Translate

2017. március 30., csütörtök

Katerina Forest: Patak


Zúgó patakmeder mellett kövek, csillogók, simák,
néha kicsi hullám átragyogja, fürdeti, csörgeti,
odébb teszi. A víz zenél, susog, dalol, cseveg, csobban,
nevet, virágszirmokat hátára vesz, viszi őket tova,
ringat, ölel, fürdet, partra tesz. Eső esik,
a víztükör gyűrűket rajzol, cuppan, toccsan,
növekszik, partot mos, füvet tép, gyökereket lazít,
hódít, borít, terjed, zúdul, sárrá változik. Ömlik,
csúszik a völgybe. Temet. Koporsót szállít.
A nap ragyog, és a patak nyugszik. Harmattá válik.

Katerina Forest: Útólsó dal



Ide értem veled a puszta közepére,
hol az éjszaka sötét köpenyére
varrott ezer csillag ragyog.
Nincs szikra, fény a földön, mi
világítson, csak fenn égnek imbolygó

lélek lámpások. Hófehér galambok
szárnycsapásai az éj bársonyát
verdesik, vágynak fel az égbe,
míg mi itt lenn a földön sírva
ölelkezünk nem látjuk a jövőnk

Titkok tárulnak, ezer éves képek
mik rejtett zugokban heverésztek,
vágyva szomjazzuk a tudást, de
összeroppanunk a felismerés után,
szolga lelkünk remegve öleli egymást.

Egy dal a régi világból, halkan
csendben, recsegve akadozva
visszavisz újra a boldogság honába.