Az angol házaspár vette észre a magányosan álldogáló Elizát. Szofi azonnal felismerte.
-- Heló! Mi történt kedvesem? Nem kirándulásra való idő ez. És miért egyedül kószál ilyen ítéletidőben? Jöjjön csak, jöjjön közelebb. Kagylókat gyűjtöttünk, de rém hideg van. Talán ha kitisztul az ég, újra elindulunk portyázni, most sietünk haza, nézze már megint kezdi.
Nagy csattanással villám csapódott a sziklás part fölött és mint egy jelre, újra megeredt az eső.
-- Szofi, annyira örülök maguknak! Nem tudom mit tegyek. Hová menjek. Van egy kis gubanc az életemben -- vallotta be Eliza.
-- Hallod John, micsoda véletlen, hogy ilyen rossz idő van és ezzel együtt rengeteg felesleges időnk is. Eljössz kedvesem hozzánk, egy forró teára és közben ránk borítod a túlterhelt lelked. Mit szólsz hozzá? Pár percre van az apartmanunk, nézd csak, ott van, ide látszik -- mutatott a parti házak felé.
Eliza örült a meghívásnak. Szofi az apartmanba érve azonnal a fürdőszobába parancsolta Elizát.
-- Egy forró zuhanyra van szüksége kis doktornő, itt van egy meleg köntös, papucs. Csurom víz mindene. Meg kell szárítani valamennyi ruhát ami magán van.
Amikor kilépett a fürdőszobából a forró tea ott gőzölgött az asztalon. Szofi türelmetlenül várta.
-- Ugye tegeződhetünk. Sokkal jobban megy a beszélgetés. Ne kímélj bennünket, jöhet a sztori!
-- Jól van, talán segít, ha elmondom, mert össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogyan tovább. Nektek sok mindenről meséltem a strandon, csak kerültem az igazságot. Mi nem voltunk Gáborral egy pár, szóval az idilli kép, amit láttatok, az nem valóságos. El kell mondjam elejétől az igaz történetünket, hogy megértsétek.
John kicsit távolabb ült tőlük egy kényelmes gyékényfotelban. Nem kapcsolódott be a beszélgetésbe, lehunyt szemmel hallgatott. A vörös hajú, zöld szemű férfit, átlagos külsővel áldotta meg a természet, összeillettek Szofival, aki alacsony kissé molett külsőjével teljes mértékben passzolt hozzá. Talán Szofi kissé kihívóbb volt, tetovált szemöldökével, hegyes műkörmeivel, mégis átlag, a máz nem tudta eltakarni az egyszerűségét. Eliza ezért is volt bizalmas hozzájuk, nem érezte felőlük a mesterkélt kivagyiságot. Attól a naptól, hogy sikerült Szofit kimentenie a tengerből, barátok lettek. Sokszor találkoztak és beszélgettek a strandon. Nem hagyott ki semmit, nem akarta szépíteni a Gábor és közte lévő történetet. Őszintén elmesélte mi volt az oka, hogy velük utazott Korzikára, hogyan változott bensőségessé a kapcsolatuk és hogyan lett vége.
-- Segítünk -- törte meg a várakozás csendjét John. Most nincs jobb ötletem, pihend ki magad, eléggé zaklatott vagy. De... ha engem kérdeznél, ha az én véleményemre kíváncsi volnál, elmondanám szívesen.
-- Hallgatlak -- fordult felé érdeklődve Eliza.
-- Én nem hagynám magára az orvost. Még nincs lejátszva ez a parti. Se nála, se nálad. Te is hibás vagy, hogy így alakultak a dolgok. Adni kellene mindkettőtöknek a másiknak esélyt. Én így gondolom. A történeted azt igazolja, hogy ez az orvos nem csapong, mint egy pillangó a lámpafényben. Ha megszeret valakit, haláláig hűséges hozzá. Megszeretett téged, szent meggyőződésem. Én nem passzolnék el egy ilyen biztonságos kapcsolatot. Sokat ivott, elkeseredett volt. Volt oka rá? Igen, hiszen csalódott benned.
