Nyelv kiválasztása

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog regények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog regények. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 9., hétfő

Elmesélek egy történetet



Zsuzska éhes volt, továbbiakban az asztalon lévő szendvicsekre koncentrált, nem vette észre, hogy körülötte mindenki ledöbbent a hallotokon. Nem látta, hogy az apukája szemében megjelent az a kóbor könnycsepp, amit ő mindjárt észre szokott elsőnek venni. Nem látta Mónikát se, aki idegesen lóbálta a lábát az asztal alatt, és lehajtott fejjel ült, nem nézve senkire. Azt se, hogy Róza idegesen kisietett az ebédlőből, mint akinek hirtelen nagyon sok dolga akadt odakint.

Rózában kavarogtak az indulatok, nem tudott azon napirendre térni, amit hallott – Mi ez a hirtelen döntés, hogy a gyereknek kijelentette, hogy örökre anyának hívhatja? Szerinte Sára meghibbant. Olyanokat csinál, ahonnan már nincs visszaút! Nem kéne egy gyermek érzéseivel játszania. Kiment a fürdőszobába ott volt egy darabig, félt a saját indulataitól. Igaz, hogy Benjámin sokat változott előnyére, azt se mondhatja, hogy nem vonzó férfi, mert az, de mégis csak egy bűnöző, egy rabosított fazon. Aki engedte a börtön előtti életében, hogy halálra betegedjen mellette a felesége, míg ő élte világát. Ez aztán nem bűnhődés, hogy már a börtönben szerelemre lobban egy másik nő iránt. Valami nem stimmel mégsem ezzel az alakkal – jutott vissza a régi helytálló megérzéseire. Visszaindult az ebédlőbe, nem akart kihagyni egy pillanatot sem, ki akarta ismerni a férfit. 

Mikor visszaért látta, hogy Sára, Benjámin ölében ül és csókokkal becézgeti a férfi arcát. Halkan beszéltek egymáshoz. Zsuzska elmerülten eszegetett, néha pislantott csak Mónikára, aki ugyanúgy összegörnyedve ült a székén.

Nem a legjobb ötlet volt a lányokat idehozni – mérgelődött tovább magában Róza. – Nem is foglalkoznak ezek velük, csak magukkal törődnek. Megköszörülte a torkát, hogy vegyék észre, visszament közéjük. Sára megfordult és meglátta Róza szemében a baljós jeleket. Aztán hátranézett a gyerekekre és végre észrevette Mónika furcsa viselkedését. Otthagyta Benjámint, aki nem örült, hogy magára hagyta, húzta volna vissza, de Sára odahajolt hozzá és súgott valamit a fülébe.

Odament a szomorkodó kislányhoz és megfogta a kezét.

– Azt hiszem, fontos megbeszélni valónk van, gyere velem a másik szobába.

Mikor Róza mellett elhaladtak, odaszólt a barátnőjének – Egy kis ideig ne zavarjon bennünket senki, megbeszélünk pár dolgot.

Mónika ment vele hűségesen, leszegett fejjel, izgulva egy kicsit, meg büszkén is, hisz Sárának most ő fontosabb lett mindenkinél. Nagyon jó érzés volt számára ennek a felismerése, még akkor is, hogy elképzelése se volt arról, mit akar vele megbeszélni. Amikor a másik szobába értek, leültek egymás mellé az ágyra.

– Nem hall bennünket itt senki, mesélj, mi bánt? – kérdezte Sára a lehajtott fejű kislányt – Nézz rám, ne félj elmondani!

Mónika engedelmesen belenézett Sára szemébe, de néma maradt.

– Nem értelek, ez a nap olyan szép, találkoztatok apukátokkal, mégis szomorú vagy – próbálkozott tovább Sára, hátha megtudja mi az oka a különös szótlanságnak.

– Nem tudom, miért csaptad be Zsuzskát – vonta felelősségre Mónika, minden bevezető nélkül.

– Miért gondolod, hogy becsaptam? – lepődött meg Sára – Rosszul esik, amit most kimondtál.

– Emlékszel, mit mondtál az úton? Azt mondtad te sohasem leszel anya, mégis most Zsuzskának csak egyedül az leszel...

Sára átölelte Mónikát, már mindent megértett.

– Nemcsak Zsuzskának, neked is Mónika, nyugodj meg. De most elmesélek neked egy történetet miért volt nehéz eldönteni hamarabb, hogy anya legyek. Figyelj...

2026. október 31., szombat

Hová haza ?

