Translate

2018. július 22., vasárnap

Katerina Forest: Kényszer


      
Néha arra gondolok, hogy mit keresek én itt a Földön? Kényszer szülötte vagyok önmagamnak. Kényszer léptekkel, kényszer képzelettel teszem a dolgom nap -nap után. Elhitetem magammal, hogy amit cselekszem egetverően fontos. Közben építkezem, hogy rombolni tudjak. Kényszermosolygással figyelek arra, aki beszél hozzám. Önmagam sem értem, miért értsem meg őt? Mégis toleráns vagyok a végtelenségig: --Nem baj, mással is megtörténik ilyen, nem haragszom…-- pedig haragszom, szeretnék ordítani, összecsikarni az eget, kilépni innen messzire, ledobni magamról az egész elfuserált szürke jelmezem. Könnyű léptekkel járnék akkor a szépben, friss levegőt vennék, megállnék madárdalt hallgatni. Tudom az egész álom csupán, szmogban sétálva ébredek, szegénység szagát lélegzem, hiába állok meg, nincs madárdal, csak idegesítő kattogás, zaj a szürke utcákon. A porlepte fák ágaira mégis leszállt egy gerlepár, szépek, talán boldogok is, ők még nem tudják, hogy holnap kivágják, azt az utolsó fát is.