***
Az eső megállt de hátrahagyta a hullámokat korbácsoló szelet. Gábor nem aludt egész éjjel. nem zárta be az ajtót, várta, hogy Eliza visszatérjen hozzájuk. Előző nap mikor kis időre megállt az eső, végig mentek a tenger parton, érdeklődött ismeretlen emberektől, hogy láttak e egy magányos fiatal nőt a viharban sétálni. Tudta, hogy meg kell találnia, hisz felelősséget vállalt érte, az est folyamán értesítette a rendőrséget. Ha megtalálják, ki tudja mit fog róla mondani, lehet minden rossz előérzete beigazolódik. Vége a karrierjének egy pillanat alatt. Autó zúgásra figyelt fel, kinyitotta az ajtót, hogy megnézze ki érkezett. Egy középkorú házaspár állt a teraszon.
-- Elnézést Professzor Úr, Elizához a megmentőnkhöz jöttünk. Szeretnénk tőle elbúcsúzni, mivel két nap múlva vissza térünk Amerikába. Engem Szofinak hívnak, a férjem John.
Kezet fogtak. Gábor beszélte az angol nyelvet, mégis úgy gondolta nem jól értelmezi a hölgy szavait.
-- Eliza nincs jelenleg az apartmanban, tegnap itt hagyott bennünket. Mondhatjuk úgy is, hogy lelépett. Honnan ismerik? És miért hívják megmentőnek? Tudják mit, jöjjenek beljebb, egy kávét ha elfogadnak...
-- Szívesen elfogadjuk. Tudja nagyon sajnáljuk, hogy nem tudunk tőle elköszönni, meg szerettem volna hívni hozzánk az Egyesült Államokba. Pennsylvaniában lakunk, gyönyörű vidéken.
-- Értem, azaz mégsem. Azt nem értem, hogy miért hívják őt megmentőnek?
Szofi Levente haját simogatta, majd helyet foglalt ő is az asztal mellett. Gábor beindította a kávégépet, közben várakozóan nézte őket.
-- Levente nagyon klassz srác, Eliza sokat mesélt róla. Csodálkozom, hogy nem tud semmit, kimentett a tengerből és újra élesztett a doktornő. Visszaadta az életem. Nagyszerű teremtés, vigyázzon rá nagyon, egy kincs ha én mondom.
-- Eliza itt hagyott bennünket -- mondta szomorúan Gábor -- bizonyára elmondta, hogy mint betegemet hoztam magammal, baj volt a memóriájával.
-- Hihetetlen. Hisz a balesetem után sokat találkoztunk és úgy beszélt a kapcsolatukról... mintha tökéletes lenne az összhang maguk között. Bocsásson meg, de soha nem gondoltuk, hogy a betege, mi azt hittük, hogy...
-- Tévedtek. Nem volt más, csak beteg orvos kapcsolat. Előszeretettel flörtölt más férfiakkal a parton ha egyedül ment ki a fiammal.
-- Csak nem arra pimasz Bertoldra gondol drága Professzor Úr? Más ugyanis nem volt. Ráakaszkodott minduntalan Elizára, folyton követte, olyankor odajött hozzánk, ha a fickó nem hagyta békén, mi meg magyon örültünk a társaságának, hisz nagyon bölcs vilagszemléletű hölgy, jó volt vele társalogni mindenről. Áh, az nem volt flört, Eliza magát szerette. Már nagyon régóta, csak sajnálattal hallom, hogy egyoldalú volt ez a rajongása, egy egyetemista diák plátói szerelme, amiről magának halvány fogalma se volt ezek szerint. Nekem elhiheti, elmesélte az életét elég részletesen.
-- Miről beszél, milyen egyetemről?
-- Az orvosi egyetemről ahol maga tanította...Magyarországon. Emlékezzen csak vissza...
