Translate

2017. augusztus 24., csütörtök

Katerina Forest: Szökik az ősz


Szél sodorta levelek közt szökik az Ősz, 
nesztelen léptekkel megy erdőn mezőn tova,
 mögötte elhagyatottan némán készül a táj,
 veti kősziklára hideg ágyát. Még bronzajkával 
csókot szór a Nap de égi útja egyre távolabb viszi,
hideg hunyorgással rád visszatekint. 
Végigsimítja arcod, lelkedig búvik, 
üzenetet hagy, kis örömelixírt, 
hogy visszajön hozzád, átmelegít.

Pilinszky János: Könyörgés


Tág szemmel már csak engemet figyel,
mint néma tó a néma csillagot,
nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis
ha megölném is, hinné: jó vagyok.
Szegényt, csak egyszer tudnám még szeretni!
az övé lenni, ha nem is egészen;
megváltanám egy futó, tiszta csókkal,
hisz egyek voltunk rég a drága mélyben.
Csak egyszer engedd még magamhoz vonnom,
éreznem újra félszeg, gyenge vállát,
irgalmazz meg szegénynek és nekem,
szivemben nincs már más, mint durva dárdák.
Szerelmem, lásd meg ősz haját a szélben,
kis békezászló, oltalmat keres,
oldj fel maró, magányos bánatomból,
ha senkiért, az anyámért szeress.