutyáit visszafogni, egész éjjel vonyítottak megint, pedig nem volt telihold. Ki tudja, lehet asszociálták az utcai világítást. Könnyen besétáltak a csapdába, csak egy lámpa ég a környéken.– No, nézzük csak, ki tépi magát annyira? Ki lenne más, jön az öreg a másik utcáról! Négyszögbe tapossa a negyvennyolcas gumicsizmáival a bicikli pedálját. Elhalad előttem, csak az egyik kezével int, nem néz fel. – Hogy ismert fel? Teljes testsúlyával ráhajol a kormányra, a szemgolyói kigurultak az útra, mint a biliárdgolyók végig futják a terepet. Meg kéne neki mondani finoman, hogy ősszel aszfaltoztak, nincs ott az a temérdek kátyú. Ne törje magát. De minek? Nekem se mond senki semmit. Vizslassa a gödröket nyugodtan, mint egy vadászgörény. A nyuggerek világába belefér minden, a demencia is. A párom ma is otthagyta a zöldségesnél a szódásüvegeket. Örülök, hogy felejt, nem politizál azóta… annyit. Már nem példaképe a nemzet gázszerelője sem, azt mondja, nem jófelé ment a gyerek, de majd rájön a végén, hogy nem viszi a sírba, amit kihúzott a zsebünkből. Néha emlegeti Rákosit: – Csak az kéne ide, rend lenne.
Jön az öreg visszafelé. Valahogy lelassult a mozgása. Már trapézba tapos. Bizonyára egy pálinkával többet adott az özvegyasszony neki.– Csak el ne essen!– aggódok érte – Hol van még április nyolcadika?

2017. december 21., csütörtök

Katerina Forest:Karácsony


Belépett a tél a völgybe,
zúgó fenyvesek közt jött le.
Lépte nyomán fagyott virág,
kővé dermedtek a fák.

Bolyhozta fehérre tó jegét,
ezüst jégkásával főzte levesét.
De csitt, ki sír az éjszakában,
a hósapkás kicsi házban?

Szélkezével kopog a tél
az ablak kristályos üvegén.
Benn egy didergő gyermeket lát,
ki sírva kérleli az anyját.

Valami nincs itt rendjén,
kavarta tovább a tél a hópihét,
majd besúgott az ajtó réseken
a tél egy csodás mesét.

Mesélt a télről, a havas tájról,
a vetést védelmező hó-paplanról.
Hogyha tavasz jön lába nyomában,
virágfüzér lesz a nyakában.

Mesélt a tél a karácsonyról,
a csodás, szent ünnepnapról.
Mikor ezüst szánkón jön télapó,
szeretet-zsákkal tele a szánkó.

A gyermek elalszik végre,
kicsi lelkében ott a béke.
Erdő mélyéről megrakott
szekeret húz két deres,

a házhoz érve prüszkölve megáll.
Az ablakon át az első napsugár
reggel a gyermekre rátalál.
Az anya mosolyog csendben,

benn már a boldogság tanyáz.
Kinn a tél zenél, orgonasíp a szél,
benn a házban gyermeknevetés,
velük a tavaszt váró remény.
Karácsonyfán imbolygó gyertyafény...

2017. december 16., szombat

Katerina Forest: Magány



Hideg téli estén, míg kinn süvít a szél,
kis szobájában kuporog csendben.
Üres tekintete a messzeségbe néz,
míg az öreg kályhában pattogó szikrák
terítik köréje a tűzliliomok csokrát.

Már elfogytak a szavak, csak önmagában
beszél, s már hallani véli az égi zenét,
de mindig vissza-visszatér. Még vár.

Lehunyt szemhéja alatt futó homok,
miben az élete hintaszéken zokog, s ő
marékra fogja a föld porát, és szórja
magára a magány fájdalmát. Még vár!

Egy kézre, mi simítja öreg arcát, elűzi tőle
minden keservét, bánatát. Egy sejtelmes
fény átöleli, érzi, hogy nyújtani kéne karját,
 hogy elérje a kedves  ruháját. De a test már
 nem, csak a lélek mozdul. És még vár...

Kinn csikorgó kerekek zaja, hangos ováció.
A lélek szól hozzá - Nézdd! 
Eljöttek...  már ne várj!


2017. április 29., szombat

Katerina Forest :Istenem, ő a te fiad !



Kapualján jár a hideg tél,
hósapkáján csillogó a dér,
háztetőkre omlik fagyott
takaró, falakon belül van
a halállal alvó.
Istenem, ez a Te fiad!

Elfelejted lassan a földi halandót,
kit teremtettél, hogy legyen hódolód?
Zengjen ajkáról az ige, csak te benned
bízzon, mert csak így marad hite.
Istenem, ez a Te fiad!

Hisz most is rendületlenül benned,
hideg szobájában, éhezve és fázva,
hogy eljössz hozzá, felemeled
tenyeredből  eteted.
Istenem, ez a te fiad!

Lelke száll fel az égig, rongyait itt hagyva,
kezét kulcsolva könyörög néked.
Ismerd meg Istenem, ő a Te fiad