Fáradtan ébredt. A körletfelügyelő már javában osztotta a folyosó végén a napi feladatokat. Halk morgás után csend lett, még néha becsapóott egy két zárka ajtaja, aztán az is elhalt. A rabok munkába mentek.
Benjamin a vaságy szélén ült amikor a kulcs megzörrent a zárban, a nevelőtiszt és a körletfelügyelő lépett be hozzájuk, egy őr kíséretében.
– Maga, velünk jön! – mutatott Benjáminra a felügyelő. – Hallom, tegnap volt itt egy kis bunyó.
– Az csak egy kis ismerkedés volt... igaz haver? Nem volt itt semmi bunyó, kérem – próbálkozott széles vigyorgással enyhíteni az elmúlt estén a kölyökképű fogvatartott.
Az őr rátette Benjámin kezére a vezetőszíjat. A folyosó végén lévő rácsos ajtón túlra kísérték, majd lementek a lépcsőn az emeletről a másik szintre. Ott nem voltak zárkák, csak egyforma fémajtók sorakoztak egymás után. Az egyik előtt megálltak
– Na, eddig jöttünk, végállomás. Öntse ki a lelkét a börtönpszichológusnak. Van rá harminc perce – mondta a nevelőtiszt barátságos arccal.
A két felügyelő elment, csak az őr maradt mellette.
Amikor beléptek a szobába, meglepődve látta, hogy egy kellemes külsejű, negyven év körüli nő állt fel az asztal mögül.
– Dr. Nagy Erzsébet vagyok, börtönpszichológus. Nem kötelező velem a társalgás, ön dönti el, hogy elfogadja-e a segítségemt.
A nő visszaült az íróasztal mögé, az előtte lévő iratokra mutatva felnézett Benjáminra.
– Kérem, üljön le. Önt az iratanyagából ítélve sorozatos trauma érte, mielőtt idekerült; a legnehezebb ezek közül – úgy gondolom, a felesége halála lehetett. De a két gyermeke sem kisebb probléma, akik most szülői felügyelet nélkül maradtak. Akar erről beszélni velem? Csak nyugodtan! Segíteni akarok.
Benjámin egyenesen belenézett a nő szemébe, úgy érezte abban a percben, semmi kedve a magánéletéről társalogni. Mit akar vele ez az agyturkász? Mit élvezkedik az ő rohadt nyomorúságos életén? Mit tud ez a nő rajta segíteni? Nevetséges az egész felhajtás. Hozzátartozik a börtön etiketthez? Persze, csakis ennyi. Nem róla van itt szó, ez is csak egy rohadt előírás. Pszichológus, micsoda nagyzolás a nyomor tetején.
– Néha vannak az életünkben olyan helyzetek, amit nem a józan ítélőképességünk birtokában követünk el, hanem erős felindultságból. De higgye el, nem old meg semmit a harag és a gyűlölet. Meg kell tanulni együtt élni a problémával, és keresni kell a legjobb megoldást. Várom a válaszát. Hogyan döntött, elkezdhetjük a beszélgetést?
– Nekem mindegy, legalább telik az idő! – vont egyet a vállán Benjámin egykedvűen. Üres frázisok, amiknek nincs semmi jelentősége. Legjobb megoldás? Ugyan mire gondolt?
– Jól van. Szeretném, ha mesélne nekem a kinti életéről. Mi az, ami a legjobban nyomasztja, ami vissza-visszatér minden nap, minden órában a gondolatai közé? Mire gondol most, például ebben a pillanatban? – tett fel egymásután több kérdést a pszichológus.
– Ugye csak viccel? Már bocsánat, nem értem mit akar tudni? Mire gondolok egyfolytában? – nézett gunyorosan a nőre – Semmi érdekesre, talán csak arra, hogy mi a francért hoztak ide magához? Meg arra gondoltam ebben a pillanatban, hogy jól áll önnek a melírozott haj. Igaz... foglalkoztat kissé az éjszakai álmom ...– mondta elgondolkodva.
– Elmeséli? Az álmok néha kapukat nyitnak bennünk, a nappali gondolataink bezárt kapuit.
Benjámin lassan, vontatottan kezdett el beszélni. A pszichológus érdeklődve hallgatta, néha rákérdezett, ki kicsoda az álomképben. Azon vette észre magát, hogy jó érzés elmondani valakinek, mi bántja a lelkét, kisöpörte magából a gúnyt és a fásultságot. Mesélt Sáráról, hogy nem érti, miért álmodott a nővel. A félelmeiről, a sikolyról, ami miatt nyomasztó érzés maradt benne. A pszichológus először hallgatásba merült, majd a férfi szemébe nézve megszólalt.
– Érdekes, mégis megmagyarázható ez az álom. A mozgás képtelenség azt jelenti, hogy ön eltávolodott érzelmileg egy saját maga által előidézett belső kényszerrel a családjától. Meg azt is, hogy fizikailag is eltávolodott, hisz innen nem tud a kintieknek segíteni, ha akarna sem. Börtönben van. Bármi történik a gyerekeivel, innen nem tud a védelmükre sietni. A halott felesége szellemét látta, aki ott jár a nyomukban, de ő is tehetetlen, mert halott. A hölgy, Sára, aki ragyog a fényben, akire felnéz a két gyermeke, ő csak egyedül az a személy, aki most számít, aki valamilyen oknál fogva szerepet játszik a kinti életben. Úgy mesél róla, hogy ragyogóan szép volt, tehát nem közömbös a hölgy személye önnek. Eltaláltam?
– Élő... nem halott, csak ennyi.
– Úgy gondolom ez egy bezártsági szindróma. Nem mindegy, hogyan dolgozza fel ami történt önnel, az sem, hogy tud e önvizsgálatot tartani, mit csinált rosszul. Mihamarabb el kell jutnia a legfontosabbhoz, hogy milyen célok éltetik a jövőt illetően. Javaslom Péter atyának, hogy foglalkozzon önnel. A sérült lelkeket ő tudja a legjobban összefoldozni. Fogunk még találkozni, addig is próbáljon nyugodtan gondolkodni és higgadjon le. Itt könnyen kialakul konfliktushelyzet, a bezártság mindenkit megváltoztat, agresszívebbé tesz. De van kiút innen, annak, aki eredendően tisztességes jellemű, az képes lesz visszatérni a való világba.
– Ön nagyon pozitív képet tud festeni a jövőről. Én is festek, értek hozzá, de az én képeimen most csak a fekete árnyalatait látni... – cáfolta meg gúnyos hanghordozással újra a pszichológust Benjámin.
