Translate

2017. március 26., vasárnap

Katerina Forest: Még az Isten is..



Éjszaka álmodtál egy útról,
amin indulni kell reggel,
mikor a Nap még ott túl
a völgyben álmosan hempereg.

Te már öltözöl, benned dúl
a méreg, mi kényszerít,nem
érted, önmagad kényszere,
hogy ott légy te is a téren.

Fázósan iszod a zaccos kávéd,
erőt gyűjteni ott az emlék,
a tehetetlen kilakoltatott,
ki búcsúzik, lelke összetört.
Sehonnan nem kap reményt.
Őt látod magad előtt.

Álmodban ott ültél az utcán vele
rongyaidban, a hideg kapualj ölén,
amely mindkettőtök vesztőhelye.

Ki sajnál téged? Még az Isten
is alszik, oldalra fordulva
hortyog csendesen, csak te vagy
az ordító csendben kizárva
az infarktust hívó magányban.

Éjszaka álmodtál egy útról,
ahol sokan veled mentek,
vállaik feszültek hozzád,
erőtlen lábad gyenge, de
ők az égig emeltek.

Wass Albert: Emlékfoszlányok



"Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt."
Wass Albert

Katerina Forest: Hajnalfény





Már a hajnal közelít felém
csillaghálóból búvik az ég,
de én nyitott szemmel fekszem.
Nem értem fájó életem,
azt se, miért ver engem az Isten?

A sóhajok hídján járok,
kezemből száraz virágok
szirmai hullnak, amorf
lelkem köddé olvad,
véremből sirályok isznak.

Sudár vesszőn fekete madár
vijjogó hangja messze száll,
visszanéznék, de félek,
utánam száll a halálmadár.

Már feladtam, a harcmezőn
minden csatám eldőlt, vesztes
minden ősi génem, mi bennem él.
Lemondás minden percem.

A hajnal oson be hozzám,
keres engem egy fénysugár.
A falon a tükörbe fest egy
képet, benne látom a holnapom.

Jön felém és rám borul,
pasztell színeket rajzol
lelkem meggyötört egén.

2013-10-11

Katerina Forest: Gondolkodom


Gondolkodom. Ezzel telik a napom. 
Az emberi gyarlóságon, butaságon. 
Keresztre feszített hitem már-már
 feladom. Aztán eszembe jut,
mily kis idő vár még rám a földi lét
 oltárán. Emlékemet majd itt hagyom.
Esténként eszedbe jutok, ezért örökké
élni fogok, mert  sejtjeidben megbúvok.
Lehet, mesélsz rólam, vagy csak
belül emlékezel, jót vagy rosszat,
nem érdekes. Egy könnycseppet
a szemedbe széltől kavart por
 teremt. Legyintsz egyet
 - Nem érdekes...