Nem szeretett a kietlen útszakaszon egyedül furikázni éjszaka. Most is csak a bujkáló Hold mutatta az utat a tanyáig, a bekötő úton nem volt közvilágítás. Nem értette miért, de rátört egy megmagyarázhatatlan félelem. Olyan érzése lett, mintha az útszéli bozótosból figyelnék az autóját. Hatodik érzék? Vagy csak az elme játéka? Ki tudja. Néha megijedt saját magától, hisz olyan dolgokra tudott fókuszálni, amiről, ha mesélne másoknak, talán elmebajosnak titulálnák, képzelgőnek, fantasztának. A legrosszabb az egészben, hogy mióta lekerült vidékre, ide a sík vidék csendességébe, még jobban felerősödött benne ez a tulajdonság. Néha még azt is megérezte, ha róla beszéltek a gyerekek az udvar végén, vagy nézi valaki a távolból. Komolyan vette ezt a különleges adottságát.
Mikor kiszállt az autóból, hogy kinyissa a nagykaput, még erősebben rátört a szorongás, szétnézni is alig mert. Mindenfelé a nagy sötétség, a magas fák árnyéka rábukott a bokrokra, sejtelmes susogás, neszezés halk hangjai értek el hozzá. Fellélegzett, amikor begurult az autója a megvilágított udvarra, ahol mindig égett a reflektor.
A nagykaput már nyugodtabban zárta, hisz Lajkó és Bice ott szobrozott a lábánál. De amikor a ház ajtajához ért, megvesztek a kutyák, jó darabig tépték a kerítést és rohangáltak el- vissza mellette.
Valaki, vagy valami mégis van odakint! – állapította meg, és eszébe jutott, hogy milyen felelőtlen, nem vitt magával az önvédelmi eszközt. Pedig felkészült előre minden eshetőségre, mikor hazaköltözött.
Végigjárta a házat, benyitott mindenkihez, megnyugodva látta, hogy mindenki békésen alszik. Az anyja kiment hozzá a konyhába, ő ébredt fel egyedül a zajra.
– Mit ugatnak annyira a kutyák?
– Én is szeretném tudni. Jó ötlet volt tőled, hogy mozduljak ki egy kicsit. De ne nevess ki érte, valami miatt féltem egyedül hazajönni, még autóval is.
– Nem nevetlek ki. Lehet megint itt vannak. Jobb, ha félünk és figyelünk. Feküdj le, már lecsillapodtak a kutyák.
Sára szót fogadott, megölelte az anyját és indult fürödni. Míg zuhanyozott, azon meditált, mennyire igaza van olyankor az öreg keresztanyjának, mikor arra célozgat, hogy hiányzik a férfi a tanyáról. – A nők és a gyerekek, könnyű célponttá válhatnak bárkinek.
Próbálta a rossz gondolatait blokkolni mikor lefeküdt – Nincs semmi baj, minden rendben van – mondogatta magában.
Elaludt. De az alvása jó darabig csak felszínes maradt, az ébrenlét és a mély alvás küszöbén megrekedt. Ott tétlenkedett egy darabig, aztán meggondolta magát, és belépett az álom kapuján. Hatalmas teremben találta magát, ami vakítóan ki volt világítva. A mennyezeten kristálycsillárokból ragyogott alá egy különleges, színjátszó fény. A terem csodálatos akusztikájában végre meghallotta a zenét. Az igazi zenét a bécsi keringőhöz. Végig nézett magán és boldog lett a látványtól. Hófehér földig érő selyemruhában állt a terem közepén, a hajában kicsi ékszerkoronával. – Milyen nap lehet ez? Miért vagyok egyedül? – törte a fejét eleinte, aztán lassan táncolni kezdett, már nem volt fontos, hogy egyedül táncol, partner nélkül. A zene úgy ölelte körbe, mint egy simogató kéz. Megborzongott tőle.
