Üdvözöllek! Blogregényeim és verseim mellett sok irodalmi gyöngyszem is megtalálható az oldalon.
2018. július 25., szerda
Katerina Forest: A magyarok Istene
Furcsamód I. Szent István király betiltatta a magyarok ősi vallását. Máig sem értem miért. Valami rejtélyes oknál fogva irtó hadjárat indult ellene. Nem semmisült meg teljesen. Figyeljünk csak a régmúlt hiedelmekre, népmondákra, mesékre. Kik voltak az őseink Istenei, Istennői? Tudtak e valamit az ősi civilizációról, milyen világképet alkottak maguknak? Szerintem kár volt letérni erről a hitvallásról, hisz ők nem követték az ember által írt bibliai igéket, egyszerűen kozmikus spiritualizmus illik rájuk, hisz az Istenük a kozmoszban volt jelen, a Napban, a Holdban. A földet, a vizet, a tüzet szentként tisztelték. Az ősmagyarok mint tudjuk tűzimádók voltak.
TŰZ, NAP, FÉNY = ISTEN. Hol vagyunk ettől már, a vallásunk telítődött a bűnnel, a fény pedig kihunyt.
Hely:
Magyarország
2018. július 24., kedd
Katerina Forest: Titkok
Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?
/ Martin Heidegger/
/ Martin Heidegger/
Jó kérdés. A világunk ezernyi titkot rejt. Mi lenne velünk titkok nélkül? Unalmas semmitmondó napok váltanák egymást nap- nap után. Hisz nem lenne előttünk rejtély, nem okozna izgalmat semmi, nem akarnánk felfedezni, megismerni, meglátni, meghallani semmit. Azt hiszed, hogy mindent tudsz? Azt hiszed, minden titok kulcsa a kezedben van? Óriási tévedésben élsz. Látod és hallod a környezeted, sőt még a kozmosz rejtélyeit is feltérképezheted, hisz olyan műszerek birtokában vagyunk már. Már tudod, hogyan keletkeznek a galaxisok, miből épülnek fel az atomok, hogyan működik a biológiánk.
Ennyi. Mit ismersz? Azt, amit a műszerek mutatnak, amit az érzékszerveid közvetítenek feléd. Biztos, hogy mindent érzékelsz? Képzeljük el, hogy vak vagy. Csak azt érzékeled, amit tapintással a tudatod felfog. Soha nem ismerheted meg, hogy igazából milyen a világ. Az agy nem tud ellenállni a manipulálásnak, be lehet csapni. Mi van, ha ez a világ nem is az a világ, amit a tudatunk felépített?
Ennyi. Mit ismersz? Azt, amit a műszerek mutatnak, amit az érzékszerveid közvetítenek feléd. Biztos, hogy mindent érzékelsz? Képzeljük el, hogy vak vagy. Csak azt érzékeled, amit tapintással a tudatod felfog. Soha nem ismerheted meg, hogy igazából milyen a világ. Az agy nem tud ellenállni a manipulálásnak, be lehet csapni. Mi van, ha ez a világ nem is az a világ, amit a tudatunk felépített?
2018. július 22., vasárnap
Katerina Forest: Kényszer
Néha arra gondolok, hogy mit keresek én itt a Földön?
Kényszer szülötte vagyok önmagamnak. Kényszer léptekkel, kényszer képzelettel
teszem a dolgom nap -nap után. Elhitetem magammal, hogy amit cselekszem
egetverően fontos. Közben építkezem, hogy rombolni tudjak. Kényszermosolygással
figyelek arra, aki beszél hozzám. Önmagam sem értem, miért értsem meg őt? Mégis toleráns vagyok a végtelenségig: --Nem baj, mással is megtörténik ilyen, nem
haragszom…-- pedig haragszom, szeretnék ordítani, összecsikarni az eget, kilépni
innen messzire, ledobni magamról az egész elfuserált szürke jelmezem. Könnyű
léptekkel járnék akkor a szépben, friss levegőt vennék, megállnék madárdalt hallgatni.
Tudom az egész álom csupán, szmogban sétálva ébredek, szegénység szagát
lélegzem, hiába állok meg, nincs madárdal, csak idegesítő kattogás, zaj a
szürke utcákon. A porlepte fák ágaira mégis leszállt egy gerlepár, szépek,
talán boldogok is, ők még nem tudják, hogy holnap kivágják, azt az utolsó fát is.
