Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isten. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isten. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. február 25., vasárnap

Földöntúli közvetítés


A temető két részre volt osztva, az egyik felében reformátusok, másik felében katolikus hitűek nyugodtak.
Az elhunyt katolikus vallású volt, de nem járt templomba. Egyszerű oknál fogva, nem volt rá ideje. Később megszokta , nem is vágyott Isten házába, azzal indokolta az is csak egy épület , mint a többi. Szerinte aki annyira buzgólkodik, hogy egy misét sem hagy ki, lehet az a legistentagadóbb. A hit velünk van, bennünk, bármerre járunk, nem hagy el soha. Megkérdezte Nóritól, hogy szerinte bírta volna e azt a sok megpróbáltatást, ha hitetlen. Nóri egyetértett vele, az anyja erején felül dolgozott míg felnevelte a kilenc gyereket. Legbelül ő mindig Isten tagadó volt, de nem vitatkozott az anyjával. Mikor ezen az istenhiten filózott, mindig dührohamot kapott, minek imádkozzon, kihez? Ha létezne Isten, nem lenne ez a földi pokol, minden csodálatos lenne, az emberek nem gyűlölnék egymást, hisz Isten a szeretet szimbóluma. Volt benne hit, de csak önmagával szemben, hogy erős és minden bajon túl tud lépni.
Mikor az apja elhunyt, visszamenőleg kérte a tiszteletes az egyházdíjat, csak akkor temetett, most egyedül rendezte a papot, meg a temetés körüli felhajtást. Lacit nem érdekelte különösképpen, még a mama halála sem rendítette meg. A temetés napjára összegyűlt a család, jöttek az ország minden részéből. Az apja sírja felett már szép sihederré nőtt az akácfa. Bent a halottasházban körbe állták az elhunyt koporsóját. Tömjénfüst keveredett a síró szomorúságba.
Megjelentek a temetést végző emberek és elkezdték a koporsót lezárni. A kántor versbe szedte a halott búcsúztatót, szívhez szóló volt minden szava. Búcsúzott a halott helyett személyenként mindenkitől, a gyerekeitől, unokáitól, rokonoktól, barátoktól, szomszédoktól.
Neki is megköszönte a gondos ápolást, amit utolsó napjáig lelkiismeretesen szeretettel megtett. A pap latinul mondta halott búcsúztatását. A beszéde alatt egy kellemes férfihang szólalt meg, mintha valahonnan rádió szólna, de furcsamód nem az anyanyelvükön beszélt, talán angolul. A pap tétova lett, majd elhallgatott. Hirtelen döbbent csend lett. Kérdőn nézett körül a pap, majd újra neki fogott a búcsúztatásnak. A hang újra megszólalt, még erősebben.
– Kérem, csukják le a rádiót! – szólt a kántor a jelenlévőkhöz.
A rokonok összenéztek, nem volt senkinél rádió. A pap újra próbálta a latin igéket, de a hang újra kísérte. A pap ideges lett, abbahagyta az igehirdetést.
– Talán a mikrofon, az erősítők, lehoznak egy repülőből hangot, olyan, mintha valami közvetítés lenne – okoskodtak most már a körben állók.
– Kérem, iktassák ki a mikrofont – rendelkezett a pap látható ingerültséggel.
Kiiktatták a mikrofont, a pap hangja gyengén hallatszott erősítő nélkül, a másik ugyanolyan hangosan hallatszott mint előtte. A tiszteletes most már végleg abbahagyta az igehirdetést. A kántor zavarodottan vette át a pap szerepét, imát énekelt, vele a kórus is rázendített. A hang már nem hallatszott, nem hallották többet. Mikor a sírhoz értek, a rokonok megszeppenve álltak körülötte, de a pap nem tett eleget a kötelességének, nem szólalt meg, csak a kántor énekelt.
– Tebenned bíztunk eleitől fogva...
A pap körbejárta a közvetlen hozzátartozókat, részvétét nyilvánította, majd sietve távozott. Mikor a család hazaért, leültek az asztal köré, egymásra néztek.
– Valaki mondja meg, mi történt? – kérdezte egyikőjük. Senki nem tudta a választ.
– Erre inni kell húgom, mert megbolondulok – nyúlt a bátyja a pálinkásüvegért –, mi a csuda volt anyánk temetésén? Nem volt autó, nem volt rádió, telefon, repülő. Honnan jött ez az erős férfihang, erőszakosan csak a tiszteletes igehirdetése alatt?
– A mami beszélgetett az ufókkal, te mondtad hugi, ő csinálta ezt is – mondta a sógornője, maga elé bámulva.
– Dehogy beszélt, ne mondj butaságot, csak előre tudta, mi történik, azt meg megálmodta… vagy nem? – mondta tétován Nóri.
Örökre rejtély maradt számukra ez a nap. Később beszélt a temetésen részt vevő falubeliekkel, akik messzebb álltak a ravatalozótól, ők nem hallották a különös, rejtélyes hangot.