Az egyik oszlop mellett meglátta Ivánt. Őt várta bizonyára. Csinosan ki volt öltözve, mosolygott rá. Nem állt meg a táncban, nem akart még megállni. Azt se akarta, hogy valaki átvegye nála a vezetést. Ez csak az ő keringője, csak az övé! De akkor meglátott egy másik alakot. Ott ült egy széken és őt nézte. Nem mosolygott rá, csak ült mozdulatlanul. Az arca sápadt volt és meggyötört. Sára eltáncolt előtte. De elvitte magával a fájdalmat, amit a férfi felé küldött. A zene lassan elsuhant a távolba, és ő mélyálomba merült. Amikor felébredt kiment a tornácra. A hűvös hajnal még ott ült az udvarban, a nap se jött fel a horizont fölé, csak szűrt fényeket küldött át rajta a korán kelőknek. Eszébe jutott az éjszakai álom. Akkor még álmában nem tudatosult benne, hogy ki volt a szomorú férfi, aki nézte őt. De az ébredés meghozta a választ számára. Rádöbbent, hogy talán mindent félre értett megint. Pedig eldöntötte, hogy nem ítélkezik könnyelműen. De most is hibát követett el. Mi van, ha Benjámin nem tud telefonálni? Az nem ugyanaz, mint amit hitt, hogy nem akar. Elhatározta, hogy délelőtt, ha lesz egy kis ideje, felhívja Zalánt. Ő dicsekedett azzal, hogy dolgozik egy ismerőse a börtönben.
Mégiscsak az lesz becsületes, ha mindent tisztáz Benjáminnal kapcsolatban.
Észrevette, hogy a mindig vidám János feszült valami miatt mikor megérkezett. Már készen voltak a munkákkal, mikor a férfi leült és rágyújtott egy sodrott cigarettára a lóistálló előtt. Míg csiholgatta a tüzet, odaintette Sárát.
– Ezek most rosszabbak, mint az első eresztés volt!
– Kikről beszél?
– Az éccaka betörtek az öreg Molnárhoz. Mindenit elvittek, a kamrából is mindent. De ha csak elvitték vóna, amire fájt a foguk... az öreget vérbe fagyva találták meg. A szomszédgazda hívta ki a rendőrséget pirkadatkor, meglátta, hogy odaát tárva nyitva minden.
– Kik lehettek? – szörnyülködött Sára
– Bárkik lehettek, de jobban azt beszélik, hogy a betolakodók. Megint járják a határt. Jó lesz nagyon vigyázni velük. Kéne ide egy éjjeliőr féle. Ne vegye ijesztgetésnek... csak mondom.
– Tudom. Éjszaka olyan érzésem lett nekem is, mintha ólálkodna valaki a tanya körül.
Délelőtt, ahogy eltervezte, beszélt Zalánnal. Neki már elmondta, hogy nagyon aggasztja amiért Benjámin nem telefonál az utóbbi időben. Megkérte, hogy egyelőre maradjon köztük ez az információ. Na, nem azért, mert titok, csak legalább addig, míg kiderül az igazság. Zalán megértően végighallgatta, csak egy fricskát engedett el:
– Rossz is az, ha a madár nem dalol. De azt tudod, hogy a ketreces pacsirta se köszönti a tavaszt minden reggel. Érdektelenné válik számára a rabságban minden kinti gyönyörűség.
Ígéretet kapott végül a dokitól, hogy utána jár, mi miatt hallgatott el a barátja telefonja.
A nap ezután végig az öreg Molnárról szólt, akit kifosztottak és agyonvertek aznap éjjel a faluszéli házában.
– Biztos beengedte szegény öreg őket, mert mindenkihez jólelkű volt, Isten nyugosztalja! – siránkozott Terka mama, akinek nem is merték elmondani, hogy Sára is érzékelte, meg a két kuvasz is, hogy ott is jártak az éjjel idegenek a tanya körül. Reggel már nem engedte Sára a két nagyobb gyereket kerékpárral az iskolába. Mind az öt gyereket bevitte autóval a faluba, azután leparkolt az élelmiszer bolt előtt. Többet vett mindenből a szükségesnél, újra csak megérzésből. Még feszült volt a reggeli vita miatt, amit Zita és Flóri kiprovokált.
– Vége a szabad életnek! – húzgálta a száját Zita, mikor durcásan tolta vissza a biciklijét a csűr alá.
-Nem kell félni Sára néni, megvédem őket. Ne izguljon! – osztotta fölényesen a lapot Flóri is.
– Délután megyek értetek, most nincs időm, de ha hazaértünk átbeszéljük, mit miért teszek. Komoly okom van, hogy ilyen döntést hoztam!
