Megjegyzés: A regény szereplőit a képzelet szülte. Bármilyen hasonlóság létező személyekkel csakis a véletlen műve lehet.
DIPLOMA
Az egyetem aulájában véget ért a diplomaosztás hivatalos ceremóniája. A méhkashoz hasonlító hangzavarban a hozzátartozók gratulációja zajlott. Sára kezében a friss közgazdasági diplomával fülig-érő szájjal állt a családja előtt.
Az édesapja megilletődve átölelte.
– Ez a nap is eljött, diplomás hölgy lett az én kicsi lányom!
A keresztanyja – szokásához híven – végig sírdogálta az egész ünnepséget, egyfolytában hálálkodva Istenhez.
– Látod gyémántos virágom, Isten megsegített, hogy ezt a napot is megérjem. Nagy ember lett belőled!
Sára hangosan felnevetett a vidéki öregasszony megjegyzésén.
Sziulett
Az apja és az anyja ott ül a kis konyhában, abban a szűk lyukban, amibe, ha beültek hárman, mint egy szardíniás dobozban elfogyott körülöttük a levegő. Ez volt a panelvarázs, ahogy mindig is becézte az életterüket. A szülei vitatkoztak valamin. Amikor benyitott hozzájuk, elcsendesedtek. Sára megérezte a feszültséget.
Gyász
A kórház folyosóján végig lebegett a fertőtlenítő szag. Tudta, hogy nem mehet be az intenzívre, mégis kinyitotta a kórterem ajtaját egy pillanatra. Meglátta az apját, ahogy rá volt kapcsolva az életfunkciókat ellenőrző gépekre. Egy negyvenes éveiben járó orvos közeledett feléje, Sára gyorsan becsukta az ajtót és elindult az orvos felé.
Az utólsó éjszaka
A kisvárosba beosont az est, belopta magát az utcákba, szürke, mocskos fátylat borított a kapualjakra. Ahogy mélyült a sötétség, kipattantak az utcai világítás kis fénykörei. Mint a nyakláncon az opálos gyöngyszemek, ott lebegtek a fényfüzérek, a rothadó tartalmú kukák felett, amiket a házmesterek kitoltak a hajnali szállításhoz, nem törődve a lesben álló hajléktalanokkal, akik reggelre mindig átnézték a tartalmát. Állhatatos kutató munkájukra a szétdobált szemét hívta fel másnap a morcosan ébredő lakók figyelmét. A hajléktalanokkal egy időben a sötétség jótékony leple alatt elindultak a vándorpatkányok, eleség után kutatni. Lassan visszahúzódott a nappali zaj az odújába, átadta a helyét az éjszakai csendnek. Halkan szöszmötölt és szuszogott a város, csak néha hasította ketté a csendet egy-egy mentő vagy rendőrautó szirénája.
Egy nagy senki vagy
Sára kinyomtatott egy oldal iratot, felállt, intett az asszonynak, hogy várjon.
A főnöke ajtaja résnyire nyitva volt, mint általában mindig, most is telefonált. Kopogott.
Türelmetlenül várt, hátha befejezi a beszélgetést. Megunta az egy helyben topogást, benyitott az ajtón.
– Elnézést, van egy ügyfelem, nem értem mi a teendő ilyen esetben, a hitel átütemezési kérelme nincs sehol, de ő állítja, hogy személyesen beadta egy hónapja.
– Nincs semmi dokumentáció? Mi a gond? Úgyse tud fizetni, ha kap haladékot, akkor sem... ezek semmit nem fizetnek. Küldje el valamivel! – válaszolt arrogánsan a fiókvezető.
Sára mire hazaért az albérletébe, megbánta Rózának tett ígéretét. A szoba csendjében éles hangon megszólalt a telefonja, mikor felvette meglepődve hallotta a vonalban Kíra hangját.
– Végre Kíra! Mi van veletek? Jól eltüntetek a képből! – kezdte a szemrehányást azonnal.