Szofi megállás nélkül beszélt Eliza filmsztár kinézetű tanárjáról, aki olyan szépen énekelt és zongorázott, hogy minden lány bolondult érte. Beszélt a visszatérő álomairól ami miatt Párizsba utazott.
-- Hát igen, azt is tudjuk, hogy mikor már jól alakult a kapcsolatuk és úgy érezte, hogy ön is megszerette, félelmek kezdték gyötörni. Nem tudta felmérni a reakcióját, hogy milyen lesz ha majd megtudja ki ő valójában. Reméltük, hogy mára már minden rendeződött. Annyira összeillenek.
-- Hogyan hívták, milyen Eliza? -- Gábor elképedve hallgatta Szofit. Kezdett benne összeállni valamiféle kép, mégse tudta azonosítani vele Elizát.
-- Dékán Eliza.
-- A név talán bejön, de Elizát nem tudom hozzáképzelni a névhez.
-- Nem csodálom -- mosolygott Szofi -- azt mesélte nem volt szép lány, a csúnya horgas orra miatt. Mindig önértékelési zavarban szenvedett miatta. Viszont nagyon jól tanult, kitűnően vizsgázott és több nyelven anyanyelvi szinten beszél mára.
-- Ennek az Elizának szép arca van, ön is tudja.
-- Plasztika, ha valaki akkor önnek nem kell felvilágosítás, a mai világban mindent helyre lehet hozni. De ne haragudjon, még el akarunk menni egy számunkra kedves helyre. Ha Eliza visszajön, kérem adja át neki az üzenetünket és egyben a meghívásunkat is. Itt a névjegykártyánk, hívjon fel bennünket.
Szofi és John felálltak, hogy búcsúzzanak.
-- Ha mi találkozunk vele előbb, mit mondjunk neki. Üzen valamit?
Gábor széttárta a karját -- Nem tudta az agyam még feldolgozni Szofi, amit az imént hallottam Öntől. Ha találkozik vele? Őt már nem érdekli mi történik velem, velünk. Végérvényesen vége, úgy érzem. Oltári féltékeny lettem, nem gondolkodtam, csak a keserűség motivált. Ennek ellenére vissza kell jönnie, felelős vagyok érte. A rendőrség már keresi... nincs kizárva, hogy van hol vigasztalódjon. Ennek ellenére velem kell visszautaznia Párizsba.
-- Féltékeny? Ezek szerint szerette őt?
-- Igen. Úgy gondoltam vele mindent újra tudok majd kezdeni. Ő is ezt akarta...mégis... hagyjuk.-- Gábor keserűen legyintett a levegőbe.
-- Elkérhetem a telefonszámát, hátha szükségem lesz rá. Tartozunk Elizának, ha tudunk segítünk. Még egyszer átkéne beszélniük a történteket, nem gondolja?
Gábor kikísérte őket, mikor visszatért szembe találkozott Levente kérdő tekintetével.
-- Nem értettél semmit a beszélgetésből. Meg kell tanulnod az angol nyelvet is. Ez a két ember Elizát kereste, meg akarták hívni az Államokba. Olyan dolgokat mondtak, hogy még most sem tudom felfogni. Eliza megmentette a nő életét, tudják ki ő. Velem miért nem beszélt meg semmit?
Levente írt a noteszába. -- Engem is megkért, hogy ne mondjak semmit.
-- Szóval te is mindent tudtál. Ki kell innen mennem, szét szakad a fejem!
Ingerülten felvette az esőkabátját, indult az ajtó felé. Levente kapkodva öltözött, szaladt utána.