2023. február 20., hétfő

Megtérés


A halál pillanata a tisztánlátás pillanata. Laci megérezte azt a pillanatot amikor számára véget ért a földi élet. Oda hívta maga mellé Nórit. Átölelte a vállát, halkan nyugodtan beszélt hozzá.
– Most hallgass végig engem, ne ellenkezz, ne akarj félbeszakítani. Már tudom, hogy meg fogok halni, de lenne pár kérésem előtte.
Nóri komoly arccal hallgatta, nem hisztériázott, nem sírt, talán azért mert már könnye se volt, elapadt kiszáradt kút volt belül a lelke.
– Azt kérem tőled, hogy tisztességes temetésem legyen – folytatta Laci. – Menj el a Szentatyához, ő temessen el. A temetésem napján csendüljön fel a harangszó
– De nem temet el a Szentatya, mert nem vagy hívő református, párttitkár voltál, tudja jól az egész falu a Szentatya is. Sajnálom hidd el.
– De eltemet, tudom, csak menj el hozzá és kérd meg – nyugtatta meg Laci. – Te meg ne sirass életed végéig, tudni fogod, hogyan állj talpra... én már nem tudok segíteni. Ne haragudj rám, ha néha nem voltam jó apa és jó férj. Volt időm rá, hogy átgondoljam az életem. Már tudom, hogy gyenge voltam a változásra. Pedig kértél sokat. Nem jöttem rá, hogy ez a világ nem értünk van, megváltoztatni sem tudjuk. Porszemek vagyunk. Az akaratunk a létezésünk egy gyenge sóhaj, az üvöltésben. Pártitkár voltam, most Istenhez indulok. Hinni akarok valamiben, talán mégis van túlvilág, ahová beengednek.
Nóri vállára hajtotta a fejét, a tekintete a messzeséget kutatta. Valakitől megkérdezte halkan – Ennyi az élet?
Nóri ott ült vele még kis ideig, aztán óvatosan végig fektette az ágyon. Tudta, hogy meghalt.A szomszédasszonya ment át segíteni, ketten készítették fel a hosszú útra.
Másnap felkereste a reformátuspapot, aki végig hallgatta a kérését, de nem adott választ azonnal. Kérdezte Nórit, hogy mit gondol, mi az a nagy változás, ami miatt ilyen nagy fordulat következett be az elhunyt lelkében.
Nóri nem beszélt mellé mert szentűl meg volt győződve, hogy a csalódása gyengítette le az erős, kiegyensúlyozott embert, akivel élt. Arról, hogy elvesztette a hitét, nem látott kiutat, jövő képet maga előtt.
Mesélt a kisebbik fiáról, aki kint van Izraelben, hogy onnan segítsen nekik. A Szentatya végül beleegyezett a temetésbe, ahogy a férje előre megmondta. Kitűzte a napot, mikor lesz a ceremónia.
A temetésen nagyon sokan voltak, hívők, volt párttagok, vegyesen. Ott érzékelte Nóri a falu figyelmét, azt, hogy milyen sok embert megérintett Laci halála.
A pap búcsúbeszédében megmagyarázta a hívőknek, miért tért meg Istenhez az elkóborolt bárány.
– Hiszem, hogy a kisebbik fiától jött a sugallat, hogy visszatérjen Istenhez, és tiszta lélekkel hagyja el a földi létet. Attól a fiútól aki Izraelben Jézus nyomában lépked, pont ott, azokon az évezredes köveken, ahol Jézus elkínzott testtel cipelte a keresztet. A Szentatya meggyőző beszéde hosszú volt, mint reformátuspap mindenben kereste az okot, az okozatot. Nórit is mélyen megérintette a beszéde. A koporsó mellett állt és nézte az aranyozott betűket :"Élt ötven évet", hallani vélte a párja az utolsó sóhaját – „Ennyi az élet?"
Igen ennyi – gondolatai átléptek a temetőn túlra, vissza az elmúlt közös éveikre. – Talán sokat hibáztunk, nem figyeltünk egymásra eléggé, nem hittünk és nem bíztunk egymásban úgy, ahogy kellett volna. Nem voltál elég jó harcos, mikor az élet földre kényszerített, feladtad könnyen, nem álltál fel, nem mondtad ki, hogy téged nem győzhet le senki!
A temetés után minden hajnal ébren találta, mert nem látta az ösvényt maga előtt, amire rátérjen. A temetőbe se járt ki, nem tudott a sír mellé állni, ahol lent a mélyben ott volt a párja.