Kíra idegesen beszélt, Sára először nem is értette mit akar vele közölni a barátnője. Annyi átért hozzá, hogy a barátnője nagyon maga alatt van.
– Nézz utána, hogy mehetnék innen haza, nincs egy kurva vasam sem! – hallotta a barátnője követelődző hangját.
– Hogy lehet
A kisértet
A buszon kellemesen meleg volt, az őszi napsugár végig cirógatta az arcát az üvegen keresztül. Nehezen tudott elszakadni a két szerencsétlen embertől, akik az utóbbi napokban az akarata ellenére bevonták az életükbe. Meditált magában: milyen könnyen ítélkezik. Ezt a legkönnyebb mindig, gyorsan bedugni valakit egy kreált skatulyába, a többi közé. Sem a férfi, sem a nő nem nézett ki szerencsétlennek... hisz ha nem tudná, mi történt velük, milyen tragikus életük lett, csak két helyes embert látna bennük, akik szeretik egymást. Mert szeretik egymást, ez tény... a nő meg fog halni...
Benjámin elgondolkozva állt a kórház folyosóján, közben azon tépelődött, hogy jobb lett volna, ha fel sem hívja Sárát. Azért meg különösen dühös volt önmagára, hogy a telefonba végleg megszakította kettőjük között a kapcsolatot. Önmaga sem tudta miért, kedvelte Sára közelségét. Nem fogalmazódott meg benne konkrétan, hogy mit érez iránta, hisz annyira eltelt a saját bánatától, annyira gyűlölte a tehetetlenségét, hogy bármilyen csinos szép nő került is a közelébe, nem keltett benne semmilyen érdeklődést. Egy nagy senkinek érezte magát már jó ideje, akin még taposnak egyet – kettőt, mint az ajtó elé dobott sártörlő szőnyegen, mielőtt végleg bedarálja a rendszer.
Látó
Sára leült a laptopja elé, arra gondolt utánanéz az éjszakai rémálmának, bízott benne, hogy talál egy kézzelfogható magyarázatot.
Beírta a keresőszavakat: szellem, lelkek, kísértet. Játszott az egérrel, fel-alá. Megakadt a szeme egy mondaton: Visszajáró lelkek. Megnyitotta az oldalt és elmélyülten olvasta. Összerezzent mikor a telefon megcsörrent mellette. Ki a csuda keresheti, csak nem Benjámin? A gondolatától is ideges lett. Mikor látta, hogy Róza hívta, megnyugodott. Hogy juthatott eszébe Benjámin, miért is hívná, megmondta, hogy ő már nem fogja többet hívni! Felvette a telefont.
Befogadó Otthon
Mónika és a kishúga már a második hetet töltötte az átmeneti otthonban. Vészesen közeledett az a nap, mikor az előírások szerint őket is kihelyezik lakásotthonba, vagy nevelőszülőhöz.
Aránylag csendes volt a ház amikor bekerültek. Megszeppenve ültek az otthonvezető irodájában, fel sem tudták fogni mi történik velük. Az otthonvezető többször rájuk mosolygott, míg rendezte a papírjaikat a gyámügyessel, azzal a vörösre festett hajú nővel, aki kiráncigálta őket a lakásukból. Mikor végeztek az adminisztrációval, a nő is rájuk nézett, felállt és odament hozzájuk.
– Jó helyen vagytok most már. Viselkedjetek okosan, legyetek jók, akkor minden rendben lesz kedveskéim.
Mónika elkapta a fejét a feléje nyúló kéz elől. Fellobbant a gyűlölet a szemében. Mikor elment a gyámügyes az otthonvezető odaült melléjük.
Ha eljönnek az angyalok
Sára mikor felért Pestre egyenesen a szervizbe ment átvenni az autót.
– Jól van öreglány, ügyesen hazahoztál! – ütögette meg a motorháztetőt, mint régen apja tette egy- egy hosszú út után.