A gyerekek végig duzzogták az utat az iskoláig.
Hazaérve rájött, hogy otthon sem szűnt meg a sopánkodás. Lebénította a két idős nőt a félelem. Míg oda volt Terka mama győzködte az anyját, beszéljen vele, vigyen férfiembert a portára. Az anyja határozottan elutasította az öregasszonyt.
– Ne kérj engem lehetetlenre! Amikor én fiatal voltam, én se engedtem az életembe beleszólást. A sorsunk elől nem tudunk elbújni Terka!
Késő délután visszahívta Zalán telefonon.
– Jó lenne, ha most ott lehetnék veled, hogy átöleljelek. Nem jó hírem van. A börtönben két hete megöltek egy rabot. Mit gondolsz ki segítette át a túlvilágra? Hát a te Sági Benjáminod. Azt mondta a barátom, hogy aki meghalt, az egy mocsok alak volt, senki se sajnálja. De a te barátod nyakig ül a levesben. Szigorítottban van azóta is, folyik a kivizsgálás ellene.
Sára megszólalni se tudott, annyira fájdalmasan érintette a hír. Róza jutott eszébe, aki mindig azzal érvelt, hogy Benjámin szemében meglátta a gyilkos hajlamot. Ezek szerint Róza nem tévedett.
– Itt vagy még? – hallotta a doki hangját.
– Igen. Ez mégis mit jelent? Én sem tudom látogatni ezután?
– Felejtkezz el róla egy darabig. Még ha kimossák is belőle, sokáig tart a procedúra körülötte. Gondolom, ha vége lesz egyszer, és ha engedik, majd jelentkezik nálad. Én annyit megígérhetek, hogy ráérdeklődök többször a barátodra, ha ez megnyugtat egy kicsit.
– Igen. Megköszönném. Nagyon rendes vagy.
Érezte, hogy a történet, amit Zalán elmondott nem teljes, valami hiányzik belőle. Lehunyta a szemét és erősen koncentrált Benjáminra. Nem hitte el, hogy a férfi, akinek minden álma az volt, hogy minél hamarabb kikerüljön a börtönből, felelőtlenül ilyen nagy hibát kövessen el. Mi lesz velük most már? Haragudott magára, hogy majdnem cserben hagyta, pont akkor, amikor a legnagyobb bajba került. Már tudta, hogy nem keres másik kapcsolatot, csak azért sem, hiába álmodik róla Terka mama, azt is tudta, hogy hosszú ideig az ő felelőssége lesz a család biztonsága. Fel kell készülnie a legrosszabbra is.
Délután már az autóban elkezdte a híreket mondani Flóri.
– Mán nem nagyon kell megmagyarázni, egész nap csak a gyilkosságról beszéltek az iskolába. Volt bent a körzeti rendőr, azt mondta, nem kötelező, de ajánlott járni a szerdától induló önvédelmi oktatásra. Azt mondták, szóljunk otthon, jöhetnek a felnőttek is.
Mi is beírtuk az ellenőrzőbe! – toldotta meg a híreket Zita.
– Ki tartja az oktatást és hol?
– Zoli bácsi is ott lesz, meg Vendel bácsi a rendőr. Délután négytől – ötig a Művelődési házban.
– Zoli bácsi? – ámult el Sára.
– Én is most tudtam meg, hogy ért hozzá – mondta büszkén Flóri –, de mindig is sejtettem.
– Mit sejtettél?
– Hát, hogy katona. Három évig hivatásos katona volt, ma tudtam meg. Kint volt Afganisztánban is egy évig.
– Ki mondta neked?
– Az utcájukból egy gyerek.
– Jól van. Az idő megfelel nekem is. Mondjátok meg, hogy mindenki ott lesz, azaz beírom estére az ellenőrzőtökbe.
– Amira is?
– Nem csak ő. Mindenki. Zsuzska is. Megtanuljuk, hogyan tudjuk megvédeni magunkat. De beszélgetni azért fogunk. Mert mindent azért nem tudtok sajnos. Túl kell esni rajta minél előbb.
