Csak emlék bébi!

 

Gábor tényleg fáradtnak érezte magát, lefeküdt, de nem akart aludni, behunyta a szemét és Elizára gondolt. A reggeli vágytól teli ölelésére, az ajkaira, amik a csók alatt kinyíltak. A remegésre, ahogy elgyengültek a lábai... szerelmes Elizába, ez már tény, nincs értelme egy percig sem tagadnia. Mindegy hogy honnan jött, kicsoda, csak maradjon vele. Ha Eliza vele volt Hédi emléke elhalványult, újra boldognak, felszabadultnak érezte magát. Úgy érezte, nincs igaza Elizának, képes Hédi emlékétől eltávolodni, és képes csak szeretettel gondolni rá. Ez a zarándok út, ahogy Eliza nevezte, szembesítette mennyi hibát követett el önmaga és a fia ellen.

Felnézett és látta, hogy a fia unatkozva játszik a tabletjén. Na, nem ezért jöttek nyaralni – gondolta bosszúsan – a hülye számítógépes játékra otthon is haragudott. Hirtelen elhatározással felült az ágyban.

– Mit szólnál hozzá, ha csatlakoznánk Elizához?

Levente örömmel ugrott fel, maga mellé dobta a tabletjét.

Mikor ráláttak a strandra, keresték Eliza alakját. Mindketten egyszerre álltak meg. Felismerték ahogy visszafelé tartott, de nem egyedül. Bertold társaságában volt. A férfi erőteljes gesztikulációval magyarázott valamit, majd hirtelen mozdulattal átölelte Elizát és magához szorítva megcsókolta.

Gábor ledermedve nézte a jelenetet, azonnal megfordult és visszaindult az apartmanba. Nem akarta, hogy a fia észre vegye  rajta mennyire felzaklatta, amit látott.

-- Nincs itt ránk semmi szükség. Eliza talált magának társaságot.

Levente még egy darabig figyelt a távolba, majd futásnak eredt, hogy beérje az apját.

Amikor visszaért elővette a szekrényből a whiskys üvegét, reszkető kézzel tele öntött egy poharat, kiitta egy hajtásra, majd öntött még egyet magának. Bevitte a hálószobába az üveget. Visszafeküdt az ágyába, a sírás fojtogatta, hasonlóan érezte magát, mint amikor megtudta, hogy Hédit halálos baleset érte.

Ajtónyitást hallott, amikor feltekintett a fia állt az ágya előtt. A kezében szorongatta a noteszát. Nyújtotta az apja felé, de az dühösen rákiabált.

– Hagyjál békén azzal a hülye noteszoddal, foglald le magad valamivel!

Levente megijedt a durva hangnemtől, még sohasem tett ilyet az édesapja, hogy nem olvasta el, amit leírt. Kiszaladt a szobából, leült a konyhaasztal mellé.

Eliza rossz kedvűen lépett be az ajtón. Bertold viselkedése nagyon felidegesítette a tengerparton. A férfi messziről integetett mikor kijött a vízből.

– Bébi nemsokára indulunk a kompkikötőbe, annyira sajnálom, hogy nem látlak többet. Ezen a parton egyedül csak te jöttél be nálam, nagy kár, hogy foglalt vagy! Hol van az öreged? Egyedül vagy?

Bertold, megint kellemetlenül ráakaszkodott és amikor elbúcsúzott erőszakosan megcsókolta. Ellökte magától, de már későn. A férfi vigyorogva fordult el tőle.

– Csak emlék Bébi!

Leült Levente mellé.

– Apukád alszik? – érdeklődött Siraki után.

Levente elővette a noteszát, írt: – Apukám nem áll szóba velem, kimentünk utánad a strandra, meglátott Bertold bácsival.

Eliza azonnal felállt és benyitott a professzorhoz.

– Levente most közölte, hogy haragszol rám. Megmagyarázom...

Siraki felkönyökölt az ágyon, gúnyosan nézte Elizát.

– Megmagyarázod? Ha együtt maradtunk volna, mindig abból állt volna az életünk, hogy mindent megmagyarázol. Erre vagy bekódolva, hülyét csinálni mindenkiből. Nem vagyok kíváncsi semmilyen magyarázatra!

Nem tudta leplezni mennyire megsértődött, elfordult, nem szólt többet Elizához.

– Ha mégis meg akarsz hallgatni, szóljál légy szíves – válaszolt halkan Eliza és becsukta maga mögött az ajtót.

Leventével kifeküdtek a teraszra. Nézték az északi táj felől egyre sötétülő fellegeket.