Az angyalok ráérnek
Értesítette a Hivatal Karola temetéséről. Nem szólt egy barátjának sem, hogy a szertartáson változtatott, indok és ok nélkül, újra megmagyarázhatatlan és érthetetlen döntést hozott. Ha tudnák mit művelt megint, Róza biztos kibukna és megmondaná a szemébe, hogy egy menthetetlen idióta! Teljes mértékben igaza is lenne, ezért úgy gondolta elég, ha csak ő tud egyedül mindenről.
A kávézóban a barátok figyelme azonnal felé fordult mikor leült közéjük.
– Hogy vagy, kislány? Mi van a gyerkőcökkel, rendben van minden? – kérdezte meg Zsolt. – Kicsit nyúzottnak nézel ki.
– Nem sok minden történt velem. Ma volt az anyukájuk temetése, én meg beadtam a papírokat a gyámügynek. Várom a válaszukat. Ennyi. Miről beszélgettek
– A téma mindig ugyanaz, konteókat gyártottunk, ami mára úgy néz ki valósággá vált. Mit szólsz hozzá? Sejtettem,
Börtön élet
Benjámin két napig egyedül volt a zárkában, akik addig vele voltak mind szabadultak, letelt a büntetésük. Az a két nap a kísértés két napja lett számára, a magány minden perce a gondolatait a halál felé sodorta. Nem evett nem ivott, a lelke megtisztulva már-már átlépte a korlátjainak a határát. Nagyon rossz fizikai állapotba vitték ki a temetésre is.
Valamit kitalálok ne félj!
Az Otthonban sosem volt unalom, valami vagy valakik mindig borzolták a többiek kedélyét. A temetés után Mónika és Zsuzska csendessé vált, talán ebben az időben érte el őket a felvilágosulás, hogy csak egymásra számíthatnak. Úgy gondolták, nagyon magányosakká váltak, és ezzel együtt védtelenné is. Talán ott lenne számukra még a barna angyal, aki mindig megjelent az utóbbi időben a közelükben, mint például a temetésen. De mindig hamar eltűnt, soha nem időzött a közelükben sokat.
– Mintha azt hinné,
Londoni meló
Kira ebben az időben hazafelé tartott Londonból. Nézte a repülő szárnyán suhanó felhőket. Nem bánta meg, hogy véget ért a londoni kalandja, rájött, hogy nagyon is szüksége volt rá, segített kilépni az addigi álomvilágából. Mikor leszállt a gép, és megkapta az egyetlen bőröndjét, azonnal elindult a kijárat felé. Az öccsén kívül senki nem tudta, hogy visszajött. Meglepődött mikor meghallotta, hogy valaki a nevét kiálltja többször egymásután. A hang irányába fordulva meglátta a barátnőjét.
– Azt hittem, hogy megsüketültél! – sietett feléje Sára zsörtölődve.
Meghatódva ejtette maga mellé a bőröndjét.
– Nem látszol nagyon betegnek, azt hittem, hogy hordágyon pakolnak le. Na, mi van? Az öcséd azt mondta, beteg vagy.
Döntés
Aranka néni, az aznapi gondozó jajveszékelve rohant a két gyerekhez, felráncigálta őket a földről és húzta kifelé mindkettőt a füsttel megtelt helyiségből.
– Gyorsan, gyorsan, oltani kell! – kiabált közben, a hangjával szerencsésen össze is csődített mindenkit. A karbantartó felkapott egy plédet az egyik ágyról, letépte a karnisról a lángoló drapériát és rádobta a takarót. A lángokat megfékezte, de a textíliának a fojtó füstje, kiüldözött mindenkit az épületből a kisudvarra.
Aranka néni szorosan fogta a két gyerek csuklóját, el ne szökjenek. Egyenesen az irodába tartott velük az otthonvezetőhöz. Útközben megállás nélkül nyomta a szentenciát.
