ÉVA

 

Éva erős volt és segítőkész, szívesen vett részt minden házi munkában, hisz addig is az volt otthon a feladata. A család is hamar szívébe zárta a nagylányt, valahogy úgy, mint Nóri, első látásra.

– Ha már ilyen szép család lettünk – szólt egy este hozzájuk –, ideje alakítani a körülményeinken. Holnap bemegyek a Polgármesterhez, kérvényezem, hogy adják el nekem azt a földet, ami az udvarunk mögött van.

– De hát a tiéd, bérled – nézett rá Ferenc furcsán.

– De csak bérlem, ezért bármikor elvehetik tőlünk, nem ültethetek rá egy fát se, mert abban az esetben vissza kell állítani az eredeti állapotot. Mondtam neked, hogy gazdálkodni akarok. Gyümölcsfák kellenek, bogyósok, ribizli, málna, egres. Sok sok növény, amik ha felnőnek, ellátják a családot egész évre friss gyümölccsel. Mi van, ha elültetem, mikor teremne, meg ki kell vágni? A szívem fog megszakadni miattuk.

– Igaza van maminak, segítek én is szívesen, vedd meg, ne gondolkodj rajta! – helyeselt Éva.

Reggel elvitte a kérvényt, odaadta a Polgármesternek. A férfi amikor elolvasta mosolygott.

 – Kertészet? Rendben, a Képviselő Testület elé visszük, majd értesítjük Nóri nénit a döntésről.

 Még abban a hónapban megkapta tőlük a választ, eladják neki a közel háromezer négyzetméter földet, bio-kertészkedésre.

  Nóri boldogan tervezte a jövőt, már rálépett az ösvényre, amit megálmodott.

Rajzolt, hová mi kerül, hol lesz a zöldséges, hol lesznek a gyümölcsfák. Utakat rajzolt, az utak mellé  gyümölcsfa fajtákat. Megrendelte a csemetéket, várta mindennap őket, mint anya a gyermekét. Közös volt a munka, ásták a gödröket, cserélték benne az altalajt, a szomszéd gazda adta az istállótrágyát.

Mikor a csemetesor délcegen kikarózva a helyére került, mindenki elfáradt, de nem bánták, jó eső fáradsággal néztek végig a munkájuk eredményén.

Életet adtak a kicsi fáknak, hogy nekik teremjen majd. Nóri végig magyarázta a kertészkedés fortélyait, hasznát.

 Minden fának saját gazdája lett. Volt, aki az almafákat, volt, aki a sárgabarackot választotta, ki melyiket szerette jobban. A fákat gondozni kellett, mindennap meglocsolni, nehogy kiszáradjon. Ez már egyfajta felelősségtudat kialakítás része volt, amit Nóri céltudatosan tervezett.

 Meg kell tanulniuk a munka szeretetét, a munka örömét, élvezni a két kezük által alkotott új világot.

A vásárolt gyümölcsfákon kívül sok különlegességet kaptak a szomszédoktól, így került hozzájuk be a Pándi meggy, egész sor magvaváló szilvát ültettek gyökérsarjakból, birsalmából, de kaptak mogyoró sarjakat, ribizlit, egrest is. A kert kezdett életre kelni.

 Nóri párja melegágyat készített, amiben nőttek tavasszal a palánták. Éva beváltotta az ígéretét, eleinte mindent kérdezve, később már önállóan végzett el sok mindent.

Nóri tanította  a sütés- főzés tudományára, befőzésre. Lassan igazi kis gazdasszony lett belőle. 

 Mivel a középiskolát abbahagyta, ahogy ő fogalmazott, kirúgtatta magát, Nóri arra gondolt, eléggé rendbe jött lelkileg, szakma után kell nézni. Mikor közölte a döntését, Évi a továbbtanulás gondolatától is irtózva kérdezett rá, hogy komolyan gondolta e, vagy csak viccnek szánta. 

= A mai világban nem elég, ha csak gazdasszony egy nő, a család fenntartásban is részt kell vállalnia. Szakma nélkül csak segédmunkára vesznek fel. Nagyon komolyan gondold át.

 A munkaügyin keresgéltek tanfolyamot, ami alapszakmát ad. Így találták meg a szakács tanfolyamot. Évinek is tetszett. Elindultak beszerezni hozzá a papírokat, megkeresték az iskolát, tájékozódtak a képzés rendjéről.

 A világ kerek lett, Nóri úgy érezte, most már csak jó jöhet. Éva elmegy tanfolyamra, szakmája lesz, Lili is gőzerővel tanult, már céljai voltak. Pisti próbált lépést tartani Lilivel, már csak „azért is”. Tomi kis szeleburdisága nem okozott feszültséget a családnak, azok inkább Tominak nem kedveztek.