A tavasz most se hazudtolta meg magát, mindennap hozott meglepetést. Vagy egy kis hószitálást egy két napig éjszakai fagyokkal, vagy tündöklő napsütést nyári meleggel. A természet azt se tudta melyik bolygón él, annyira nem tudott a hónap szeszélyeihez igazodni. Aznap is felhős volt délelőtt az ég, de mire hazaért a gyerekekkel az északkeleti szél kisöpörte egy szálig felettük az eget. Egy darabig gyönyörködtek a kék ragyogásban, de mire kiültek a szalmabálákra a vén diófa alá, már kezdett opálossá válni felettük az égi kupola. Gyűlölte Sára a repülőket, amik mintha parancsszóra jelentek volna meg a gyönyörű Isten adta égbolton, mindennap tönkre tették az atmoszférát felettük. Néha vitatkoztak a barátaival a városban erről a jelenségről. Komoly összecsapásokká vált a téma minden alkalommal. Zsolt szerint időjárásmódosítás folyik felettük, kísérleteznek az emberek beleegyezése nélkül. Gergő a csillagász mélyedt el a legjobban, a témában. Szerinte is visszafordíthatatlan folyamatot idéz elő az ember a Föld légkörében. Zalán csak nevetett rajta, szerinte összeesküvés elmélet az egész, pláne az, hogy a növényzetre és élőszervezetekre káros alumínium, bárium, egyéb spórákkal dúsított anyag kiszórása folyik fent a repülőkből, ahogy Zsolt is állította meggyőzően.
– Azok csak kondenzcsíkok, semmi más. Tanultatok fizikát, vagy nem? – De ő se tagadta, hogy tény, a repülőjáratok sűrűsége miatt sok melléktermék jut a légkörbe.
– Azok nem odavalók. Az ember mindenütt beavatkozik a természetbe. Ne csodálkozzunk, ha visszanyal a fagyi egyszer.
Kiment a gyerekekkel a szokott helyükre, ahol az utóbbi időben mindig megvitatták a saját és a világ dolgait. Sára ügyelt rá, hogy minél több időt töltsenek szabad ég alatt, ha már egyszer vidékre keveredtek. Leültek körbe most is és várakozóan néztek Sárára. Flóri úgy gondolta újat biztos nem fog hallani, inkább ment volna Csillaghoz, most mégsem mert ellenkezni.
– Nem is tudom, hogy hol kezdjem el. Talán a legelején, az lesz a legjobb... – nézett a ráirányuló tekintetekbe Sára. – Kicsit nehéz lesz elmondanom úgy az egészet, hogy teljes egészében megértsétek, de megpróbálom. Jelenleg a földön hétmilliárd ember él. És egyre többen leszünk évről évre. Mi itt élünk Európában, mi úgynevezett fehér emberek. Európában negyvenöt ország van abból a százkilencvenhatból, ami a világon van. A fehér embereknél jelenleg beindult a népesség csökkenés, nem úgy, mint máshol, ahol egyre nagyobb a szaporulat. A mi kultúránk gyorsan fejlődött minden téren és teljesen eltér a más, nem Európai országok kultúrájától. Elindult Európa felé egy menekült hullám. Akik idetartanak, nem olyanok, mint mi. Azaz ugyanolyan emberek, csak abban térnek el tőlünk, hogy más a kultúrájuk, más a vallásuk. Nem tudom megmondani meddig fog tartani ez az invázió, de most nagyon kell vigyáznunk magunkra. Lehet hosszú évekig.
– Miért jöttek ide, hívta őket valaki? – értetlenkedett Zita
– Ez egy összetett folyamat, talán még nem értitek meg, hiába beszélünk most róla. De félő, hogy a földjeink a vizünk kell nekik. Azt akarják maguknak, amit mi őslakos európai emberek eddig felépítettünk. Azoktól kel elszigetelődni, akik nem nyíltan és őszintén kértek menedéket, hanem belopództak engedély nélkül a határainkon.
– Amira is úgy jött! – szólta el magát Flóri.