A tengerparton állva nézték a háborgó tengert. Moszatok, algamaradványok, vergődő halak, kagylók ezrei hevertek szanaszét a fehér homokon. Levente megszorította az apja kezét, elindultak a parton a móló felé. Gábor emlékeiben felderengett a kis sovány tizennyolcéves diák alakja, hosszú összefogott barna hajjal, laza sportos szerelésben. Egyszer a kollégája megjegyezte: a kis Dékán Eliza mibe fogadjunk betéve tudja a budapesti telefonkönyv összes adatát. Ez a lány egy zseni, vagy nagyon tud magolni, nincs rajta fogás. Ő sem talált rajta, úgy mondta fel a vizsgaanyagot mintha olvasná. Tartózkodó volt, kis különc. Szerelmes lett ő is mint a többi lány? Sok levelet kapott, üzeneteket, némelyik lány fogadást kötött a többivel, mennyire sikerül megközelíteni, beszélgetni vele. Fárasztó volt, udvariasan, de határozottan visszautasítani őket. Emlékezett a tavaszi fesztiválra, amikor Eliza a színpadon Radnótit szavalt. Végig őt nézte, meglepően átéléssel mondta a verset. Később ő is fellépett, kereste a kis remegőhangú Elizát, neki énekelt. Ajándék volt a versért. Semmi több. Ő nem volt szerelmes egy diáklányba sem, még gondolatban sem. A mostani Eliza... ő már teljesen más, nőies, kimondottan karakteres arcával, nagyon szép nő. Ezt az Elizát szereti... aki előre szólt, hogy addig halogatja, tologatja a döntést önmagában, hogy mindent elveszíthet. Hogyan mondja meg Leventének, hogy Eliza már nem szereti őt, elmúlt belőle minden addigi érzelem a tegnap éjszakával. Már mindent tisztán látott, mindent megértett. Saját magára volt végig féltékeny... ő volt az a férfi, aki olyan gyönyörűen énekelt, hogy teljesen odavolt érte. Ő volt az a férfi, aki ha beszélt hozzá, ezer pillangó csapdosott a gyomrában és kiment az erő a lábából. Ismerős érzések, az utóbbi napokban hasonlót érzett ő is Eliza közelében.
A mólónál észrevette, hogy nemrég jártak ott emberek. az eső simára mosta a homokos fövenyt de egy helyen közeledő és távolodó lábnyomok még megmaradtak a vizes homokba. Legalább három ember lábnyoma. Mi történt itt, itt volt Eliza? Ha itt volt, kikkel ment el? Idehívott valakit. Talán mégis a strandon megismert alakot és szépen elment vele. Csakis így lehet. Gondolni sem mert rá, hogy baja eshetett, mégis legbelül remegett a gyomra a félelemtől. Elhagyta Eliza örökre, úgy mint Hédi. Lesétált a tengerpartra, egyre közelebb a csapdosó hullámokhoz. Még egy lépés, még egy, és minden semmivé válik. Nem lesz több gyötrődés, nem lesz több elérhetetlen vágy.
Csukott szemmel és csukott füllel járt eddig. Képtelen volt érzékelni, hogy Eliza miatta utazott Párizsba, az ő szenvedő lelkének a szomorú dalait érzékelte. Kódolt üzenetek, amit elküldött nap mint nap, hogy nagyon fáj az élet, hogy nagyon egyedül van a világban. Eliza, egyedül Eliza volt képes befogadni az üzenetet. Végig itt volt vele, tisztán és őszintén. Minden számítás képmutatás nélkül. Figyelt rá, minden napját beragyogta a mosolya. Lassan lépegetett előre, már a térdéig ért a tenger vize. Egy egy vad hullám felkúszott a melléig. Nem érdekelte. Önhipnózisba került. Meg akart szabadulni mindentől, nem akart már gondolkodni sem.
Egy éles kiáltás hasította ketté a tenger és a szél zúgását. Az orvos megállt a következő lépés előtt, majd hitetlenkedve hátrafordult. Mögötte a vízben állva eltorzult arccal ordított utánna a fia:
-- Apuu, gyere visszaaaa!
Abban a percben kitisztult a tudata, kitaposott a vízpartra, magához ölelte Leventét. Sokáig ölelték egymást, végül elindultak visszafelé. Levente szorosan fogta a kezét, nem engedte el egy pillanatra sem. Nem csak azért, mert Eliza megkérte, hogy vigyázzon rá. Maga miatt is. Neki csak ő maradt egyedül a világon.