Mint égből a villámcsapás, egy nap alatt dőlt össze az idilli kép. Évi szerelmes lett egy helyi tizennyolc éves fiúba.

 „ A szerelem öl, butít és nyomorba dönt!” – szlogen rá nagyon érvényes lett. A fiú nagyon szerette az alkoholt. Éva egyre többet kimaradozott, ami nem lett volna baj az ő korában, de egy nap részegen ért haza.

– Mi a kaja, mami? – kérdezte, ahogy nyitotta a sütő ajtaját, és teljes testsúlyával rábukott a gáztűzhelyre.

Bizalom

A beszélgetés lelket öntött Nóriba, egyben furdalta a lelkiismerete miért volt erre szüksége. Miért pont ezt az embert hívta fel, és nem a nővérét, a legkedvesebbet, aki mindig nyitott volt felé és segítőkész. A miértek amúgy is sorban álltak benne, mint az autópályán a dugóban elakadt autók. Volt, amelyik csak halk volt, volt, amelyik türelmetlenül szirénázott, hogy indulni kéne valamerre. Nem tudott és nem is akart magyarázatot adni önmagának se, miért akarja lerázni magáról hisztérikusan a jelenéhez oda ragadt múltját.A tehetetlenség olyan, mint az árvíz, ha elébe kerül egy földbe kapaszkodó erős fa, azt is képes gyökerestől kimosni a földből. Nórit már vitte a víz, kapaszkodót keresett, egy kezet, ami kihúzza az árból. Minden fájdalmát, minden képet, ami visszahúzta a fájó emlékeibe, elzárta egy képzeletbeli ládikába, és egy szombat reggel elindult az első találkozóra a véletlenül megismert idegen férfihoz. Amikor leszállt a távolsági buszról, meglátta, hogy ott áll diplomata táskával, szürke öltönyben a férfi. Még elmehetett volna más irányba, még inthetett volna, hogy „hagyjuk", de ment felé akaratlanul, mosolyogva.

– Menjünk el egy kávézóba, ha lehet, ott beszélgethetünk. -- Nehéz volt lepleznie, hogy szorong a találkozástól.

– Azt hittem eljön hozzám, autóval vagyok... de jól van, majd máskor – egyezett bele kényszeredetten a másik.-– Ha kérhetem, akkor tegeződjünk, és szólíthatna a keresztnevemen, vagy nem tudja a nevem, csak azt, hogy Balogh Úr? – kérte nevetve.

– De tudom, ott van a névjegykártyán, tudom, hogy Ferencnek hívják – nevetett vissza most már felszabadultan Nóri. Beültek egy kávézóba, Ferenc rendelt kávét, süteményt. Nagyjából ismerték egymás gondolkodását az életről, jók voltak erre a találkozás előtti hosszú telefonbeszélgetések. Nóri figyelte magát, milyen érzéseket hoz ki belőle a személyes találkozás. Tudta, hogy tizennégy évvel idősebb nála, de fiatalos mozgása, külsője nem árulkodott a koráról. Nóri nem győzte hallgatni, megállás nélkül beszélt, mint aki évek óta egy lakatlan szigeten élt volna, és ma találkozott az első emberrel, akinek mindent el kell mondania, mi történt vele az évek alatt. Kilenc magányban le élt évről mesélt, hogy keres egy társat szüntelenül.

– De mikor veled találkoztam, attól a naptól már nem kerestem senkit – fonódott a tekintete Nóriéba.

– Nocsak , miért gondoltad, hogy mi összejöhetünk? – csodálkozott el Nóri.

– Erre nem tudok válaszolni, de azóta csak várok – mondta Ferenc komoly arccal. Nóriban végig suhant az emlék, milyen nehezen döntött, hogy felhívja, nem is sejtette, hogy várta a hívását. Milyen véletlenek vannak az életben, hogyan futnak össze életutak. Vagy semmi se történik véletlenül? Miért ragaszkodott Laci annyira, hogy hívja be az utcáról az idegent? Miért beszélt minden tabu nélkül a halálos betegségéről,? Miért ígérte neki, hogy egyszer visszamehet oda nyaralni? Annyi miért van. És most itt ül vele egy kávézóban, megbeszélik az élet dolgait, habos kávét isznak, mintha Laci akarta volna, hogy igy történjen minden. Talán érezte, hogy gondoskodnia kell róla. Mintha ráérzett volna a jövőre.

– Mi a baj Nórika, hol jár a gondolatban? – hallotta Ferenc hangját.

– Bocsánat, elkalandoztam, emlékek, meg furcsa, hogy nemrég vesztettem el a férjem, mégis eljöttem. Szorongok miatta – vallotta be őszintén. 