 


Sára sok időt töltött a gyerekekkel az esős időszakban. Amira nagyon jól haladt a magyar nyelvtanulásában, Flóri és Zita beváltották az ígéretüket a tanulással kapcsolatban, mégsem kellett a két roma fiatalnak osztályt ismételnie. Zsuzska és Mónika rendkívüli érzékkel kisajátították maguknak Sára figyelmét és szeretetét a többiek elől.

– Mint egy tyúkanyó olyan lettem – mondta egy alkalommal az anyjának, aki nagyon sok terhet levett a gyerekek nevelésben, ami miatt nem győzött hálálkodni.

– Hát az lettél. Nem tudom számoltál-e a saját gyermekeiddel. Remélem, megérem és lesz igazi unokám egyszer nekem is.

– Ráérek még, nem divat ma már korán szülni.

– Milyen korán? Huszonhét éves vagy lassan. Gyerek az van, csak apa a láthatáron egy se, körülötted felfordult a világ fenekestől – dünnyögött az anyja.

– Miért mondasz ilyet?

– Mert lenne itt is… aki elvenne.

– Na, keresztanyámmal megtanácskoztátok, igaz? Nagyon jó fej Zoli, ha tudni akarod, de tudom milyen amikor…

Sokszor neki futottak már a témának, nem örült, hogy újra előhozta az anyja.

– Mit tudsz?

– Érzelmek nélkül nincs egy kapcsolatnak jövője… azt.

Nem akart vitatkozni tovább, tisztában volt vele, hogyan elemezgetik napról napra Terka mamával a háta mögött kihez kéne férjhez mennie. Tisztában volt azzal is, hogy egy férfi a gazdaságban, aki ott kel, ott fekszik mindennap, milyen biztonságot jelentene nekik. De nem várhatják el tőle, hogy a biztonság miatt ő hozza a legnagyobb áldozatot. Ha Benjámint megismerné az anyja, nem trükközne tovább, hogy összeboronálja bárkivel – gondolta szomorúan.

Benjámin megkapta az eltávozásra az engedély a következő hónap közepére.

A tavasz hiába húzta fel a nyúlcipőjét, Sára úgy érezte, hogy az idő egyhelyben topog, mintha a talpához pillanatragasztót nyomott volna egy csintalan gyerek.

A tavaszi nap melegére kizöldült a határ, erőre kaptak az ősz alá vetett kalászosok. János és a fia el tudta vetni a földeken a tavaszi árpát, készítették a kukorica magágyát vetésre. Sára megrendelte a kerítés elemeket. Terka mamával megegyeztek, ha nem lesz pozitív a leadott pályázat eredménye, akkor is véghez viszik a tervezett beruházást.

Eljött a nap, hogy utazhatott Benjáminhoz a gyerekekkel. Indulás előtt többször átbeszélte Flórival és Zitával, mire vigyázzanak míg távol lesz a gazdaságtól. A két idős asszony hallgatásba burkolózva figyelte a készülődő Sárát, nem örültek a felismerésnek, hogy mennyire vágyik a börtönben raboskodó férfi után. Terka mama az utóbbi időben buzgón imádkozott, hátha fuccsba megy a nagy rajongása, és Sára átpártol egy komoly falubeli oldalára. Hiszen akkor igazi gazdája lehetne a birtoknak, nem kéne a jövőtől félniük. Az volt a véleménye, hogy ha az a városi ficsúr egyszer mégis odakeveredik, csődbe viszi a gazdaságot.

Róza izgatottan várta a családot.

– Jó, hogy nálam lesz a találkozó, legalább megismerem a szívrablót közelebbről. Ne félj kisanyám, nem csinálok fesztivált, csak megnézem magamnak közelebbről – vihogott a telefonba indulás előtti nap.

Sára tudta, hogy alattomosan készül Róza, hogy bebizonyítsa az igazát. De nem sokat törődött a veszedelemmel, annak nagyon örült, hogy nem egy személytelen szállodai szobában találkozik Benjáminnal, és annak is, hogy rafináltan kigondolták Rózával a meglepetést, hogy viszi a lányokat is.

Az úton az örökmozgó Zsuzska elaludt, csak Mónika nézelődött, beszélgetett Sárával. Aztán feltett egy olyan kérdést, amire nem tudott mit válaszolni. Egyszerű ok miatt, ő sem tudta a helyes választ.

– Mondd csak Sára, ha aput kiengedik, utána mi lesz velünk?

– Mi lenne? – kérdezett vissza zavartan Sára.

– Mondjuk, eljönne hozzánk és azt mondaná, itt vagyok, akkor most haza viszlek benneteket.

– Hova haza?

– Mondjuk, lenne háza.

