Engedd tanulni másképp

 

Sárát teljesen lefoglalta hétközben a tanfolyam, a szombat délutánjait pedig a kislányok, akiket rendszeresen látogatott. Meghitt kapcsolat bontakozott ki köztük az idő múlásával. Az otthonvezető megengedte, hogy minden alkalommal kivigye őket sétálni. A novemberi hideg miatt a gyerekek legnagyobb örömére a közeli cukrászdába kötöttek ki minden alkalommal. Ilyenkor sütit és üdítőt rendelt Sára, amíg eszegettek, megállíthatatlanul folyt a társalgás. Zsuzskával nem tudott zöld-ágra vergődni, nem volt hajlandó másként szólítani, csak angyalnak.

– Ejnye Zsuzska, mondtam már sokszor, hogy az én nevem Sára, hívjál a nevemen.

– Tudom hát, nem vagyok én buta. Van egy pótneved. Nekem is van. Sági Zsuzsanna meg Noémi. Mit szólsz?

– Mindegy – hagyta rá Sára és összenevettek Mónikával.

A tanfolyamot egyre jobban megszerette, de ezzel párhuzamosan sűrűn el is bizonytalanodott. Ahogy haladtak előre az órákkal, úgy szembesült azzal a felismeréssel, hogy halvány gőze sincs a gyereknevelésről. Kátya, a baráti körhöz tartozó tanárnő próbált segíteni rajta.

– Ez csak azért van, mert nem vagy gyakorló anya. Ha lenne egy- két gyereked, tudnád mi az, amiről napi szinten folyik az előadás.

– Igen, igazad van, a többiek saját példákat tudnak felhozni, például a tesók közti féltékenységről, a helyes nevelésről, kudarcokról, én meg kukázok folyton – mondta szomorúan Sára – próbálom a szétszórt mozaikokat összerakni.

– Beszélgessünk el arról, amit nem értesz. Vegyük úgy, hogy van egy hat-hétéves gyereked. Szerinted mikor ártasz legtöbbet a gyerekednek?

– Hát... ha túlságosan fegyelmezem, nem engedem, hogy önállóan döntsön dolgokról.

– Liberális nevelést akarsz? Nagy tévedésbe vagy, ha azt hiszed, hogy a liberális nevelés sok jót hozott. Még a legelején igen, de mára átesett a ló másik oldalára a szabadosság. Azt kell, hogy mondjam, ha valaha ártott bármi nekik, ez az. Persze a mai szülők, felvilágosultak, modernek. Na, és hova jutottak a nagy modernséggel? A gyerekeik agresszívek, nincs bennük tisztelet... követelőzők. Egy ponton túl visszafordíthatatlan folyamat kezdődött el. Értsd jól, bezárul a hároméves korral az ősbevésődés minden kisgyereknél. Beadagoljuk addig a kis fejükbe, hogy a világ értük van, nem fordítva, hogy mindenre igen felelet jön, mert nem mersz nemet mondani, nehogy bűnkomplexusa legyen. Persze nem fogad szót, erre te letérdelsz előtte, könyörögsz és kérleled. Megcsinálsz mindent helyette, teljes függőséget alakítasz ki, nélküled levegőt se tud venni. És majd csodálkozol, ha később alkohol vagy drogfüggő lesz, ja, és ha egy tanár mégis megmondja a kritikát felé, akkor te berohansz igazságot tenni, talán még egy büntetőpert is kilátásba helyezel. Mivel te döntesz helyette, még azt se engeded meg, hogy hibát kövessen el, hogy abból tanuljon. Ha nehéz helyzetbe kerül szegény, rohansz megoldani helyette, nehogy önmaga oldja meg a problémát. Megengeded szó nélkül a hisztit, a dührohamot, elnézed a hazudozásait. Agyontömöd zsebpénzzel és nem vársz el semmit érte. Nem dicséred, csak a külsőjét a jellemét elfelejted, nem szólsz rá, ha tiszteletlen lekezelő megjegyzéseket ad. Mit vársz akkor el tőle önmagaddal szemben? Mondom tovább! Nem vonod be a közös terhekbe, házimunkába, így kibújhat minden felelősség alól. Látod, milyen sok múlik egy szülőn, mennyire alkalmatlan embert tudsz nevelni, mert nem gondolod át a következményeket? Én gyakorló tanító vagyok, ez mind tapasztalat. Nagyon nincs rendben a mai generáció... sajnos.