Az ajtóban ott állt az angyal
Mónika és Zsuzska mindennap járt a közeli óvodába. Akkoriban vittek be nyolc cigánygyereket, testvéreket, ezek között volt három óvodás korú. Öten bandukoltak Böbe néni kíséretével a hűvös novemberi reggelen, az óvoda felé vezető úton.
Böbe néni mindig csacsogott, mint a gerle a fán. Mónika sokszor csodálta, hogy nem fárad bele az örökös kerepelésbe. Vagy mesélt valamiről, vagy kérdezett, vagy éppen rendre utasított, mindegy volt neki, csak hallatni tudja a hangját.
Amikor hazaért, azonnal felhívta az anyját és részletesen elmesélte a két kislánnyal való találkozást.
– Tudod anya, csak egy baj van, gyűlölik az apjukat. Úgy érzem, valami nagyon elromlott a családi életükben.
Szemtől szembe
Hajnalodott. Benjámin felébredt a kívülről beszűrődő zajokra. Egész éjjel fázott a vékony takaró alatt. A sátor ponyvája minden neszt átengedett, mintha kint feküdt volna a hidegfényű csillagos égbolt alatt. Egy tücsök a védett sátorponyva alatt talált menedéket, kitartóan versenyt muzsikált a rabok szuszogásával, horkolásával. Feszült és ideges lett a falu felől hozzájuk sodródó kutyavonyítástól. - Valamit éreznek, vagy látnak azok a dögök a bezárt udvarokon, mert egymásnak adják a vészriadót.
Engedd tanulni másképp
.jpg)
Sárát teljesen lefoglalta hétközben a tanfolyam, a szombat délutánjait pedig a kislányok, akiket rendszeresen látogatott. Meghitt kapcsolat bontakozott ki köztük az idő múlásával. Az otthonvezető megengedte, hogy minden alkalommal kivigye őket sétálni. A novemberi hideg miatt a gyerekek legnagyobb örömére a közeli cukrászdába kötöttek ki minden alkalommal. Ilyenkor sütit és üdítőt rendelt Sára, amíg eszegettek, megállíthatatlanul folyt a társalgás. Zsuzskával nem tudott zöld-ágra vergődni, nem volt hajlandó másként szólítani, csak angyalnak.
– Ejnye Zsuzska, mondtam már sokszor, hogy az én nevem Sára, hívjál a nevemen.
– Tudom hát, nem vagyok én buta. Van egy pótneved. Nekem is van. Sági Zsuzsanna meg Noémi. Mit szólsz?
– Mindegy – hagyta rá Sára és összenevettek Mónikával.
Rideg elutasítás
A szombat reggel visszafojtott neszekkel álmosan ébresztette a várost, engedte aludni a későn kelőket. Sára behunyt szemmel a délutánon gondolkodott, amikor elindul majd a börtönbe. Róza kinevette amikor elszólta magát, hogy rossz előérzete van. Szerint feleslegesen majrézik.
– Kisanyám, hidd el a fazon örülni fog, hogy foglalkozol az utódaival. Nem normális, ha másként látja. Mert ha igen, akkor nem komplett szegény!
Kérjük meg az angyalt
A befogadó otthonban zajlott az élet. Ahogy hűlt lefelé az idő és beköszöntöttek az igazi fagyos napok, egyre több gyereket vittek be az Intézetbe. Böbe néni mondta is Mónikának és Zsuzskának, hogy nekik már nem kellene ott lenniük, mert kitelt az idejük. A két
Hol van a boldogság?
A tanár észrevette, hogy az utóbbi napokban nem olyan mogorva, befelé fordult Benjámin.
– Mi történt? Megváltoztál.
Benjamin bólintott, hogy érti, mire céloz az öreg barátja.
– Aláírtam... – válaszolt vissza bizonytalanul.