– Tudom. Sok gyerek jön így, mert kényszerítik őket a felnőttek az útra. De Amira csak egy kislány, nem tőle kell félni. Sokan jöttek, és jönnek olyanok hozzánk, mint ő, rajtuk segíteni kell. Meg kell tudni különböztetni a jó és rossz embereket egymástól. Mindig volt történelmünkben népvándorlás. Az emberek folyamatosan elhagyták valamilyen okból a szülőhelyüket. Folyamatosan zajlott eddig is, csak nem ilyen inváziószerűn, nem ilyen feltűnően, mint az utóbbi időben. A mostani népvándorlás oka a térségükben kirobbant háború, de készülni kell a folytatásra, amit már nem a háborúk okoznak, egyszerűen élhetetlenné válik az éghajlat, elfogy a vizük az élelmük. Elindulnak, hogy életben maradjanak. Amikor a hőségtől kiszáradnak a folyók és a tavak, amikor a termőföld meddővé válik, nem lesz más választásuk. Sajnálni kéne őket, segíteni... keserves időnek néznek, nézünk elébe. Lesz sok köztük, akik nem segítséget várnak, foglalni jönnek, elvenni tőlünk mindent. Reméljük, hogy megoldást talál addig az emberiség erre a problémára.
Autózúgásra lettek figyelmesek, kíváncsian figyeltek a ház felé. Kis idő múlva meg is látták Zolit, aki gyalogosan tartott feléjük az ösvényen.
– Kiültek a verebek a villanydrótra? – nevetett már messziről a bálákon ücsörgőkre.
– Beszélgetünk. Mondják a gyerekek te tartod az önvédelmi oktatást a lakosságnak.
– Legfőként a gyerekeknek. Ők azok, akik könnyen besétálnak a csapdába. De mire rájönnek, hogy baj van, pánikba esnek, mert nem tudják, hogy minden helyzetből ki lehet szabadulni.
– Igen. De az is jó, ha nem állnak le idegennel soha! – helyeselt Sára.
– Veled akarok beszélni! Hozzád jöttem.
– Mondjad, hallgatlak. Jól van, menjetek be a konyhába, hátha van Terka mamának valami finomsága! – engedte el a gyerekeket Sára.
– Beszéltem a dokival.
– Na, eddig tartott a titoktartása? – fortyant fel Sára mérgesen – Gondolom Róza is tud már mindent!
– Nem kéne haragudnod. Mit döntöttél?
– Döntöttem. Megvárom, van időm.
– Hát... – húzta el a száját Zoli – Te tudod. Embert ölt.
– Tudom... na, és? Ezért jöttél? Hadd kérdezzek valamit. Cserélj helyet vele, csak egy pillanatra. Valami miatt nagyot kell ütnöd. És megtörténik veled ugyanez. Képzeld el, hogy Róza, aki várt rád hűségesen, mikor bajban vagy, azonnal faképnél hagy. Na, mit szólsz hozzá? Helyes döntést hoz majd?
– Róza?
– Igen, Róza! És most mondok neked valamit. Róza, ugyanúgy várna rád, mint én várok a barátomra. Évekig. Mert ismer téged és szeret. Ilyen egyszerű, de nehéz felfogni neked most, gondolom. Az, hogy embert ölt, számomra is félelmetes hír, de még nem ítélem el, addig biztosan nem, míg nem győződőm meg arról, hogy miért tette, hogy mi váltotta ki nála ezt a borzalmas cselekedetet. Jelen pillanatban nem érzem azt, hogy rám vagy a családomra veszélyes lehet, ha majd kikerül onnan.
– A személyisége nagyon átalakulhatott, erre azért gondolni kellene. Azt mondta Zalán, az a hír róla a börtönben, hogy kiismerhetetlen, hidegvérű pasas. Sokan félnek tőle odabent. Jól van, elfogadom, nem az én dolgom a döntés vele kapcsolatban. Igazad van. Kicsit jobban figyelünk rátok ezután. Egy jó darabig nem várható, hogy kijön onnan a barátod. Sokáig egyedül leszel még itt. Biztosan hallottad mi történt a faluban. Ne hősködjél. Senkit nem szabad beengedni. Ha gyanús valami azonnal telefonáljatok a rendőrségnek, vagy nekem. Mai naptól polgárőrök járják a falut és környékét. Erre is jönnek majd.
– Milyen világ lett ez? Emlékszem egyetemista koromban végig csavarogtunk az éjszakákat. De soha nem féltünk semmitől. Mert nem is volt mitől félni. Most meg? Még itt vidéken is félelem lett az úr minden házban – sóhajtott fel Sára.
– Ne legyenek vágyálmaid. A régi világunk teljesen a múlté! – legyintett Zoli – Az, már nem jön vissza soha többé.
