A madár kémlelte
a ködös őszi eget.
Szárnyát szétnyitotta
suhogtatta
próbálgatta erejét.
Ősi ösztön súgta,
menni kell, itt az idő.
Aztán neki rugaszkodott,
fel, egyre magasabbra
felhők fölé szállt
szelek szárnyán
Mindegy mi volt
vihar, sebes eső
zúzmarás köd
mint egy robotrepülő
szállt, nem volt akadály.
Ezernyi kilométer után
végre ott a pihenő,
mikor leszállt és elérte célját
kétségbeesett
Ősi ösztön hozta
de világát nem találta,
kereste a régi költőhelyét,
az otthagyott vidéket
a virágzó rétet.
De a táj kiéget
a virágok helyén bombatölcsérek.
Gyenge lábán alig állva
a madár csak siratta
gyönyörű szép otthonát
tollát borzolva várta halálát.