Lassan azért rájött, ha nem vesz tudomást valamiről, az még létezik. Tudta, hogy a múlt árnyékából ki kell lépnie, valamilyen hasznos célt kell találnia, hogy az élete értelmet nyerjen.
Egy éjszaka kellős közepén elkezdte összetologatni a bútorokat, már tudta, mit akar. Lassan, nyugodtan kezdte lebontani a belső vakolatot a falakról.
– Mindennek meg kell változni – ismételgette, mint egy buddhista szerzetes a mantrát.
Csak azt nem tudta, miből. Ettől a ténytől függetlenül, folyamatosan és rendületlenül dolgozott. Az első ötlete az volt, hogy kialakít maga körül egy kis gazdaságot, belevág a falusi turizmusba, amiről már beszélt Lacinak is, mikor törte a fejét azon, hogyan lehet a privatizáció, a rendszer összeomlása utáni pokolból kitörni.
Egyik gondolat szülte a másikat, abból nem volt hiány. Egyedül akart talpra állni, a fiai életét nem akarta befolyásolni. Sokszor gondolt az anyja lelki zsarolásaira, amivel mindig elterelte a saját útjáról. Ő nem akarta ugyanezt a hibát elkövetni.
Lassan mégis rájött, hogy nem tud egyedül boldogulni. Eszébe jutott egy beszélgetés a nővérével, a temetés előtti napon. A postás csengetett, de nem a megszokott gyász táviratot vitte. Amikor visszafelé ment a kapuból, a nővére megkérdezte.
– Pénzt kaptál hugi? – mert látta, hogy harmincezer forintot szorongat Nóri a kezében – Kitől? – érdeklődött tovább kíváncsian a testvére.
Nóri nézte az utalványon a nevet, ő is akkor jött rá, ki küldte.
– Egy ismerős, tudod, mikor három évig küzdöttünk a betegséggel, kitaláltam, hogy jövőképet adjak a páromnak, belevágunk a falusi turizmusba. Hirdetéseket adtam fel. De nem kezdtem el, a betegség egyre nagyobb úr lett a házban, ide már idegenek nem jöhettek be. Akkor jött egy idős férfi, nyaralási lehetőséget keresett. El akartam küldeni, de a férjem behívta. Összebarátkoztak. Látta, hogy nagy a baj nálunk, úgy ment el, ha úgy érzem, beszélni akarok valakivel, hívjam csak fel nyugodtan. Szívesen beszélget velem.
– Felhívtad? – kérdezte a nővére. Érdekelte a történet.
– Igen... egy éjszaka... két órakor, mikor teljesen ki voltam idegileg, akkor már csak két órákat aludtam. Egy napra elromlott a tévé, kilyukadt a bojler, a kazán. Pénzem mind az orvosokra ment el, még a tyúkok is az udvarról, lepucolva vittem nekik. Akkor felhívtam... magam sem értem miért, azt sem, hogy miért őt, elmondtam neki, hogy most felmegyek a padlásra és...,hogy felkötöm magam egy kötélre. Nem bírom tovább, meg akarok halni... de ő nyugodt volt, végighallgatott, és azt mondta, ne tegyem, szükség van rám, minden megoldódik, higgyek neki, nem hazudik. Megért, az ő felesége is a karjaiban halt meg. Túlélte. Kötelességem élni... szüksége van a családnak rám, a gyengék menekülnek a halálba. Igaza lett, valahogy úrrá lettem a helyzeten. Akkor tudtam meg, hogy özvegy – mesélte el a történetet Nóri.
A nővére arra kérte akkor, ha megbékél a lelke, keresse meg ezt az embert, mert bajban mutatkozik az igazi barát, és ez a férfi bárki is, lélekben végig vele volt a bajban.
Nóri leült a telefon mellé. Sokáig ült mellette, gondolkodott, majd elkezdte beütögetni a számokat a telefonba. A vonal másik végén megszólalt az ismerős hang. Kedves volt, örült, hogy Nóri felhívta.
– Csak meg akartam köszönni a segítségét – magyarázta a férfinak az okát, amiért hívja.
– Örülök, hogy segíthettem egy keveset, féltem, hogy nem fogadja el – hallotta a választ. Sokáig beszélgettek, mintha nagyon régről ismerték volna egymást.