– Furcsán viselkednek a madarak, nagy vihar készül – jegyezte meg Eliza.

Némaságba burkolódzva feküdtek kint sokáig. Rossz előérzete lett neki is, mint az alacsonyan keringő madaraknak.

Érzelmek csapdájában

 

Gábor nem vette észre, hogy hallgatódzott a fia. Eliza miatt teljesen elmerült a sérelmeiben. Azonnal a a szobájába sietett és lefeküdt. Az ablak nyitva volt, a szúnyoghálón az éjjeli lámpa fénye odavonzotta a bogarakat, zavarta az idegesítő szöszmötölésük, ahogy a szárnyukkal súrolták a hálót. Arra gondolt, hogy a nyaralás egyre rosszabbra fordult, kicsúszott az irányítás a kezéből. Eliza úgy gázol át a lelkén, hogy a lába nyomán kiserken a vére. Gyűlölet lobbant fel benne, annyira megsértette az utolsó mondatával. Miket képes feltételezni róla, hogy ő egy szerencsétlen impotens? Átlépte a határt! Vele nem beszélhet így senki, Eliza sem! Minek képzeli magát, hogy neki joga van ilyen durván sértegetni? A többi, amiről beszélt, nem tagadhatja, mind igaz. Átlát rajta, mint az ablaküvegen. Igaza van, hogy fél egy új kapcsolattól, fél teljesen átadni magát egy számára ismeretlennek, aki visszaélhet a bizalmával. Az az intimitás, amit Hédivel élt meg, az olyan természetes volt, hisz fiatalon még az egyetem padjai közül indult el a szerelmük. Akkor még nem volt vesztenivalója. Lehet most sincs, csak teli van szorongással. Eliza szerint mindhárman okkal vannak ezen az ismeretlen úton, a változást keresik. Zarándoklatnak nevezte ezt a közös utat, amit most hárman bejárnak. Emlékeiben megjelent Coelho, aki könyvet írt a Compostelába vezető zarándokútjáról. Az írónak is volt egy társa, mint most neki Eliza. Petrusnak hívták. Az úton a társa sok mindenre megtanította Coelhot, többek között az élet bölcsességére: „Rendkívüli az átlagemberek útján rejtezik".

Eliza pont olyan mint Petrus, folyton elméleteket gyárt az életről, tanítja, annak ellenére, hogy hozzá képest szemtelenül fiatal, mégis bölcs és előrelátó. Nem fél megmondani a véleményét. Érezte és látta, hogy őszintén beszélt hozzá. Ugyanarról próbálta meggyőzni, mint a hosszú zarándoklaton Coelhot a kísérője. Arra kérte, rúgja fel az egoját, legyen önmaga, hallgasson a szívére. Úgy érezte napok óta mellébeszélnek egymásnak, hisz pont azt akarta elmondani az este folyamán, hogy próbálja feladni a régi életét, de képtelen volt eddig elmondani neki. El kellett volna fogadnia a meghívást, nem kellett volna kicsinyes dolgokon felkapnia a vizet. Most ott feküdne mellette, érezné a bőre illatát, hisz arra vágyik minden percben. Bizonyára a visszautasítása hozhatta ki belőle újra a sértést. Sokáig forgott álmatlanul, többször kiment a mosdóba, ilyenkor tétován megállt és figyelt Eliza szobája felé. Szeretett volna bemenni hozzá, mellé bújni és bevallani, hogy amit mondott az este folyamán, mind igaz, és amit feltételez róla, nos arról szívesen meggyőzi, hogy nagyot tévedett. Egyre nehezebben fékezte le a vágyat magában.

Reggel mikor felébredt azonnal felkelt, fáradtan nyűgösen készített magának egy kávét, leült a konyhában míg iszogatta. A házban csend volt még aludt a fia és Eliza is. Nem tudott magának parancsolni, felkelt a székről és benyitott Eliza szobájába. Sóvárogva nézte a takaró alatt kidomborodó csinos női testet. Nem ment be hozzá, helyette rossz hangulattal elkezdte összeszedni a felszerelésüket, készült a vissza útra.

Eliza észrevette, hogy valaki megnyitotta az ajtót. Az éjszaka folyamán ő is keveset aludt. Megbántotta ok nélkül Gábort. Még csak magyarázatot sem tudott adni, hogy egyáltalán miért volt rá szükség. Kicsúszott a száján, már megtörtént. Ez már a második sértése, de ez volt a legfájóbb. Tisztában volt vele, hogy nem impotens, az utóbbi időben egyre többször látta rajta, hogy vágyik a szerelemre. Nem titkolta, de olyankor terelt, mellébeszélt, vagy elment a közeléből. Ugyan mire készül most, hogy megkérdőjelezte a férfiasságát? Idegesen nézte a mennyezetet... ideje felkelnie.