– Ha vinni akarna, akkor el kellene, hogy engedjelek benneteket. Ő az apukátok – nyögte ki végül a választ

Mónika hallgatásba burkolódzott jó darabig. Aztán sóhajtott egy mélyet

– Jó lenne, ha apu ott maradna örökre bezárva.

– Nem szeretnék többet ilyet hallani tőled! – szólt szigorúan a kislányra Sára – Ő az apukátok és nagyon szeret benneteket.

– Én is szeretem, nem azért mondtam – szeppent meg Mónika – csak tudod arra gondoltam, hogy nem kéne odaadnod bennünket sohasem neki.

– De hisz ő az apukátok, neki joga van elvinni benneteket.

– Nem vinne el, ha tudná, amit mi…

– Miről beszélsz, elmondod?

– Amit anya mondott Zsuzskának…

– Mondd csak tovább, hallgatlak! – nézett Mónikára kíváncsian Sára.

– … Nem annyira fontos…– hallgatott el a kislány idegesen.

– Ha belekezdtél illik folytatni.

– Azt mondta Zsuzska, anyu megmondta neki, hogy soha nem engedsz el bennünket, mert már ő helyette vigyázol ránk… csak te soha nem leszel anya… megmondtad mikor Amira anyának szólított legelőször… emlékszel?

– Te is tudod, hogy Amira miért hív anyának, csak azért, mert könnyű kimondania a szót. Nem gondolja komolyan, amit mond. Megbeszéltük ezt a témát ezerszer, én nem vagyok az anyukátok, hogyan is lehetnék, anyukátok meghalt, nem értem miért okoz gondot a számodra?

– Csak… mert az anyukák, nem engedik el a gyerekeiket…

– Így sem engedlek el senkivel, ígérem Mónika – mondta komolyan Sára, közben próbálta összerakni magában miről is akarta meggyőzni a kislány, mert észrevette, hogy nagyon vívódik valamin. Mónika már nem tett fel több kérdést, lehajtotta a fejét.




2026. október 11., vasárnap

Ha a szeretet kihal

 


Ha végleg kihal belőled a szeretet, állattá válsz, csak fajfenntartó agresszív állat lesz belőled. Vagy még az állatnál is rosszabb, hisz az állat ösztönösen védi az utódait, szeretni is tud, még nem fejtette meg senki azt a hatalmas érzelmi skálát, amit a génjeikben hordoznak. Ha a lelkedben meghal a szeretet, érzéketlenné válsz mindenre és mindenki felé. Hideg és kegyetlen ember lesz belőled, nem riadsz vissza semmitől. Közömbösen érint minden, még a halál is, kíméletlenül tudsz ölni, kínozni másokat. Nem érint meg mások szenvedése még a sajátodé sem. Volna értelme annak, hogy így éld le az életed? A szeretet elixír barátom, az élet elixírje! Szeress hát, mert akkor te is szeretve leszel.

- Ilyen egyszerű igaz? Szerintem nem egészen. Mert ha nem szeret az, akit mi szeretünk, az iszonyúan tud fájni - válaszolt keserűen Benjamin. - Ha egyoldalú a szeretet.

- Igaz. Furcsán kódolt bennünket a Mindenható. Az igazi találkozások észrevétlenek. Ilyenkor csak a lelkek kapcsolódnak egymáshoz. Most mondhatnád, hogy a távolság megöli a legnagyobb érzést is. Ez sem igaz. Az igazi szeretet nem hal meg, bármilyen nagy a távolság. Az, hogy hozzád tartozik, és te hozzá tartozol egy életen át, az olyan természetes, mint az égen a Nap. Az egésznek a kulcsa, ami nyitja és zárja ezt a kapcsolatot, a bizalom. Te most nem bízol a kishölgyben. Ajánlom, hogy várd meg a találkozót és utána ítélkezz felette!

Benjámin megveregette a tanár vállát.

- Mi lenne velem a lelki fröccsök nélkül? Amúgy jöhet bármikor megnézni a képeim, legalább kapok kritikát, az mindig jól jön. Még elbízom magam a végén, mert szobrász csak agyondicsérni tud. A látogatásról nem biztos, hogy nagy élménybeszámolót tudok tartani, erre ne készüljön fel. Abban a ricsajban, ahol tömve van egy látogatószoba rabokkal és hozzátartozókkal, nem lehet érzelmeket közvetíteni, az egész... olyan megalázó. Sajnálom Sárát, hogy még ezt is végig kell szenvednie miattam... de még az se biztos, hogy eljön...

- Majd meglátod, hogy eljön, mert várod, és ő ezt érzi és tudja. Fel a fejjel!

- ... félek a találkozótól... talán jobb lenne, ha nem is jönne el...- vallotta be Benjámin az igazságot.