2018. július 25., szerda

Katerina Forest: A magyarok Istene


Furcsamód I. Szent István király betiltatta a magyarok ősi vallását. Máig sem értem miért. Valami rejtélyes oknál fogva irtó hadjárat indult ellene. Nem semmisült meg teljesen. Figyeljünk csak a régmúlt hiedelmekre, népmondákra, mesékre. Kik voltak az őseink Istenei, Istennői? Tudtak e valamit az ősi civilizációról, milyen világképet alkottak maguknak? Szerintem kár volt letérni erről a hitvallásról, hisz ők nem követték az ember által írt bibliai igéket, egyszerűen kozmikus spiritualizmus illik rájuk, hisz az Istenük a kozmoszban volt jelen, a Napban, a Holdban. A földet, a vizet, a tüzet szentként tisztelték. Az ősmagyarok mint tudjuk tűzimádók voltak.
TŰZ, NAP, FÉNY = ISTEN. Hol vagyunk ettől már, a vallásunk telítődött a bűnnel, a fény pedig kihunyt.

2018. június 13., szerda

Katerina Forest: Hol vagy Isten?



Átsiklott a szél a mező felett, kicsit
forgott, dülöngött, mint a részeg,
a szőkére festett cigánybúzáknak
megborzolta, megtépdeste bóbitáit.
Pasztell színekben játszott a fény,
a vadszőlő bíborban égett,
zizegve hullatta levelét a lomb,
homályos ködben ült a távoli domb.
Szép ez az ősz, lassul az idő,
pihenni készül a föld. Takarót
fon a pók, odúját béleli sok kis
téli alvó. Csak én nem készülök.
Pedig vágyom a pihenést, azt a régi,
téli estét, csendes magányt, melegét
a tűznek, hópihéket az ablakom
peremén, várom mindig az újév kezdetét.
De most bennem remeg a csend, a szél
félelmet hoz, messziről érzem hidegét,
csattogását, egyre közelít a tél, viharmadár
száll felém, szárnyától sötét lesz az ég.
Valahol messze tőlem, gyermekek sírnak
szétrombolt házfalak közt, rongyokban alszanak.
Pislákoló gyertyacsonkon a láng hajlik, táncol.
Reszket fent a Hold, az éj nem hoz holnapot.
Hol vagy Isten? Aki mindent lát, kezed
miért nem emeled, hogy ne tovább!
Miért engeded ezt a becstelen orgiát,
a kéjtől dagadó szadista önimádó múmiák
halotti táncát? Miért engeded?
Isten, takard ki arcod, mutasd magad!
Miért fordul hozzád minden jajszó,
könyörgés, ha nem ér el hozzád
a sírás, a fájdalom gyötrődő hangja?
Még hiszek, de egyre halványul hitem.
Még bízok, de türelmem véges.
Nem érzem a jelenléted. Ha nem vagy velem,
ki oldoz fel bűneim alól?
Ki áldja meg szenvedő lelkemet?

Segíts! Hogy eltudjam hinni, hogy eljön az az idő,
mikor minden néma száj üvölteni kezd, 
a vakok előtt kitárul a rejtett világ, és a a süketek hallani 
kezdik a halálra itélt madarak dalát.  
Istenem, legelőször hallgasd meg a gyermekek jajszavát...





2017. április 29., szombat

Katerina Forest :Istenem, ő a te fiad !



Kapualján jár a hideg tél,
hósapkáján csillogó a dér,
háztetőkre omlik fagyott
takaró, falakon belül van
a halállal alvó.
Istenem, ez a Te fiad!

Elfelejted lassan a földi halandót,
kit teremtettél, hogy legyen hódolód?
Zengjen ajkáról az ige, csak te benned
bízzon, mert csak így marad hite.
Istenem, ez a Te fiad!

Hisz most is rendületlenül benned,
hideg szobájában, éhezve és fázva,
hogy eljössz hozzá, felemeled
tenyeredből  eteted.
Istenem, ez a te fiad!

Lelke száll fel az égig, rongyait itt hagyva,
kezét kulcsolva könyörög néked.
Ismerd meg Istenem, ő a Te fiad