Szerelem

Nóri hozzásimult Lacihoz, igen van barátnője, én vagyok az, suhant át rajta a boldog felismerés.
Nem volt benne ellenállás, minden érintése kedvére való volt. Hazafelé már átölelték egymást, nem sokat beszéltek, az érzelmeik kommunikáltak, mint a hegedűn két húr, egyszerre rezdült a lelkük, muzsikált körülöttük a világ. Ott, a Hortobágy csillagos ege alatt, ami olyan tisztán sziporkázott a puszta zavartalan síksága felett, ott kezdődött el Nóri mérhetetlen szerelme, ami halálig tartott.
Mintha régen ismerték volna egymást, olyan természetes volt a szerelmük. Laci se félt már, hogy Nóri pökhendi vagy beképzelt lány, rájött, hogy tiszta szívű, szegény, de nagyon kedves teremtés.

Pár hét múlva felkérte, hadd mutassa be a szüleinek. Nóri boldogan ment ismerkedni. Az ismerkedés nem sikerült a legfényesebbre, Laci anyja semmivel nem készült a fogadására. Még, hogy jobban érzékeltesse ellenszenvét Nóri iránt, pont akkor teregette tele az egész házat száradó ruhákkal. A cserépkályha melege és a ruhák gőze miatt áporodott levegőben folyt az ismerkedés. Az első perctől ellenszenvesnek találta az asszony átható, kutakodó vizenyős szemét. Nem kérdezett tőle semmit, csak ült a kályha mellett lebiggyesztett szájjal. Egy csepp erőlködést sem kényszerített magára, hogy leplezze, nem tetszik neki a fia választottja.
Szerencsére az apja más volt, kedves mosolyú, barátságos, mindent elkövetett, hogy oldja a párjából sugárzó kedvtelenséget. Kérdezgette, honnan való, mik a tervei? Mesélt az életükről, kérdezés nélkül. Nóra az elbeszélése alapján tudta meg, hogy milyen elkötelezett híve a kommunizmusnak és hogy középvezető és egyben párttitkár a gazdaságban. Nem vitatkozott vele, akkor sem és később sem. Mit mondhatott volna, talán azt, hogy nem ért vele egyet? Ő nem volt hibás az életükért, a kis gazdaságukat nem ő vitte be a kényszerintézkedéssel a téeszbe, sem a kedvenc tehenüket, amibe az anyja bele betegedett.

Mikor sétáltak hazafelé, nem bírta szó nélkül hagyni milyen érzésekkel jött el tőlük.
– Anyád nem örült nekem. Azt is mondhatnám, hogy nem tetszettem neki.
Laci mosolygott.
– Ne törődj vele, ő csak a mostohám, az igazi anyám belehalt a húgom születésébe. Majd elfogad. Azt hiszi, mert nem idevaló vagy, rossz vérű vagy. Meg kinézett valakit már nekem, itteni lányt – nevetett – Nem tudom, hol él, milyen világban? Nem bírja elviselni, hogy nem az ő akarata teljesül.

Nóri minden napját a boldogság ragyogta be, csak az estét várta, hogy láthassa kedvesét. Nagyon gyorsan rájöttek, hogy egymás nélkül nem tudnak élni. Három hónap telt el, mikor elmerte otthon mondani a hírt a szüleinek, hogy komoly udvarlója van. Félve magyarázta az apjának, emlékezve az első hasonló bejelentése utáni pofonra, hogy ez a fiú más, mint az előző, nem gazdag, de nagyon jó szakmunkás. Apja csillogó szemét látva megnyugodott.
– Eljöhet apám hozzánk, fogadja e? – tette fel a legfontosabb kérdést.
– Ha olyan, akkor el -- mondta az apja –, ideje is már, hogy bekössék a fejed, nagyon gyorsan megy az idő felettünk.

Hervay Gizella: Két vers

 

I

Annyira kellesz, hogy – látod –

megtanultam hallgatni érted,

annyira kellesz, hogy

álmaimból könnyedén kilépek,

annyira kellesz,

hogy téged kereslek, nem a szerelmet,

gondolataidba vegyültem,

mint anyja könnyeibe a gyermek.

II

Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.

El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást.

A mámor – rikító selyem volt csak – elszakadt –

téged szeretlek immár, nemcsak magamat.

Grigo Zoltán: Ki őrzi szívében?

Jég csipkézi előttem az utat,

arcomra dermedtek a reggelek,

gondolataim bennem lapulnak,

mint a fák közt didergő verebek.

Csikorognak a földön lépteim,

dühös kígyóként sziszeg rám a fagy,

úgy kavarognak az érzéseim,

mint hópelyhek zúzmarás fák alatt.

Hátamat ostorzó jeges szeleket

hordozok magamon régóta már,

a szívemre fagyott régi teleket,

nehezen viszi már magán a láb.

De azt ki mondja el most nekem,

hogy ki őrzi szívében a nyarat? -

tágra nyitott szemmel keresem,

lassan sötétedő égbolt alatt.

Olyan jó lenne még kicsit szeretni,

mielőtt kifogy az út a láb alól,

gyümölcsillatú nyarakat ölelni,

virágot szedni rügyező fák alól...

Márai Sándor Az igazi (részlet)

 "Tegnap még mindez valószínűtlen volt, lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a valóság. Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítasz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökéletes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked..."

Fodor Ákos: Ne öld meg

 " Ne öld meg

a Csöndet.

A Csöndnek

dajkája legyen a Zene

- ne ellenfele. " -