Translate

2018. február 7., szerda

Katerina Forest: Elbocsájtás



Még szomorú vagyok, mert letéptelek magamról, mint a vihar a fáról a gyümölcsöt. Hiába kapaszkodtál, könyörögtél, én kíméletlenül elmondtam az érveim. Legfőként azt, hogy eljött az idő, ne éld az én életem. A Te utad másfelé visz, más az irány, más a cél.
Még hitegetted magad, azt hitted ez csak egy rossz vicc csak, nem lehetek ilyen kegyetlen. Nem rúghatom ki az ajtón a biztonságodat, a felelőtlen bohém fiatalságodat. Még tudnom kell, hogy éretlen vagy az életre! De én szóltam újra, hogy készülj,már önmagadnak élsz. A jövőd már csak Te döntheted el. Indulnod kell! Ölelj át, nem baj, ha könnyezel én is könnyezem… de ne nézz vissza mert megszakad a szívem!
Néha útkereszteződéshez érsz, bizonyára majd rám gondolsz, hogy én merre indulnék? De tudd, nem biztos, hogy azt kell választanod, amit én választanék. Én is tévedtem sokat. De az élet megtanított, hogy beismerjem a hibáimat, mint ahogy téged is meg fog tanítani.
Könnyű lenne téged hamis illúziókba ringatni, hogy örökké tart a Ma. Miért hazudjak, csak a pillanat öröméért?A küszöbödön ott vár a Holnap. A sorsod képlékeny, mint az olvadó viasz, beolvad a jövőbe. Én már nem tudok ott lenni veled, szokjad a hiányomat.