Translate

2023. szeptember 12., kedd

Szerelem nélkül soha

 


Kimondottan jó hangulatban találta a társaságot mikor megérkezett a kávézóba. Mikor észrevették, egyik se tudott féket tenni a szájára.

– Na, nézzétek csak, ki tiszteli meg köreinket? A vidéki tanyagazdaság tündére!

– Hogymint Sára? Jut eszembe, van e talajvíz a pusztán?

– Hogy süllyedtél le hozzánk? Már azt hittük dobod a haverokat? – vitt neki egy széket Zsolt.

– Mondta Róza, hogy félig már bevonultál a börtönbe – viccelődött Zalán, ami miatt Sára mérgesen rávillantotta a tekintetét Rózára, mert lett egy olyan érzése, hogy az utóbbi perceket az ő magánéletének boncolgatásával töltötték, míg iszogattak.

– Csak sorba, és csak egy kérdést kérek. És ha akarok, akkor talán válaszolok! – ült le durcásan, és már meg is bánta, hogy olyan gyorsan elfogadta a meghívást.

– Jól van, örülünk, hogy jöttél, de miért autóval? Ünneplünk biztosan tudtad –, méltatlankodott tovább Zalán. – Akkor nézd csak, hogyan kell ezt csinálni, na ezért jöttem gyalogosan ma.

Öntött újra a poharakba a magával hozott házi pálinkából.

– Bocs, hogy nem mondtam, hogy buli van – hajolt hozzá Róza. – Akkor még úgyse jössz le hozzánk. Na, mi van? Mondj már valamit.

– Majd később, mégiscsak nagyon személyes... később, inkább négyszemközt...

– Nagy tévedésben vagy barátnőm, mint itt mindenki, például én is szívrepesve várom a sztoridat – mosolygott Zalán. – El ne rontsd a szülinapom. Mellékesen tudod hány éves lettem? Nem. Honnan is tudnád? Harmincöt. Erről van szó. És nincs olyan mázlim, mint annak az alaknak bent a börtönben, hogy belém zúg egy olyan jó nő, mint te. Na, mesélj, hátha nem jött össze a románc köztetek, akkor még nekem is maradt talán egy kis esélyem.

Sára kényszeredetten mosolygott, tényleg nem akart kitárulkozni előttük, de egyik sem állt le, az ital miatt egyre szabadabban beszéltek, soha nem látta még őket ilyennek. Különösen Zalán vette célba, folyton hozzá beszélt, aztán mellé is ült az asztalnál. Sára kezdett feszengeni, mert a doki bizalmasan átölelte közben.

– Tudod Sára, mi a jó ebben a szar életben? Hogy minden fordítva működik, mint ahogy kellene. Például itt vagy te momentán, nem normálisan a börtönbe járkálsz, hogy pasit fogj magadnak. Észre se veszed, hogy mennyivel könnyebb lenne a környezetedben keresgélni. Becsülöm a fazont, hogy ráhajt egy szép nőre még akkor is, ha sittes, nem erről van szó. De akkor is minden fordítva működik, elkeserítő nem gondolod? Hogy én miért gondolkodom erről így, kérdezd csak meg, szívesen válaszolok és halál komoly, amit mondani fogok. 

Nem várta meg, hogy egyáltalán érdekli e Sárát, folytatta, amibe belekezdett. 

– Szóval per pillanat, ott tartunk, hogy kihaltak a szabályrendszerek. Kimondottan jó erkölcsi gátak voltak régebben, rend, valamiféle fegyelem. 

– Ne kezd már megint, nem azt mondtad, hogy születésnapi buli van? – méltatlankodott Sára.

– De igen, de mivel én vagyok az ünnepelt, azt hiszem megengedhető, hogy elmondjam a véleményem. A legegyszerűbb alakzatból indulok ki, itt van például a fajfenntartás, annak is voltak, és kéne, hogy legyenek továbbra is szabályai. Kell ugye hozzá egy férfi és egy nő – közben mégközelebb húzódott Sárához. – Itt vagyok, érzed, mint férfi... ez lenne a normális, de már ez is a múlté, ne értsd félre, én férfi vagyok – vigyorgott bárgyún Zalán, is közel hajolva Sárához a fülébe suttogott: – Meg tudlak győzni róla. Akarod?

Sára eltolta magától a dokit.

– Részeg vagy!

– Lehet. Szóval, hol hagytam abba, ja igen, ott tartottam, hogy eltűnik lassan a nő és a férfi közt lévő biológiai különbség. A férfi úgy öltözik, mint egy kakadu, csipkés alsóban feszít, a nők meghatározóbbakká, erősebbé váltak. Buzik és leszbikusok nevelik a lombikbébiként fogant gyermekeiket, akik mikor nőnek felfelé, nem látnak maguk körül mást, csak az elkorcsosult világot, amiben már soha nem tudnak eligazodni, mert nem találják meg benne az arányokat, hol az eleje, hol a vége és hol a közepe.