2018. július 16., hétfő
Katerina Forest: Ha majd megöregszünk
Egyszer megöregszünk…
léptünk tétova lesz, bottal járunk.
Sokat időzünk a múlt emlékeiben,
visszapergetjük az időt…
valamit folyton keresünk:
egy mosolyt a múltból, elfoszlott
fényképeket… ha egyszer megöregszünk,
meghajlik az idő,
és derékba tör minden színes álmunk.
Magányra vágyunk, egy csendes zugra
árnyas fa alatt, hol velünk időzhet
a lélek. Nincs kérdés bennünk,
mindre választ kaptunk,
sírva nevetünk majd… ha megöregszünk
léptünk tétova lesz, bottal járunk.
Sokat időzünk a múlt emlékeiben,
visszapergetjük az időt…
valamit folyton keresünk:
egy mosolyt a múltból, elfoszlott
fényképeket… ha egyszer megöregszünk,
meghajlik az idő,
és derékba tör minden színes álmunk.
Magányra vágyunk, egy csendes zugra
árnyas fa alatt, hol velünk időzhet
a lélek. Nincs kérdés bennünk,
mindre választ kaptunk,
sírva nevetünk majd… ha megöregszünk
2018. július 5., csütörtök
Katerina Forest: Semmi
Álombeli lebegés, mantrák.
Néha repülsz, aztán zuhansz, kövekre, tűhegyes
üvegekre… aztán újra vágyakozol, reménykedsz,
bizakodsz, és hitről mesélsz… később elfordulsz
mindenkitől, önmagad burokjában értelmezed az időt.
Nem értesz semmit, úgy érzed minden csak képzelet,
mert nincs tér, nincs idő, nincs lét és nincs halál…
illúziók vannak csupán. Nincs Isten, egyedül maradtál.
Lebegsz egy légüres térben, a tudatod önmagadra vetíti a
semmit.
2018. július 4., szerda
Katerina Forest: Félelem
Züllött éjszaka után, ásítva kel fel a Nap,
a Reggel is botorkál, céltalan halad,
nem néz hátra, talán arra vár,
hogy a Múlt a hátáról leszáll.
a Reggel is botorkál, céltalan halad,
nem néz hátra, talán arra vár,
hogy a Múlt a hátáról leszáll.
Emberek nyüzsögnek… ajtócsapkodás,
füst és piszok ölel, vinnyogva ugat egy kóbor kutya,
átjárók félhomályában szunnyad a hajléktalan,
reszketőn szorítja olcsó borát.
Borosták, rossz szájszag, kábulat.
füst és piszok ölel, vinnyogva ugat egy kóbor kutya,
átjárók félhomályában szunnyad a hajléktalan,
reszketőn szorítja olcsó borát.
Borosták, rossz szájszag, kábulat.
Üres gondolatok csapódnak szakadt
reklámokon, bújnak szürke
repedésbe.Az emberek csak mennek előre,
nem néznek hátra.… nem kérdeznek... felesleges.
Nincsenek válaszok, rég elporladtak,
mint évezredes eróziótól az erős sziklafalak.
reklámokon, bújnak szürke
repedésbe.Az emberek csak mennek előre,
nem néznek hátra.… nem kérdeznek... felesleges.
Nincsenek válaszok, rég elporladtak,
mint évezredes eróziótól az erős sziklafalak.
Meggörnyedt hátukon kopott hátizsákok,
mik elviselhetetlen súllyal nyomják a vállukat.
Bennük ott lapúl a Büszkeség,
a Lelkiismeret, a Tudás, az Önakarat.
mik elviselhetetlen súllyal nyomják a vállukat.
Bennük ott lapúl a Büszkeség,
a Lelkiismeret, a Tudás, az Önakarat.
Vérzőn hasítja a testüket a súlya, kínzón lüktetve
fáj… mégsem nyitják ki, nem merik, lelkük béna,
… a Félelem markolja a szívüket.
fáj… mégsem nyitják ki, nem merik, lelkük béna,
… a Félelem markolja a szívüket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)