Látogató a túlvilágrol
Sára dühös lett Benjáminra, úgy gondolta, hogy elrontotta az ünnepét. Pedig minden olyan jól alakult, a
Másnap reggelre megállt a havazás. Mikor kiléptek a tornác ajtaján a hajnal csikorgó faggyal köszönt rájuk. A fagyos hó ropogott a lábuk alatt. Az áttetsző hóval fedett tájban minden összemosódott, nem voltak színek, minden fehérben pompázott. Mintha Isten lefertőtlenítette volna a sok mocsoktól a világot, a levegő frissen karcolta a tüdöjüket levegővételkor.
János hazaindult a faluba, vitte a hírt, mi történt a Pálos tanyán. A hír hallatán az emberek kapualjakban, kocsmában, a boltban, később csak erről beszéltek, mert eljutott minden családhoz nagyon hamar a hír. Ezzel egy időben eluralkodott rajtuk a bizonytalanság kellemetlen érzése, ami addig ismeretlen volt a számukra. Az erős biztonságérzetük elillant, mint a kámfor, helyébe befészkelődött a félelem.
Úgy érzem, hogy szeretem
A börtönben a műterem is puritán volt, mint minden más hely. Egyvalamivel mégis különbözött, nagyobb ablakkal rendelkezett, mint a zárkájuk. Ezen is rács volt, de ha kint sütött a nap, vakított a fény a helyiségben. Benjámin ezt a fényáradatot csak hétvégén tudta kiélvezni igazán, hétköznap a mosodai munka után csak másfél órát lehetett ott vacsoraosztásig. A szobrász is hasonló beosztással tartózkodott a helyiségben. Különösebben nem zavarták egymást, nem volt olyan szószátyár, mint a fiatalabb drogos zárkatársa. Mikor első alkalommal belépett a műterem ajtaján csak pár szót váltottak egymással.
– Nagyon szépen dolgozol – dicsérte meg Benjámin a szobrászt, aki egy félig kész női akton dolgozott.
– Dehogy, tévedésben vagy, ugyancsak lassan haladok... itt kezdtem bent a szakmát. Nem tanultam kint a szobrászkodást.
– Miért, kint mit csináltál?
– Éltem – felelt egykedvűen –, nem mindegy?
Esély
Gyorsan eltelt a téli vakáció, egy nappal később indultak mint tervezte, mivel a rendőrségtől üzenetet kapott, hogy a náluk hagyott kislány miatt be kell menni a családból valakinek a Polgármesteri Hivatalba. Sára nem akarta ezzel az anyját terhelni, annak is örült, hogy a két idős hölgy szeretettel ápolta Amirát és nem volt kifogásuk ellene, hogy míg ő a városban lesz, gondját viselik a kislánynak.
A Polgármesteri Hivatal mellett felismerte az öreg tölgyfát, csak a környezete változott meg, kis ligetet alakítottak ki, padokkal, közepén egy lépcsős talapzaton álló korsóból vizet öntő női kőszoborral. A portárs ablakánál érdeklődött.
Szétszakadt álomkép
A börtönben hamar eluralkodott a feszültség. Igazából akkor szűnt meg az ünnepi varázs, amikor mindenkihez elért Surányi Elemér öngyilkosságának a híre. Mintha egy ökölcsapás érte volna őket, olyan gyorsan kijózanodtak. Mindenért osztották egymást, semmi nem volt jó. A nevelőtiszt próbálta a rendet megtartani, , de ő sem bírt velük. Többen végezték büntetésben a napokat. Benjámin nagyon vigyázott, hogy ne keveredjen semmilyen konfliktusba. Nem akarta, hogy nehezen megszerzett kiváltságait elvegyék. A telefont, a műtermi munkát. Leginkább attól félt, hogy a láthatást is megvonhatják, mint azoktól, akik nem fértek a bőrükben. Haragudott a tanárra, aki folyton ösztönözte, hogy próbáljon Sárával őszintén beszélni az érzéseiről. Próbált. De már nagyon megbánta.