– Igazad van Zalán, minden, ami jól működött eddig, divatjamúlttá válik – kapcsolódott be a beszélgetésbe Gergő – Hja, az oroszok, akik ugye le vannak tőlünk maradva, pont most hoztak még a pápa szerint is egy maradi törvényt, hogy büntetik a buzikat, ha az utcán csókolóznak, és nem engedik a felvonulásaikat sem. Tökre nem diszkriminációból, egyszerűen védik a normális biológiai egyensúlyt. Szerintük mindenkinek magánügye, hova dugja be, de az utca nem erre való, hogy szőrös seggű buzik smároljanak az ártatlan lelkű gyerekek előtt. Ezzel ellentétben mi van tőlünk kicsit nyugatabbra? Nagy csinnadratta közepette felavatták az első maszturbáló fülkéket New York egyik utcájában. Állítólag olyan sikerrel, hogy átveszik az ötletet a többi országból is, London is szemezget vele. Na, sorban áll a sok ember előtte. Ki kell engedni a gőzt séta közben. Nem igaz? Ez a végletekig elfajult libsi világszemlélet, mert indoklás is van öregem, szerintük kevesebb lesz a nyílt utcán fajtalankodók száma. Én nem hiszem el, szerintem, aki nem normális örökre az is marad. Ez a korszak trendivé tette a buziságot.

– Ne őrjíts meg, mi van benne, ami annyira vonzó? – hitetlenkedett Róza

– Egy laptop és egy szék. Elég a fantázia megmozgatásához. Képzeld el, nemsokára itt is lesz a főutcán egy. Ott állnak előtte a köcsögök, várják, hogy menjen már el, aki bent van. Te meg sétáltatod mellette a csöpp rózsaszínajkú gyermeked, aki majd selypítve megkérdezi tőled – Mit csijál a bácsi odabent? Tejefonál? – te meg nyugodtan válaszolsz – Nem kicsim maszturbál.

Idióta röhögésbe kezdtek a többiek, közben mutogattak egymásra.

– Hagyjátok már őket élni, van olyan akiben tényleg génhiba van, de a legtöbb a kor áldozata. Felborult hormonháztartást okoz ez a sok műanyag kaja meg a környezetszennyezés – próbált enyhíteni orvosként Zalán.


– Meg akarsz lepődni? Nincs semmilyen génhiba. Maga a kor termeli egyre jobban ki a szélsőségességet. Profit ez is, új hóbort, új trendi. Van mit eladni. Például jöhet a negyvenhatos körömcipőgyártás. Átestünk a ló másik oldalára. Ez a gender lobbi agyrém.


–Jó ez barátom – nevetett Zsolt – mondjuk, holnaptól azt állítom, hogy én egy japán gésa vagyok. Kénytelen vagy elfogadni, mert nem gázolhatsz az ártatlan lelkembe. De félre a tréfával, már Freud is megmondta a kiferdült szexualitás kisgyermekkori traumák következménye. Valamit nagyon elrontanak a felnőttek a gyerek körül, lehet a félelem, bűntudat az oka a másságnak.

– Hogyan jövök én ide, elmagyaráznád? – kérdezte mérgesen Sára, és eltolta magáról Zalán kutakodó kezét.

– Bocsánat, hogy elkavarodtam, de egyszerűen úgy, hogy választhatott volna az ürge sok motivációból bent a sitten. Mondjuk, helyi anyagból. Nem akarlak megsérteni, de kint is nagy a kísértés, de bent pengeélen van mindennap, hogy ő is buzi legyen. De a barátunk fajfenntartó harcos még ez idáig, úgy néz ki. Kérdés, hogy meddig? A bezártság kihozhatja belőle is az állati ösztönöket. Akkor vége a romantikus beállítottságnak, utána úgy kiég szegény, mint a kátrányos hordó. Szóval a jövőre nézve nem biztató kilátásai vannak. Meddig lesz bent?

– Még két és fél év, azt hiszem, talán kicsivel több.

– Akkor figyelj rá, mint jó barát mondom. Nincs sok ideje hátra, nem azt kapod, ha kijön, mint aki bement – vigyorgott kárörvendőn Zalán.

– Ne hallgass rá, sokat ivott, nem lesz buzi a barátod, nyugodj meg! – nyugtatgatta Sárát Róza.

– Áh, teljesen megnyugodtam, elment az eszetek rendesen – dühöngött Sára. – Nem értem, miért nem máson köszörülitek a nyelveteket.