Amikor Gábor meghallotta, hogy Eliza kiment hozzá, úgy tett mintha észre sem venné, közönyös arccal pakolt tovább. Eliza megállt az ajtóban és figyelte a mozdulatait.

– Segítek. Miért nem ébresztettél fel?

– Nagykorú vagy – fordult felé a férfi. Kölcsönösen látták egymáson, hogy mindkettőjüknek rossz éjszakája volt. Várakozóan néztek egymásra.

–Szeretnék tőled a tegnap estéért bocsánatot kérni. – Eliza lehajtotta a fejét – Nagyon szégyenlem, hogy meggyőződés és tapasztalás nélkül megvádoltalak. Csak... te megint visszautasítottál.

Gáborban oldódott a gyomorideg, jól esett neki, hogy Eliza képes belátni a hibáit.

– Később megbántam, hogy nem fogadtam el. Túlságosan érzékeny vagyok minden kijelentésedre, nem kellene...

Eliza továbbra sem mozdult.

– Mi a baj? Mondani akarsz még valamit?

– Szeretném, ha átölelnél...-- suttogta alig halhatóan Eliza.

Gábor csodálkozó arcot vágott.

– Tényleg ezt akarod? Jól van, gyere ide hozzám...

Eliza odalépett hozzá, de nem várta meg, hogy a férfi átölelje, azonnal hozzábújt.

– Egész éjjel vártalak. Hiányoztál...

A férfiban végig remegett a vágy, szorosan magához ölelte, simogatta a derekát, a haját, majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolta. Mindketten olthatatlan vágyat éreztek a másik iránt.

Levente megjelent az ajtóban, majd széles mosollyal az arcán megfordult, és illedelmesen visszament a szobájába.

– Azt hiszem el kell indulnunk reggelizni...– súgta Elizának, de nem tudta elengedni magától.

A hazafelé vezető úton, csendben ültek egymás mellett, képtelenek voltak feloldódni a reggeli csók után. Egy óra autóút után kisütött az addig felhők mögött bujkáló nap. Eliza arca felragyogott.

– Ha visszaérünk azonnal kimegyek úszni a tengerbe. Alig várom. Ugye ti is kijöttök velem?

– Nincs kedvem kimenni, kicsit pihenni akarok inkább... veled együtt. – Siraki átnyúlt hozzá, megsimogatta a karját.

Eliza mosolygott – Kint is pihenhetsz, bérlünk napernyőt, napozó ágyat. Míg te szundikálsz mi Leventével úszunk, elvégre nem mindennap jutunk el ilyen csodálatos helyre.

– Még van egy hetünk. – Nem örült Eliza ötletének. Végig arról ábrándozott, hogy ha visszaérnek, ki sem mozdulnak az apartmanból. Az éjszakáról, ami végre szerelemmel telik majd el. Ha rágondolt is megborzongott a teste. Teli volt türelmetlen, égető várakozással.

Mikor visszaértek és elkezdtek kipakolni, Siraki felkapcsolta az autó rádiót. Zenét keresett, a rádió egyik csatornája az időjárásjelentést sugározta, amiben a másnapra várható vihart jelezték.

– Látod, ezért megyünk ki ma a tengerhez, holnap meg bekuckózunk, fel se kelünk délig! – nevetett Eliza.

Hajthatatlan volt, mindig is ilyen volt a természete, ha valamit kigondolt, nem tudták lebeszélni róla. Talán, ha kettesben lehetnének, akkor bizonyára másként döntött volna, de Levente előtt nem akarta, hogy elszabaduljanak a visszafogott érzelmeik. Előttük ott volt az egész éjszaka, amikor alszik majd a fiú. Ebédelni átmentek a közeli kisétterembe, utána nem sokat tétovázott, fürdőruhába bújt, maga köré csavarta a törülközőjét és nevetve még egyszer megkérdezte – Aki bujt, bújt, én megyek! Ki tart velem?

Siraki morcosan átölelte – Jól van, de ne maradj sokáig, lesz még időnk strandolni. – Leventéhez fordult – Kimész Elizával?

Levente nagyon szeretett volna vele tartani, de még nem tudta elrendezni magában mi zajlik a két felnőtt között. Nem örült, hogy Eliza az édesapja kérése ellenére is ki akar menni a strandra. Ingatta a fejét, hogy inkább marad.

Az ablakból nézték ahogy Eliza távolodik az úton, majd eltűnik a harmadik apartmanház mögött.