Sára elképedve nézett Kátyára, hisz teljes mértékben róla mondta ki az igazságot. Visszagondolt a saját gyermekkorára.

– Én is ilyen voltam Kátya... pont ilyen. Csak magamat néztem, más nem érdekelt.

– Ne ess akkor ugyanabba a hibába. Lehet jó is azért, amit már tudsz, most vedd önmagad példaként, hogy hogyan nem szabad nevelni gyereket. De te azért más vagy, nem veszítetted el a talajt a lábad alól.

– Nem bizony. Apám mindent megengedett, de anyám az mindig a földön járt, és nyomta a szentenciát éjjel – nappal, megállás nélkül.

– Akkor, volt a családban kontroll. Így mindig éber maradtál a másik éned felé.

Szerette Kátyát hallgatni, mert berögzült mozdulatokkal, mindig visszafogottan, halkan beszélt hozzá is, mint egy óraadó tanár. Egy ilyen beszélgetés alkalmával megsajnálta a barátját, amikor az iskolai magatartásról, gondokról beszélgettek éppen. Kátya végig szomorú volt, és meglehetősen feszült.

– Valami gond van? – kiváncsiskodott Sára.

– Nem érdekes. Ma különösen kiakadtam, csak ennyi. Tudod a mostani oktatás egy nagykalap szerencsétlenség. A gyerekek túl vannak terhelve, a korukhoz mérten hatalmas ismeretanyagot követelünk tőlük. Ez miatt örökös stresszben élnek. Betápláljuk a fejükbe a rendszer által kívánatos ideológiát, ez miatt nem keresik a rejtett igazságokat, nem tanulnak meg tovább gondolni dolgokat, elhiszik a hazugságra épült történelmünket, még véletlenül sem kérdőjelezik meg az igazságtartalmát. Már az iskolában tucat gyerekké válnak, akik simán beolvadnak később a tömegbe. A tömegben, mint tudod, halálra van ítélve az egyéniség. Tanító vagyok, nem erre esküdtem fel mikor átvettem a diplomám. Azért vagyunk, hogy kiteljesedjen az életünk, hogy egyéniségekké váljunk, mindenki találja meg önmagában mire képes, és azt hozza ki magából, mert csak akkor érzi, hogy értelmesen él. Az én feladatom, hogy segítsem ebben a gyerekeket, de nekik kell megtalálni azt az utat, amit kijelölt a sors számukra. Most meg, mi van? Visszafelé haladunk a Rákosi korszakba. Bevitték az iskolákba a politikát, elnyomják a világunk igazságaira rálátó gondolatokat. Mit tudok ellene tenni?

Sára tudta, hogy jogos Kátya kiborulása, ő is tapasztalta milyen vakvágányra terelődött az oktatás színvonala.

– Szerintem nagyon sokat tudsz. Egyszerűen ne változz meg úgy, ahogy jelenleg a rendszer megköveteli tőled. Minden rendszer véget ér egyszer, de a történelmünk a kultúránk soha. Ha változik is, szerintem, csak azért fog, mert feltárul előttünk az eltitkolt múltunk. Akkor majd a sarokba dobhatjuk az evolúció elméletet, átszabhatjuk a világegyetemről alkotott ismereteinket. Ezek mind globális ismeretek, nem szabad megrekedni egy politikai elvárás forgatókönyvénél.

Az eltervezett hétvégi utazás mégis elmaradt. Megnyugtatta az anyja, hogy nincs semmi baj, csendes a környék, sokszor járőröznek feléjük a polgárőrök, de rendőri ellenőrzés is sűrűn van. Igazából kiderült a telefonbeszélgetés végén, hogy a rossz, ködös utaktól félteti a lányát. Arra kérte, hogy inkább a karácsonyt tervezzék meg, abban ne legyen semmi hiba.

Gondoskodott róla a sors, nehogy unatkozzon, elébe dobta a következő feladatot, megkapta a levelet a börtönből. Engedélyezték a kapcsolattartást, mivel a fogvatartott aláírta, hogy hajlandó vele találkozni. Indulhatott Benjáminhoz, hogy rávegye a férfit, írja alá a dokumentumot, amelyben elfogadja hivatalos gondozónak a gyerekei mellé, és még azt is, hogy nincs kifogása ellene, hogy a börtöntől ötven kilométeren túlra költöztesse a két kislányát.

Forgatta a kezében a levelet és gyomoridege lett attól a gondolattól is, hogy találkoznia kell a férfival.