–Igazán foglalkozhatnátok nagyobb problémákkal. Végül is igazad van, a régi életünknek befellegzett. De csak azért, mert végig azt hittük, hogy moziban ülünk, és csak a vásznon történik meg mindaz, ami zajlik a valóságban pár méterre tőlünk. Később, mikor rádöbbenünk, hogy nagy a baj, akkor se teszünk ellene semmit. Fotelharcosok gyülekezetévé váltunk. Megy az ajvékolás meg a másokra mutogatás. Nem csodálom, hogy nincs rend a világban. Sok a süket duma mindenütt, épp úgy mint itt is köztetek. 


– Állj, állj le, Sára! Ez nem a mi sarunk. Nálunk nincs ilyen nagy baj. Jó az elterelés, de mégse kell ilyen tragikus képet festeni róla.

– Én nem festek semmit, idő kérdése és rájössz magadtól miről beszélek. Nem furcsa, hogy ilyen ütemben jön felénk a menekült áradat? Foglalkozhatnátok ezzel a témával, ne azzal, hogy buzi lesz- e a barátom, vagy sem. Nem azért van börtönben mert bűnöző, hanem azért, mert szembefordult a rendszerrel.

– Ezért van bent, tudjuk. Ne haragudj, ne vedd a szívedre – próbálta megnyugtatni Zsolt – Nyugodj meg, igazad van. Soha nem volt olyan sürgető, mint most, hogy felemelje mindenki a puhány seggét a fotelből. A menekült áradat komoly probléma, de nem ez a legnagyobb gond, akik nem a helyi megoldásban gondolkodtak vagy épp előidézték ezt a népvándorlást, náluk van a dög elásva. Itt ülünk a huszonegyedik században, elméleteket gyártunk, és igazad van, süketekké és vakokká váltunk. Körülöttünk folyik a népírtás, nemzetek kiirtása, az élő bolygó tönkretétele. Megértünk a halálra. Pont!

– Azért is jöttem le, hogy segítsetek, hogyan tudok fegyverekhez jutni. Közel van a határ a vidéki házunkhoz.

– Ha van alapos indítékod, akkor kérheted a fegyvertartási engedélyed kiadását. Kell hozzá vizsga. Utána nézek – válaszolt meglepődve Zsolt – Ja, ez itt nem Amerika, ott fel van fegyverezve a lakosság. Jól meggondoltad?

– És kire akarsz lőni Sára, ha szabad érdeklődni? – folytatta Zalán az idétlen kérdezősködését – Talán zombik ólálkodnak a gazdaság körül?

Nem lehetett velük komolyan beszélni semmiről, végül feladta, elvégre születésnapot ünnepeltek. Eleinte bosszankodott, hogy mindenen tréfálkoztak. Ennek ellenére mégis elmesélte mit éltek át az ünnepek alatt. Beszélt Amiráról és Zafirah-ról is. Ez a története már komolyabb érdeklődésre talált, elcsendesedtek a barátai.


– Figyelj, nem biztos, hogy jó ötlet volt befogadni a gyereket, ezek nem ismernek kegyelmet, visszamennek érte. Aztán nyissz...– mondta elgondolkodva Zsolt, és végig húzta a mutatóujját a torkán

– Miért jó, hogy ráhozzátok a szívbajt? Én sajnálom azt a kislányt, szegénykém mit élhetett át. Nem kéne általánosítani, a bevándorlók közt van szép számmal rossz fiú, de a zöme mind áldozat – szólt Zsoltra idegesen Róza.


– Vén Európa a gyönyörű büszke nő! – dalolta Zalán gúnyosan – Most megerőszakolják a csajt rendesen. A kultúra bölcsőjébe olyanok feküdnek be, akiknek halvány kunsztjuk sincs, milyen elvárások várnak rájuk. Jönnek millió szám, jönni fognak... honfoglalás zajlik, jobb, ha nem kételkedik benne senki. Erre inni kell!

Zalán kiöntötte a maradék italt a poharakba, közben megállás nélkül mondta a magáét.

– Látod, ezért nem szabad semmit feladni, semmit! Élvezd az életet, amíg lehet. Lassan mindenbe belepofáznak... mit egyél, mit igyál, mennyi gyereked legyen. Még azt is előírják, hányszor szeretkezzél. Nemsokára burkát húz rád egy muszlim, és te örömmel hordod, mert félted az életed. Nem értem, hogy van merszed, ilyen fiatalon ennyi terhet magadra aggatni? Maradnál inkább itt velünk... velem! – vigyorgott Sárára – Élvezd az életet, amíg lehet barátnőm.

– Részeg vagy. De nem haragszom rád, mert ünnepelsz. De a kérdésedre a válaszom, hogy nem teher, amit vállaltam. Elterveztem dolgokat, meg is csinálom. Ha beüt valami, akkor meg mindegy, hogy itt jajgatok a városban vagy lent vidéken. És bármilyen hihetetlen a számodra, élvezem az életem, köszönöm jól vagyok, ha ez megnyugtat.

Nem akart a társaság hazaindulni, kitartottak záróráig. Sára nem ivott alkoholt, akit csak tudott hazavitt. Zalán is beült mellé az anyósülésre. Sára látta a dokin, hogy nagyon kiütötte magát, a biztonsági övet is erőszakkal kellett bekapcsolni rajta.

– Sára, azt hiszem... rosszul vagyok – nevetgélt Róza. – Dobjál ki hamar, ha lehet.

– Azt hittem segítesz! Hogy a fészkes fenébe fogom egyedül hazavinni dokit? – mutatott Zalánra ijedten.

– Nekem mindegy, kinyitod az ajtót... add meg neki a kezdő lökést – nyögte Róza, látszott rajta, hogy küzd a rosszulléttel.

Hazavitte Rózát, még azt is megvárta, hogy Róza bizonytalan léptekkel bemenjen a házba. Nem gondolta, hogy ilyen lesz az estéje, hogy a végén ő szállíthatja haza a részeg barátait. Furcsa volt látni így őket. Idegesen oldalra nézett. 

Zalán jól el volt az anyósülésen, nagyon úgy nézett ki, hogy épp szunyókál. Fiatal orvos, furcsa, hogy még nincs barátnője – gondolta, míg nézte az alvó férfit.

Zalán mintha megértette volna, hogy róla meditált, halkan felnyögött.

– Hú, de szarul vagyok. Mikor viszel már haza... nekem jó lesz nálad is, a negyedikre úgyse tudok felmenni.

– Minek ittál annyit. Különben én is emeleten lakom, igaz csak az elsőn.

– Hárommal kevesebb – számolt Zalán, aztán újra elcsendesedett.

– Van lift a házban remélem?

– Nincs. Pont nincs. Felviszel a karjaidban? Nekem kéne téged, tudom, de nagyon elgyengültem... bocsáss meg.

Sára dühösen útirányt változtatott, hazafelé tartott a saját albérletébe. Majd, ha kijózanodik, hazaviszi másnap, döntötte el minden átgondolás nélkül.


Megállt a ház előtt a szokott helyén, leállította az autó motorját. Tehetetlenül nézett Zalán felé, aztán erélyesen rászólt a részegen bóbiskoló férfira.

– Megérkeztünk, de nem viszlek fel a karjaimban, szépen kiszállsz az autóból és sétálsz egyet a friss levegőn.

– Jól van, megyek már – hallotta a dünnyögést. Sára kiszállt az autóból és átment a másik oldalra, hogy segítsen. Zalán már kinyitotta az autó ajtaját, és értetlenül nézett kifelé, nem tudta eldönteni hol van. Sára volt számára a biztos pont, szót fogadott neki. Sára a hóna alá nyúlva támogatta fel az első emeletre. Közben eldöntötte, ez volt az utolsó, továbbiakban nem vesz részt részeg barátok mentésében, aludjanak csak az árokparton. Zalán átölelte Sára vállát és bizonytalan léptekkel ment mellette.

Mikor bejutottak a lakásba Zalán éledezni kezdett, többször feltett kérdéseket.

– Most hol vagyunk? Mit akarsz Sára? Most lefekszünk? 

Míg megszabadította a kabátjától, lehúzta a lábáról a cipőit, tovább is próbált menni a felismerés útján, kinyújtotta Sára felé a karját, megpróbálta magához húzni.

– Erről most feledkezzél el, örülj, hogy jó helyen vagy! – tolta el a kezét Sára.

Zalán karjait széttárta eldőlt, ezzel a mozdulattal elfoglalta az egész ágyat. 

Sára otthagyta, kiment a fürdőszobába. Míg zuhanyozott azon gondolkodott, hogy Zalán egész este rajta köszörülte a nyelvét, meg a börtönben lévő Benjáminon. Furcsa párhuzamokban beszélt. Érdekes, ahogy felkínálkozott már többször is neki doki, és most itt van a lakásán, igaz tökrészegen, de itt van, ezzel aztán sikerült jól lezárnia a szülinapját. Emlékezetes lesz számára – mosolyodott el – ha reggel felébred, bizonyára meg fog lepődni azon, hogy hol van. Remélte, hogy jót nevetnek a végén. Furcsa, hogy kihasználhatná ezt az estét, hisz nem lenne semmi következménye, mi lenne? Ha mondjuk, lefeküdne vele, csak úgy. Ideglevezetésként. Lehet, hogy igaza van abban, hogy egy álomkép után fut, és nem veszi észre, hogy lenne olyan férfi körülötte, aki boldoggá tehetné. Mint például ő is. Ez a mai találkozás Benjáminnal csak arra volt jó, hogy ráébredjen, hogy nőnek született, tele vágyakkal. Ami per pillanat, a vele kezdődött románcban sose teljesedik ki... igaza van Benjáminnak, csak gyötrődés, sóvárgás jut nekik, de az dögivel... legalábbis közel három évig. Addig mi lesz? Férfi van körülötte, annyi, mint réten a fűszál, pont egy olyat kellett választania, aki üvegkalitkában ül, hermetikusan elzárva előle. A raboskodó Benjámin olyan férfi lesz csak számára, mint egy folyton jelenlévő hologram kép, átléphet rajta, beszélhet hozzá, de hideg lesz és élettelen, nem okoz neki soha testi gyönyört, amire egyre jobban vágyik. Nevetséges, de pont ő ébresztette fel benne a mai nap, abban a percben, mikor magához szorította és elhalmozta a csókjaival. Hiába adott a sors egy pár perc boldogságot, még azt sem tudták önfeledten élvezni, hisz ott volt a két kislány mellettük. És most itt van nála doki, karnyújtásnyira, elérhetően. Semmi hologram kép, élő és eleven. Nem csúnya srác... művelt és intelligens... de nehéz az élete. 

Sára bement a szobába és nézte az alvó férfit, aki átfordult felé az ágyon, mintha megint tudná, hogy pont róla elmélkedik. Miközben nézte tovább gondolta a belső monológját: – Jaj doki, hányszor célozgattál már az utóbbi időben arra, hogy szeretnél közelebb kerülni hozzám. Hm... de minek is feküdnék le veled? Nincs értelme, nem érzek irántad semmit, csak a barátom vagy, ennyi. Testiség, érzések nélkül? Sokan csinálják... nem az én formám.

Újra eszébe jutott Benjámin csak hozzáért mégis mennyi érzést szabadított fel benne. Majdnem lelkiismeretfurdalása lett mikor eszébe jutott, hogy Benjámin szerelmi vallomása után, azonnal landolt nála egy másik pasi. Különösebben nem csinált belőle ügyet, sőt megnyugtatta magát. A sors dobott egy elérhetetlen szerelemet, ami miatt nem lehet évekig testi kapcsolata. Benjámin ugyanerről beszélt a telefonban. Találkozgatnak majd, mint ma is, és teljesen kikészülnek a vágyakozástól, mert csak ennyi lesz évekig, hogy néznek egymás szemébe és elhitetik magunkkal, hogy minden jól van, minden tökéletes. A lélek bizonyára boldog lesz bennük, de a testük követelőzni fog, mert nem tudják a fránya hormonjaikat leállítani és ki-ki megkeresi a lehetőségét majd, hogy kielégítse őket. Biológia az egész, semmi köze a szerelemhez... de hát mindig azt mondta, hogy soha nem fog érzelmek nélkül ágyba bújni senkivel.

Eszébe jutott, hogy ő most hol fog aludni? Csak egy tágas franciaágy volt az albérletben, azon feküdt Zalán. – Haverok vagyunk, nyugtatta meg magát, elférünk rajta ketten.

Gondosan elkészítette az ágy egyik oldalán a helyét, lefeküdt aludni. Valamikor hajnal felé arra ébredt, hogy nagyon nyomja a vállát valami. Mikor feleszmélt rájött, hogy a férfi odabújt hozzá, és egyik karja a vállán nyugszik.

Azonnal nem bújt ki alóla, figyelte önmagát. Várta a kicsi villámokat, amiket éreznie kellett volna ilyen intim közelségben egy férfival. –Talán, ha egy is előjönne, egy kis vibrálás, egy kis remegés, akkor talán megfordulok – gondolta – és lesz, ami lesz... 

De semmi nem történt, csak fáradságot, álmosságot érzett. Óvatosan kibújt az ölelésből, kiment a nappaliba és elhelyezkedett a kedvenc foteljába. Nem sokáig kellett várnia, hogy újra elaludjon, de már csak az álomországig ért el, a mély alvás elkerülte. Azt álmodta, hogy szalad lefelé a lépcsőn, indít, és nagy sebességgel siet valakihez. Megörült mikor meglátta Benjámint egy buszváróban. Elfogta a félelem, hogy jön a busz, amire elképzelhetően várakozik Benjámin, és ha felszáll rá, eltűnhet örökre a szeme elől. Csikorogva fékezett az autóval, visszatolatott a buszmegállóhoz. Benjámin meglepetten nézett rá, majd tétován hozzálépett. Ölelkeztek újra, hosszan, vágyakozva. Lassan magukra maradtak a megállóban, már csak ők álltak ott szorosan összebújva.

– El kellett volna utaznom – mondta akkor Benjámin megtörten.

– Miért mész el nélkülem?

– Muszáj. Még nem döntötted el, mit akarsz.

– Nem könnyű dönteni.

– Tudom. Azért utazom el, hogy egyedül maradj. Nem akarlak befolyásolni a döntésedben.

– Ne menj el tőlem, ha távol vagy még nehezebb megtalálnom a helyes válaszokat. 

– A válaszok ott vannak benned, csak még nem mered őket felvállalni.

Sára hallotta, hogy valami megállt újra mellettük. Akkor a férfi eltolta magától, megfordult és felszállt egy sötét, kiismerhetetlen alakú szerelvényre, aminek az ajtaja csikorogva összezáródott mögötte, ő meg ott maradt egyedül.

– Miért nem segítesz nekem, hogy helyesen döntsek? Azzal, hogy magamra hagytál még bizonytalanabbá váltam! – keserűen felsóhajtott.


Az utcai lámpák fénykörei hidegen vakították a szemét, hiába figyelt, már nem látott semmit.

Megérezte, hogy valaki simogatja az arcát.

– Gyere vissza... kérlek – hallotta a hangot.

– Máris, bocsáss meg... – suttogta félálomban és engedte, hogy átölelje a hang gazdája és lefektesse az ágyba. 

Érezte a meleg testet, ami szorosan hozzásimult. A tudata érzékeltette, hogy nagyon jó, hogy nincs egyedül, hisz mikor az álombeli Benjámin eltűnt a szeme elől, kétségbeesett az ijesztő magánytól.

Szeretkeztek. 

Az első csók után rájött, hogy Zalán karjaiban van, de nem ugrott ki mellőle, nem hisztizett. De elmaradt a tűzijáték az égen, a tengervíz morajlása is megszelídült, csak csendes csókokat és nyugodt egymásba olvadást élt át. 

Reggel korán kiment kávét főzni a konyhába. Rettenetesen utálta magát, hogy győztek a hormonjai, és csak a testi vágyak miatt feküdt le Zalánnal. Mi lesz most? Hogyan tovább? Egyáltalán hogyan magyarázza ki magát ebből a kínos helyzetből, hogy ne sértse vérig a férfit. Azt azért nem mondhatja neki – Hé, jól leittad magad én meg kihasználtam a helyzetet. Meg tudod, volt egy rossz álmom is...

Nem gondolta, hogy Zalán képes korán felkelni. Mikor az ajtó felé nézett meglepődött, hogy ott állt, kócosan, másnaposan, de már éber szemekkel, fülig érő szájjal.

– Miért hagytál magamra az éjjel?

– De hiszen aludtál... mire emlékszel?

– Mindenre. Vártam, hogy felém fordulsz.

– Egy ittas ember állapotát nem illik kihasználni – mondta komolyan Sára – Amúgy, ami történt vedd szülinapi ajándéknak.

– De kihasználtad bébi az éjszakát rendesen. Álljon csak meg a menet! – közelebb ment hozzá Zalán – Nem egészen értem. Azt hittem megvilágosodtál az éjjel és rájöttél az igazságra.

– Nem értelek.

– Jaj nekem, ti nők, mind egyformák vagytok. Mindent túlbonyolítotok. Az igazság az, minden mellébeszélés nélkül, hogy itt vagyok én... érzed? – és még közelebb simult Sárához – Nagyon bírlak már régóta, rájöttél gondolom. Szóval, nem kell erényövvel rohangálnod közel három évig. Miért tagadnád meg magadtól, ami neked biológiailag is jár. A férfit, a szexet, meg mindent, ami ide tartozik? Bocsánat, ha kicsit nyersen fogalmaztam, gondold át. Lehet, ha kijön a börtönből a pasid, és te csak akkor jössz rá a való életben, hogy egy nyavalygó kiégett fazon, akit annyira vártál. Addig meg feleslegesen kergetsz egy illúziót. Az idő meg rohan. Egyszer élünk, ki tudja, mit hoz a holnap?

– Mindig ezzel jössz, hogy egyszer élünk, ami igaz is, de nem mindegy hogyan. Még nem tudom, mit akarok, ne haragudj. Adj nekem időt. Ami éjszaka történt, neked ad igazat, nem tagadom. Kedvellek, mindig is kedveltelek... barátok vagyunk... voltunk. Mára jól összekevertük. De még nem érzek úgy... nem tudok választ adni... haza vigyelek?

– Nincs kedved befejezni az éjszakai mókát? Közelebb kerülnél a döntéshez – ölelte át Zalán.

– Hazaviszlek inkább – sóhajtott Sára. – Nagyon kedves vagy, de ami volt, csak a hormonok játéka, részemről még nincs elég érzelmi motiváció.

– Jó anélkül is – próbálkozott tovább a férfi.

– Neked lehet.

– Csak neked nincsenek felém érzelmeid, az enyémek a helyén vannak! – sértődött meg Zalán. – Jól van, megyek öltözni, de előbb kérek egy kávét.

Az autóban csendesen ültek egymás mellett, csak néha néztek lopva egymásra. Búcsúzásnál a férfi gúnyosan elhúzta a száját.

– Nem jön be nálad egy szabad ember, igaz Sára?

– Igaz – adott igazat Sára. – Pihend ki magad. Ne haragudj.

– Szólj, ha meggondolod magad, én mindig ugrásra készen leszek!

Sára leparkolt a panelház előtt. lezárta az autót, de nem ment fel a lakásba. Megnyugtató és szép volt a téli reggel. Friss csípős szél játszott a házak között, a szürke felhők mögül kisütött a Nap, végig simogatta a háztetőket, majd bebújt félősen a zúzmarás ágak közé. Lesétált a kis patak mellé, nézte a hamvas jégtükör tetejét, amin két feketerigó bohóckodott. Várta, hogy letisztuljanak a gondolatai. Nem lett okosabb, csak nyugodtabb valamivel. Ha nem szégyellte volna, hangosan kineveti saját magát, hogy mennyire naiv volt az utóbbi időben. Rájött mennyire felelőtlen mert ahogy történtek vele az események, ő mindegyikbe teljes mellszélességgel belesétált, meg se próbálta kikerülni egyiket sem. Zalánra gondolt, akinek reggel kiadta az útját. Biztos, hogy ésszerű volt, kidobni a dokit, aki szemlátomást kedveli őt, és ezzel egy biztos kapcsolatot felcserélni a bizonytalanra? Ki tudja, Benjáminból milyen ember válik a börtönben, mennyire lesz vonzó számára, ha kijön. De Zalán se kispályás, úgy csapong Róza szerint, mint a bagolypille a kivilágított ablak üvegén. Nem tud egy nő mellett sem megállapodni. Lehet, mindnyájan félreismerik dokit?

Kicsit ő már jobban megismerte, hisz mellőle kelt fel reggel az ágyból – vágott egy fintort az elmúlt éjszaka emlékeire mert rájött, hogy saját hülyeségén agyal, pedig olyan egyszerű a megoldás, el kell végeznie a tanfolyamot és húzni ezerrel lefelé vidékre. Lesz ott annyi elfoglaltsága, hogy nem lesz ideje szerelmi románcokon rágódni, se a Zalánén se Benjáminén. Mind kettő zsákbamacska. Csak Róza meg ne tudja, mi volt nála az éjszaka, megint rajta csemegéznek egy jó darabig a haverokkal.

A telefonja zenélt a táskájában. Megnézte és látta, hogy üzenete érkezett Zalántól: „Elfelejtettem megköszönni a születésnapi ajándékot, névnapomra is ezt kérem" Idegesen nyitotta ki a lakásajtót – mi lesz, ha nem tud leállni ezek után. Gúnyolódik majd folyamatosan, amit igazából természetes reakcióként kellene kezelnie, hisz megsértette a férfi büszkeségét.

Odabent lecserélte az ágynemű huzatát és könnyeivel küszködve visszabújt az ágyba, már nem tudta letagadni önmaga előtt, hogy mennyire vágyik egy valós szerelemre, amiben nem ábrándkép a két erős férfikar. De nem Zalánra, hanem már biztosan tudta, csakis Benjáminra vágyik.

Az utóbbi napok intenzív érzelmi hatására vagy csak a kimerültség miatt hamar elaludt. Forgolódott, sóhajtozott, a felfokozott idegállapota, amiben az utóbbi napokban élt, nem engedte el a nyugalom szigetére a lelkét. Különböző helyeken kóborolt eleinte, utazott valahová, majd betért egy ismeretlen házba. Soha nem járt ott azelőtt, mégis tudta, mi hol van. Ösztönösen kereste a poharat a tálalóban, vizet öntött magának egy hímzett kis kendővel letakart kancsóból. Álmában is rátört a fáradság, lefeküdt egy díványra, magzatpózt vett fel, próbált elaludni. Meghallotta, hogy nyílt az ajtó, lépések zaja ért el hozzá. Mikor a zaj irányába nézett, felismerte Karola elmosódott alakját, ott ült, azon a helyen, ahol előbb itta a vizet. Karola szomorúan nézett feléje.

Nem szól egy árva szót sem, mégis úgy érezte egyfolytában súlyos megrovásban részesíti, mint a tékozló gyermekét a szülő. Sára szégyenérzete folyamatosan erősödött miatta.

– Miért haragszol rám, mondd? Miért te döntöd el az én életem? Ki jogosított fel arra, hogy ezután minden a te akaratod szerint legyen? – szól ingerülten az asszonyhoz.

A fejét a párnába nyomta és kétségbeesetten sírni kezdett. Karola mellé suhant, majd ott lebegett felette, mellette, szinte mindenütt a térben.

– Nem én döntöttem a sorsodról, én csak óvlak amennyire csak tudlak, mert látom a jövőd. Ne haragudj rám, soha nem bántanálak. De most szomorú vagyok, mert letértél az útról, ami ki van számodra jelölve. Szomorú vagyok, mert eltűnt a hited, elbizonytalanodtál. Nagyon nagy baj fenyeget, mert a hited nélkül összeomlik miden körülötted, mint egy kártyavár.

Sára felült az ágyon, válaszolni akart, de akkora az alak eltűnt. Visszafeküdt az ágyára, azt hitte vége a kísértésnek, de hirtelen megérzett egy különös illatot. Hajnali friss, metsző hideg vonult át a szobán, beleborzongott egész testében, fázott tőle. Meglátott egy másik alakot, akin hófehér, teste körül hullámzó különös anyagú ruha volt. Elborzadva látta, hogy a mellkasán friss vér csordult le a padlóra és körülötte a levegőben is vörös vérgyöngyök lebegtek. Az alak nem ment közel Sárához, ott állt a szoba közepén, mozdulatlanul nézett feléje, majd meglebbentette az arcát takaró fátylat, Sára felismerte Zafiraht.

– Zafirah mi lett veled? – kérdezte meg önkéntelenül.

És Zafirah válaszolt az ő nyelvén, de Sára mégis megértette.

– Elindultam Allah országába. Amira miatt el kellett jönnöm hozzád. Tudnod kell, hogy örökre neked adom őt. Csak nálad talál oltalmat, neveld fel, tanítsd meg minden tudásodra! Mikor felnő, meséld el a történetet, hogyan került hozzád. Mesélj arról a csodálatos országról, ahonnan menekülnünk kellett, és ne tartsd vissza, ha indulni akar az ősi földre. Amirának Allah feladatot adott, amit teljesítenie kell.

Mikor Zafirah éteri alakja is eltűnt a semmibe, Sára még akkor sem ébredt fel, folytatta tovább a gyötrelmes útját az ismeretlenbe. Kilépett a házból, gondosan bezárta az ajtaját. Újra utazott valahová. Már vonaton ült, ami fék nélkül robogott az éjszakában. A vonat ablakából látta a lenyugvó Napot, ami bíborszínbe vonta az égalját, kísérteties színekkel festette át az elsuhanó tájat. Egyedül volt a kupéban. Megpróbált újra elaludni az álombeli vonaton, úgy érezte sikerült, egy darabig csak vaksötétség vette körül. Érzékelte, hogy valaki ül mellette. Megnyugodott attól a tudattól, hogy már nincsen egyedül. Hozzábújt az ismeretlen alakhoz, és halkan megszólította.

– Azt hittem egyedül kell elutaznom megint.

– Soha nem hagylak egyedül. – Felismerte Benjámin nyugodt hangját, és érezte, hogy a férfi szorosan átöleli.

Nehezen ébredt a zavart álmokkal telt éjszaka után, gyöngyözött a homloka a verítéktől, fáradtnak és kimerültnek érezte magát.

Talán beteg lettem – gondolta, míg kikászálódott a fürdőszobába.

Amikor visszament a szobába, felhívta Rózát.

– Róza, azt hiszem, Zafirah meghalt.

Elmesélte a barátnőjének az álmát.

– Miért nem vagyok már az álmaidtól meglepődve? Telepatikus üzenetet kaptál három embertől, akik közül reméljük csak kettő halott. Mikor beszéltél Benjáminnal?

Sára kétségbeesetten gondolt vissza Karolára, az út, amiről letért Karola szerint, Zalánnal töltött éjszaka lehetett. Csakis az. Hogy mindenütt ott van ez a nő, lehet végig nézte őket éjjel. Honnan tudna másként arról, hogy más úton jár. Ki érti ezt?

– Mi van, megkukultál? – hallotta Róza hangját.

– Dehogy, csak fáradt vagyok. Benjáminnak nem lehet baja, másról van szó, azt hiszem.

– Én is fáradt vagyok, még most is majd felrobban a fejem. Sokat ittam az elmúlt éjszaka. Bocsi, a srácot sikerült haza cipelned?

– Nálam aludt.

– Mi?

– Jól hallottad. De csak ennyi.

– Tényleg? Az eszem megáll!

–Tényleg, emlékezz vissza, nagyon részeg volt doki – füllentett Sára zavarában.