Gyönyörű alkony az ablakon át.
Mennyi fény, mennyi nyomoruság!
Kék árvíz: jön az est.
Meghalnék örömest.
Meghalnék, annyi a vágyam
és annyi a szép a világban!
Kint autók, lárma, pénz…
Ne oda, – agyamba nézz:
nézd: minden álmom a porban
s én rossz géppé romoltan,
mely zörög, csikorog, de tűr,
járok tehetetlenűl,
a győztes árban, mely dagad
és a tündöklő ég alatt
roncs életemet, mocskos, sűrü lé,
unva görgeti a halál felé.