A mesék mindig jól végződnek
Teltek a napok, és Sára hiába várta esténként, hogy a megszokott időben felhívja a férfi a börtönből. A telefon néma maradt.
Nem felejtkezett el az otthoniakról sem, sűrűn felhívta az anyját, ilyenkor érdekődött Amira felől is.
– Voltak kint a hivatalból, megbeszéltük, hogy maradhat a kicsi. Olyan sovány szegény, hogy egy kis szél is elfújná. Ők is tudják, hogy itt van a legjobb helyen – nyugtatta meg az anyja a legutolsó telefonbeszélgetésükkor. A kapcsolattartás idejéről megkapta a levelet. Az otthonvezetőt értesítette, hogy mennek a lányokkal a börtönbe az apukához.
Érintés
- Az egész kóceráj rólad beszél, szobrász az egekig magasztalt, hogy milyen tehetséges vagy. Milyen szerencse, hogy a kishölgynek pont ez az ajándék jutott eszébe. Jut eszembe, alakul már valami köztetek? - fordult a tanár Benjámin felé, miután elindította a mosoda gépeit.
- Nem mind arany, ami fénylik. Mondtam én, hogy fejjel megyek a falnak... mondjak még egy pár közhelyet? - fordult morcosan feléje Benjámin. - Kiderült, hogy van pasija kint. Erre nem is gondolt ugye, mikor osztotta a tanácsot. De már nem okoz gondot. A hétvégén behozza a gyerekeket hozzám, az mindennél fontosabb számomra.
- Sajnálom. Vagy inkább téged sajnállak, talán így helyesebb. Tényleg nem gondoltam erre. De akkor végképp nem értem az egészet...
Szerelem nélkül soha
Kimondottan jó hangulatban találta a társaságot mikor megérkezett a kávézóba. Mikor észrevették, egyik se tudott féket tenni a szájára.
– Na, nézzétek csak, ki tiszteli meg köreinket? A vidéki tanyagazdaság tündére!
– Hogymint Sára? Jut eszembe, van e talajvíz a pusztán?
– Hogy süllyedtél le hozzánk? Már azt hittük dobod a haverokat? – vitt neki egy széket Zsolt.
– Mondta Róza, hogy félig már bevonultál a börtönbe – viccelődött Zalán, ami miatt Sára mérgesen rávillantotta a tekintetét Rózára, mert lett egy olyan érzése, hogy az utóbbi perceket az ő magánéletének boncolgatásával töltötték, míg iszogattak.
A hozzád vezető út
Attól kezdve, hogy mindenkihez eljutott milyen fantasztikus képességgel áldotta meg az Isten Benjámint, egyre nagyobb tisztelet övezte a börtönben. Alig győzött eleget tenni a kéréseknek, sokan kérték, hogy róluk is készítsen portrérajzot. A grafitportrék hozták meg számára a végleges sikert. A szinten művészkémnek, művész úrnak hívták a rabtársai. A nevelőtiszt eldöntötte, hogy beteszi könyvtárosnak a két hét múlva leköszönő rab helyére. Benjámin hálás volt a tisztnek, tisztában volt vele, hogy számára nagyon kedvező felajánlást kapott tőle.
Sára sokat mesélt a telefon beszélgetéseik alkalmával a terveiről, milyen nehéz számára olyan dolgokat megtanulni, amikben semmi tapasztalata nincs. A hangneme mindig ugyanolyan lágy és kedves volt, mintha tudatosan törekedne magáról egy imázs kialakítására. Lassan megismerte a gondolatmenetét, a hanghordozásán megérezte azonnal a szomorúságot és a bizonytalanságot is. A beszélgetések soha nem csaptak át erotikus hangnembe, készakarva nem akart az érzelmeiről beszélni telefonba, tudta, hogy egy idő múlva az örökké ismételt szavak bármilyen felfokozott érzelmet közvetítenek, elszürkülnek, értéktelenné vállnak.
