Translate

2017. április 27., csütörtök

Katerina Forest: Még itt vagyok


Hogy elszaladtak az órák, napok, évek.
Siratom a múló időmet.
Ősz hajamról kopik a festék, szemem tüze
nem ragyog úgy, mint rég.

Szemem alatt az évgyűrűk mutatják,
közeleg a nagy utazás.
De még itt vagyok.

Javítgatok, mint egy ezermester,
foltozgatom a sok üres napot,
mit szeleburdi létem hátrahagyott.
Már okos fejemmel tudom a megoldást,
hogyan kezeljek minden problémát.ű

Nyúlnék vissza a múltba, hogy változzon
minden félresikerült napom.
De nem tudok.

Talán leírom, hogy olvasd el, felejts,
és bocsáss meg mindenért,
a bántó szóért, a fájdalmakért,
miattam átsírt éjszakákért.


Bölcsé tett az élet, mégse segít rajtam,
nem hozza vissza a visszahozhatatlant.
Már nem kifelé figyelek, önmagamban élek,
szelíd ráncaimba temetnek az évek.

Katerina Forest: KÉNYSZER





Elhatározom mindennap,
Ez az utolsó.
Nem kiabálok, nem uszítok,
nem adom ki meztelen tudatom,
másoknak. Bezárkózok.

Kit érdekel, mit gondolok miről
hogy mi gyötör?
Talán az elme külön él?
Kényszerít, bolondít!
Mint az álomkóros felkelek,
ujjaimból billentyűkre szöknek
eltitkolt gondolataim.

Kinek írok, Neked?
Ki vagy, hogy elmém parancsára
megosztom veled
eldugott világom rejtett kincseit?

Harcban állok a világgal,
és önmagammal.
Koldulom a napokat
kevés mit kaptam.
Mire elég? Festő vagyok,
félig kész a kép, amit alkotok.

Sötét árnyak fedik a zöldellő tájat,
ujjaim hegyében bizsereg a fény.
Kényszerít az, de ki?
Valaki, aki én vagyok, hogy
meg kell festenem még
a felkelő napot.