 Meleg májusi nap volt amikor első alkalommal utazott le Ferenc vidékre. Nóri izgatottan készült a fogadására, ebédet főzött. Még a kételyek akkor is gyötörték, hogy most már megtudja az egész falu, hogy kapcsolata lett, beszédtéma lesz, hisz nem várta ki a kötelező gyász időt. Tisztában volt vele, hogy elítélik miatta, de azt nem sejtette, hogy a két fia lesz az első, akik ítéletet mondanak felette. A fiuk reakciója, hogy ilyen hamar felejt az anyjuk, csak később oldódott, mikor rájöttek, a választás Nórinál nem a felejtés, az életben maradás miatt történt. Csak akkor enyhültek, amikor megtudták, hogy együtt járnak ki a temetőbe is, együtt rendelik meg a méltó síremléket az apjuknak. Akkor már megértették a legfontosabbat, hogy Nóri párja tiszteletben tartja és ápolja az elhunyt emlékét. A vidéki élet más, mint a városi, de örömmel látta, hogy idősödő férfi jól érezte magát a falusi portán, sétált a kertben sokat, meg megállva gondolataiba mélyedt, szemrevételezett mindent, végül összegezte amit látott.  

– Olyan itt minden, mintha nem lett volna gazdája soha, sok munka van. Először lombtalanítunk.

 Nóri beleegyezően rábólintott. Megjött ezután a teherautó, később még egy lovas szekér is, hogy minden felesleges holmi kikerüljön a portáról. Vitték a rossz Trabantot, az összerozsdásodott Barkasbuszt, a javíthatatlan motorokat, Babettákat, a sok-sok gyűjteményét Lacinak, aki még egy csavarért is lehajolt az út porába –„jó lesz valamire" megjegyzéssel.

– Ha turizmust akarsz, mindenütt rendnek kell lenni – győzte meg Ferenc Nórit, mit miért tesz. Nóri akkor érzett rá a sok közös munka alatt, a fáradtan bográcsban főtt egytálétel mellett, hogy egy szekér elé vannak befogva. Nincs már fordítva bekötve a ló, mind a ketten egy irányba húznak. Ferenc nem mosolyogta ki, amikor elmerte mondani a céljait, azt is, hogy van egy álma, kitalálta mivel szeretne foglalkozni hátralévő éveiben. Félve mondta el, hogy nevelő szülő szeretne lenni. Magyarázkodott, hogy ő is szegény volt, hogy tudja, milyen az, ha nem rendes, odafigyelő a családi élet, de most otthon maradna, gazdálkodna, nagy a kert...

 – Tudod, nem félek a munkától, de nem akarok közmunkán utcát seperni. Itt falun nincs más munkahely. Reggeltől estig oda vagy, ez miatt nem lehet gazdálkodni sem. A pénz amit adnak, éhenhalásra elég. Az én lehetőségem csak ennyi, azokat a munkahelyeket ahol dolgoztam, mind privatizálták. 

Ferenc leintette, hogy nem kell magyarázkodnia.

 – Ha ezt akarod, segítek. Én már idős vagyok, én is itt hagyhatlak bármikor, ha a kaszás szólít, ha ezt a munkát szeretnéd, kezd el. 

Nóri boldogan megírta a kérelmét a Hivatalnak, azután mindennap várta a postát. A válasz egy hét múlva megérkezett. Megköszönték a jelentkezésüket, de a végleges választ csak akkor tudnak adni, ha megfelelnek a pszichológiai vizsgálaton, ha rendben lesz az erkölcsi bizonyítványuk, és végül a környezettanulmány is pozitív eredménnyel zárul. Egy hónap múlva autóba ültek, hogy részt vegyenek az első felkészítő tanfolyamon. Az új életcél nem csak munkalehetőség volt Nóri számára, ez segítette a legnagyobb mértékben, hogy kilépjen az addigi életéből. Amikor véget ért az oktatás, elmondták nekik, hogy várniuk kell türelmesen, ha olyan gyermek kerül be az Intézetbe, aki hozzájuk való, azonnal szólnak. Igazából nem gondolt minden percben arra, hogy mikor csörren meg a telefonja, elfoglalták magukat, szokták egymást is, hisz a kapcsolatuk is fiatal volt még. Mivel hagyományos tanfolyamot végzett, itt még elfogadtak tőle kritériumokat, hogy milyen gyermeket szeretne nevelni. Hány éveset, fiút vagy leányt, fogad e romagyermeket? Azt válaszolta, hogy szívesen nevelne egy kislányt, csak gondolatban tette hozzá, csak azért mert az övé meghalt. Megérkezett a várva várt hívás.

– Gyere, Nórika, hazavihetsz három gyermeket, és van köztük egy tündéri kislány is, testvérek.

 Akkor még nem tudta, hogy Isten feladta a legnagyobb leckét, az első próbatételt, a megmérettetést, mennyire erősödött meg a kihívásokkal szemben, amik ezután besorakoztak az életébe.