.jpg)
Mikor minden hivatalos papír a kezébe került, kitűzte az indulás napját. A befogadó Otthontól megkapta a költözéshez a tranzitot. Reggel korán ott volt nála a busz, a nagydarab ,mindig mosolygós sofőr könnyedén hurcolta lefelé az emeletről Sára előkészített dobozait. Csak ezután mentek el a gyerekekért, akik már napok óta izgatottan várták az indulást. Kora reggeltől hiperaktívvá válva csiviteltek, pakoltak, búcsúzkodtak az ott maradóktól.
Gondoltam benézek
Róza nagyon hamar rájött és megbánta, hogy Sára lelkébe tiport. Sára ugyanis nem csak hogy lecsapta a telefonját, de fel se vette később, hiába hívta minden nap. A barátaival is ülő Benjáminról. Nakitárgyalta egy este, hogy mennyire idióta lett a barátnője, diszkréten elhallgatva, hogy vérig sértette mikor elengedte a gyilkos kritikáját a börtönbengyon meglepődött, hogy nem adtak neki igazat. Még doki se, pedig tőle elvárta volna, hogy mellé álljon.
– Mit gondolsz Róza, mi férfiak olyanok vagyunk, mint egy kőszobor? Hát nagyot tévedtél. Mi is tudunk sírni, jajgatni, kétségbeesni! Tán néha még jobban, mint ti nők. A külső elvárások miatt próbáljuk csak az ellenkezőjét mutatni. Színjáték a nagy arcunk, amit mutatunk a külvilág felé. Kiskorunktól így neveltek a szüleink – „ne sírj, egy kisfiúnak nem illik sírni" – ha elestünk m
A saját életem
A napok kergették egymást, Sára úgy érezte a tavasz olyan sebesen átrobogott felettük, hogy még arra sem volt ideje, hogy kalapot emeljen köszönésképpen.
Bosszantotta a márciusi havazást felváltó bőséges égi áldás is, ami napokon keresztül öntözte a földeket. Mikor kiragyogott a nap a szürke felhők mögül, erőtlen sugara nem tudta eltüntetni azonnal a földeken álló talajvizet. Terka mama egész nap sopánkodott a rossz előjeleket látva.
– Ezt az évet is késéssel kezdjük, mint a tavalyit, nem olyan már semmi, mint rég volt – mondogatta folyton. Egy nap odahívta magához Sárát és tudálékosan megkérdezte.
– Aztán mennyit számoltál a kerítésre?
Minden amiért élni érdemes
.jpg)
A börtön előtt leparkolt a szokott helyen. Nem akart ácsorogni a főbejárat előtt, legalább negyedórát várt az autóban mire elindult Benjámin elé. Míg várakozott azon meditált, hogy milyen kevés az az idő, amit együtt tudnak eltölteni, meg ki máson, mint Rózán. Ugyan megtudja-e állni m, hogy ne tegyen fel kényes kérdéseket Benjáminn
Fogadj el engem
Sára a visszafelé úton elsírta magát. Addig míg Benjámintól búcsúzott, erősnek mutatkozott, nem akart még nagyobb lelki fájdalmat okozni a férfinak. De nem volt annyira erős, hogy az érzelmeit hosszú ideig kordába tudja tartani. Róza azonnal észrevette, hogy a barátnője kisírt szemmel lépett be az ajtón.
– Figyelj Sára, én is látom, hogy min mész keresztül. Nem cseszegetlek többet... ígérem. Ez a srác már a tiéd, hát ne borulj ki ennyire. Bárcsak nekem lenne
Cirmos rózsák
Napokkal később szembesült Zoli a kegyetlen valósággal, hogy hiába hívja Rózát telefonon, nem veszi fel és nem hívja vissza. Ezzel végérvényesen beletörődött, hogy Róza csak szórakozott vele. Kikapcsolódott kicsit, megfelelt arra a célra, hogy felejteni tudja a régi pasiját, de hát ezt akarta Sára is – gondolta keserűen.
Hajnalonként végigjárta a frissen leállított betonelemeket. De nem ment be a tanyába egyszer sem. Amit megígért úgy gondolta azt teljesíti, bármi történt is hétvégén. Ne volt kedve Sárával találkozni, mit mondjon neki? Nevetséges ez az egész, rossz vicc, keserű vicc: Róza balekot csinált belőle, aztán mint a kámfor elillant. Kavarogtak benne az érzések megállás nélkül, a szerelem, ami lángra lobbant Róza iránt, a hara
Keringő
.jpg)
Akkor este mikor Róza meglepetés eljegyzése zajlott, Benjámin hiába hívta a kedvesét. A telefont egyszer sem vette fel Sára. Ideges lett miatta, ilyenkor mindig eluralkodott rajta a félelem, hogy talán már beszélni sem akar vele. Aztán elhessegette magától a rossz gondolatokat, eszébe jutott, hogy nem az első eset, hogy nem tudtak beszélni
Valaki van odakint
Nem szeretett a kietlen útszakaszon egyedül furikázni éjszaka. Most is csak a bujkáló Hold mutatta az utat a tanyáig, a bekötő úton nem volt közvilágítás. Nem értette miért, de rátört egy megmagyarázhatatlan félelem. Olyan érzése lett, mintha az útszéli bozótosból figyelnék az autóját. Hatodik érzék? Vagy csak az elme játéka? Ki tudja. Néha megijedt saját magától, hisz olyan dolgokra tudott fókuszálni, amiről, ha mesélne másoknak, talán elmebajosnak titulálnák, képzelgőnek, fantasztának. A legrosszabb az egészben, hogy mióta lekerült vidékre, ide a sík vidék csendességébe, még jobban felerősödött benne ez a
Sötét zárka
Benjámin ismerte a tűrés határait, azzal is tisztában volt, hogy nem tudja saját akaratával megfékezni a depressziót, ami újra eluralkodott rajta, és mint egy hajcsár korbáccsal hajszolta a halál kapuja felé. Kétségbeesve gondolt arra, hogy nincs ott a barátja, aki mindig segített rajta, ha elmerült a letargiában. Egyedül volt, a világ legmagányosabb emberének érezte magát. Első nap még valahogy eltelt, eleinte a jótékony csend pihentette, de a második naptól egyre feszültebbé vált. Próbálkozott a
gondolatait
Élni mindenáron
Rendszeresen járt Sára a gyerekekkel az önvédelmi oktatásra. Nem örült mikor meglátta Ivánt, Zoli mellett segédkezni. A férfi sétált a gyerekek között, igazította a mozdulataikat. Messziről látszott róla, hogy odaadóan végzi a rábízott feladatot. Néha oda ment Sárához is, szólt egy két szót hozzá, de csak lényegtelen dolg
csak egy légörvény
Június elejére tervezte szobrász a kiállítással összekötött árverést. Nem volt egyszerű összehoznia, hisz mikor minden kezdett összeállni, Benjámint szigorítottba vitték. Egy hónapig próbálta tartani a reményt önmagában, hogy nem kell feladni az addigi munkát, amit a külső szervezésbe ölt. A műterem tele volt szebbnél szebb alkotással mikor Benjámint elvitték. Pedig az se volt egyszerű összehozni, hogy Benjámin dolgozni tudjon, ahhoz is szponzort kellett keresnie. A kinti barátain keresztül végül az is összejött.
A világ változik
Míg a határon folyamatossá vált a feszültség az állandó készültség miatt, addig a faluban lázasan készülődött a Fónagy család a lakodalomra. Kevés falubeli ismerte még Zoli menyasszonyát, akiről a szálldosó hírek már minden házba megfordultak. Beszélték
Ha megmozdul a föld
Nincs csodás ébredés
Seherezádé
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése