Sodródás

Amikor egy ember elkezdi a felnőttkori robotot, és reggeltől estig be van fogva a nyomorúság szekere elé, se pihenő, se nyaralás, csak harc a talpon maradásért, egy idő múlva koravénné és fásulttá válik. Nóri is elkezdte a harcot az idővel, örökké a nyomában lihegett a sok el nem végzett munka, ami miatt keserűvé és kiábrándulttá változott. Reggel már öt órakor kelt, otthon még a gyerekek javában aludtak mikor zárta az utcai kiskaput.

Öt kilométert motorozott a munkahelyére, onnan munkaelosztás után haza, ébreszteni a gyerekeit, öltöztetni, reggeliztetni. Minden perc előre meg volt tervezve, nem fért bele semmi rendkívüli esemény, néha borított csak rajta valamelyik fia, ha pont az utcára kilépve jutott eszébe
– Anyu pisilni kell.
Mikor leadta őket az óvodában, iskolában, újra visszafordult a faluból kivezető útra, végig száguldott a kiserdő mellett, négy kilométer után fordult rá a bekötő útra. Bekötött szemmel is meg tudta volna már az utat tenni, minden bukkanót ismert. Takarmányszárító- keverő üzemben dolgozott mint műszakvezető.
Ő is lépkedett a szamárlétrán felfelé, de lassan, bukdácsolva, nem nagy esélyt látott az út végén. Falubeli volt, a családja szegény, körülötte, aki vitte valamire, mind a módosabb családból bukott felfelé.
A legnagyobb keserve az volt, hogy a gyerekei úgy nőttek fel, mint az országút mellett az ökörfarkkóró, nem volt rájuk ideje. Egész nap a rohanás, reggel, este a házimunka, meg:
– Hagyjál már kisfiam, dolgom van.
Szezonálisan csúcsot döntött az üzem, sohasem volt leállás, aratás idején még szombat vasárnap sem. A férje közben elvégzett egy iskolát, még keresettebb szakember lett. Így ő is elfoglalt lett, sose volt ideje a családra.
Nóri már az első perctől szidta a kommunizmust, ami hirdette a „segíts mindenkin, menj és dolgozz ingyen, mert így leszel igaz ember" szlogent, mert saját magán nem tapasztalta a felemelő változást.
Igazából egy szabad vasárnap reggel ébredt rá istenigazán, hogy valami nincs rendben az életükben, amikor végre aludhatott volna kicsit tovább, kintről monoton kopogást hallott.

Kinézett az ablakon, meglátta az apósát, aki meglepetésnek szánta a látogatást, de érkezésekor szétnézett először az udvaron, eldőlt a kezéből a kiskapu. Azt javította, közben megállás nélkül morgott.
– Hogy tűritek a rendetlenséget, a gyerekre is ráeshet!– vonta felelősségre Nórit, mikor kiment hozzá.
Nóri akkor rajta töltötte ki a mérgét, fennhangon vissza válaszolt, hogy nem kellett volna a nagy hitet beleadni a fiába, akkor nem a más házánál javítana, hanem otthon. De még rosszabb lett a helyzet, mert egy nap boldogan ment haza Laci, kis párttitkár lett a nagy mellett. Hatalmas sikerként könyvelte el, elvárta, hogy Nóri is osztozzon az örömében. Hogy még érdekesebb legyen minden, mivel jó szakember volt, kiemelték középszintű vezetőnek.
Az életük kettévált, lassan távolodtak egymástól érzelmileg is fizikailag is. Nórit megőrjítette a tehetetlenség, bármit javasolt, hogy változtassanak, mert érzi, hogy rossz vége lesz a közös életüknek. Laci csak kimosolyogta.
Ő jól érezte magát, gyűlésekre járt, elvégezte a Marxista Egyetemet, otthon csak háló vendég lett.
Egy nap arra ment haza a szüleihez, hogy az apja elszólta magát, éhezne egy kis levesre, mert beteg az anyja, egy hete nem főz neki meleg ételt.
Attól a naptól a szüleinek is főzött, vitte nekik mindennap motorkerékpárral végig a falun, ezzel még leterheltebbé vált. Szétaprózta magát, örökké időzavarban volt. Néha életveszélyes manővereket hajtott végre mikor a segédmotorkerékpárral vitte a fiát az iskolába. Az lett a vége, hogy egy ilyen rohanós reggelen beleszaladtak a rendőri igazoltatásba.
A járdán lemaradva sétáló kisebb fia, mikor meglátta hogy a rendőr megállítja az anyját, éktelen sírásba kezdett.
– A rendőr bácsi elviszi anyut.
– Dehogy visz el, nézd csak! –  berúgta a motort újra, odaszólt a rendőrnek, hogy mindjárt jön, de becsengetnek az iskolában, megkérné ha lehet, addig se ijesztgesse a kisfiát!
Mikor letette a gyereket az iskola előtt és visszafordult, látta, hogy a rendőr sétált a gyerekkel, fogta a kezét. Nóri tudta, hogy meg fogja büntetni, de mikor odaért, intett a kezével a férfi és sarkon fordult, visszasétált az autójához. Talán ráérzett Nóri lelki terhére. Emlékszik, egész nap nem tudott a munkára figyelni, ha szóltak hozzá is robbant, mint a dinamit.
Hogy lehet így gyereket nevelni? Átgondolta százszor, ha rajta múlna, legalább a gyermek tízéves koráig nem engedné a nőket dolgozni. Nem élet ez így, se gyereknek, se anyának.
De az élet csak fokozta önmagát, a mókuskerék meg nem lassult, sőt egyre nagyobb sebességre kapcsolt.
A forgásban lemaradtak a családi kapcsolatok, színét hagyták az ünnepek. Az anyja betegsége egyre rosszabbodott, minden látogatáskor rárakta a vállára az összes fájdalmát.
Egy nap szép csendesen meghalt az apja. Nóri nem várta a halálát, nem panaszkodott neki egy szóval se, hogy beteg.
Laci elment a papért a szomszéd faluba, sokat beszélgetett a tiszteletessel az autóban. Később elmesélte a feleségének, hogy mikor elárulta neki, hogy ő párttitkár, az csak mosolygott rajta.– Mindkettőnknek van nyája a földön fiam.
Lacit ezért a papszállításért fegyelmi tárgyalásra idézték be, nem ülhetett volna egy autóba egyházi emberrel.
Az apja temetésén sokan voltak, szerette sok ember az életében mindig mókázó embert, aki sose mutatta ki senkinek a ránehezedő terhet amit cipelt.
Egy fiatal akácfa mellé ásták ki a sírját, mert az akác volt a kedvenc fája.
A világ lassan kezdett Nóri körül felbomlani, a nagy lelkesedés rózsabokra mögött már bogáncs nőtt, már látta a korrupciót, a jogtalan haszonszerzés kifinomult labirintusát, és kezdte egyre jobban sajnálni a férjét, aki még bízott a rendszer tisztaságában.
Egy nap, mikor elgondolkodva vezette a motorkerékpárt, hatalmasat esett, elütött egy kutyát. A kutya elszaladt, de ő súlyosan megsérült, gerincsérve lett.
A hosszú táppénzes állománya közben döntött úgy, hogy változtat. Kilenc évig ment egy nyomsávban, és nem haladt előre semmit. Laci a jó szakember akkor már presszókba beszélte meg a kollégákkal a napi feladatokat, lassan, de biztosan vált kemény ivóvá, Nóri elől titkolva, aztán már nyíltan is vállalva.
Nóri magához vette az anyját, aki már nem tudott önállóan élni. Leszázalékolták, így tudott gondoskodni róla.
Az anyja betegágya mellől nézte, ahogy bedől a rendszer, megszűnik a termelőszövetkezet, ahogy osztják szét a javakat a haszonlesők.
Az apósa halálhírét hozták hamar, az ő szíve se bírta a nagy veszteséget. Kint állt a háza előtt, belebukott a rózsabokorba, szívinfarktusa lett.
Megszűntek a párttitkári funkciók, oda lett a férje munkahelye is. Laci értetlenül topogott egy helyben, nem értette mi történik. Amiben hitt addig, ami úgy állt előtte, mint egy kőszikla, leolvadt egyik napról a másikra, elmerült a pocsolyába. Semmilyen kiutat nem látott maga előtt. A haverok elmaradtak mellőle, csak az olcsó bor maradt meg, az aztán hűséges barátként mellé szegődött élete végéig.

Út a privatizáció poklába

Visszavitték a kórterembe, ahol éppen babaetetés volt, vitték a kicsiket a mamájukhoz. Amikor idegesen megkérdezte, hol van az ő fia, csak annyit mondtak neki, hogy legyen türelmesebb. A vizitnél kapott egy rövid felvilágosítást, még vizsgálják a gyermeket, maradt-e nyoma a nehéz szülésnek.
Nórit megnyugtatta a tudat, hogy nem halt meg, él a gyermeke. Reggel vitték hozzá a kisfiát. A gyermek feje körbe gézpólyával volt áttekerve. Nyugtalan lett a látványtól,  megkérdezte a nővért, miért kötözték be a baba fejét, úgy néz ki mint akit baleset ért.
– A vákuum miatt, széthúzta a koponyát egy kicsit, de rendbe jön – nyugtatta meg a nővérke.
Nóri értetlenül nézett a nőre, akinek az arcán nem látott semmi érzelmet.
– Hogy, hogy széthúzta a fejét a vákuum, mi lett vele? Beszéljen már! – követelte a választ hangosan, közben a sírás fojtogatta, érezte, hogy a legjobb lenne jól kibőgni magát, nem törődve senkivel és semmivel, mégis visszafojtotta az érzelmi kitörését a többi kismamára való tekintettel.
– Nem kell pánikolni, most még a kutacsok visszaállnak a helyükre, a koponyacsont még képlékeny. Rendbe jön idővel – dobta oda a válasz a nővér és olyan gyorsan elviharzott, mint akit kerget egy kutya.

Amikor hazafelé indultak, az orvos ellátta tanácsokkal.
– Lehet, hogy érte sérülés a gyermek agyát, még nem tudhatjuk, oxigénhiányos állapot is volt… a nehéz szülés… a vákuum húzóereje okozhatott idegsérülést… de kinövi, türelem kell hozzá… sok, sok türelem.
Ennyi volt a segítség, se kontrol se rehabilitáció, továbbiakban semmi segítséget nem kapott, hogy kezelni tudja a maradandó sérüléseket. A hormoform injekció amit kapott, minden kellemetlen mellékhatását kifejtette. Először azzal, hogy gátolta a szülés megindulását, később szembesült a többivel, a kialakult magatartás zavarral, agresszivitással. Olvasott róla sokat később, hogy megértse mi történt velük. Az sem vigasztalta utólag, hogy betiltották az injekció használatát.

Eleinte azt tapasztalták, hogy negyvennyolc órás szolgálatban kellett állniuk a gyermekük mellett. Összecserélte az éjszakát a nappallal, csak akkor nem sírt, ha evett, azon felül mindig. Mikor letekerte a fejéről a gézpólyát, olyan volt a kicsi feje, mint egy régészeti cserépedény, amit darabokból ragasztottak össze a lelkes régészek.
Laci, hogy tehermentesítse Nórit, segített ringatni, csitítani a síró gyermeket. Az egész napos munka elfárasztotta, ezért kitalálta, hogy beteszi a bölcsőbe a kisfiát, kötött a bölcsőhöz egy zsineget, és ha felsírt, ringatta, néha a lábával is. Sokáig megmaradt benne a tudatalatti mozdulat, még akkor is mikor már nem volt rá szükség, amikor már végig aludta az éjszakát.

Egyéves lett a fia, amikor egy nagyon kedvező állásajánlatot kaptak a Duna-kanyarban lévő Kísérleti Gazdaságtól. A jó szomszéd ígérte, vigyáz a fiúkra, menjenek csak megnézni, nem mindennap kap valaki ilyen jó ajánlatot.
A gazdaság nagyon tetszett nekik, Laci karbantartó szerelőként dolgozhatott volna, neki is ígértek, ha tud dolgozni a gyermektől, azonnal munkába állhat. Boldogan mesélte a szüleinek, milyen szerencse érte őket, fent lesznek a főváros mellett, kulturált helyen, kapnak szolgálati lakást, jó fizetést.
Az anyja bevágta a félkezest, attól a pillanattól folyamatosan halni készült, egyfajta lelki terrort közvetített feléjük, aminek az lett a vége, hogy hazaköltöztek a falujukba, nem a Duna mellé.

– Ne félj fiam, lesz munkád, holnap bemegyek a Tsz Elnökhöz, ad neked munkát az első szavamra –mondta az apja, és másnap be is ment a téesz irodába. Fütyörészve tért haza.
– Na, fiam, vár az Elnök! Dolgozhatsz, kint a gépműhelyben, még örült is, hogy idejöttél.

Nóri gyesen volt, Laci elkezdte új életét egy falusi téeszben. Először a ház kisszobájában laktak, rosszabb körülmények közt, mint a cselédsoron. Alig tudták megközelíteni a gyerekágytól a fekvőhelyüket. Barikádharc volt minden mozdulat a gyermek körül.
Nóri egy év múlva bejelentette, hogy gyermeket vár, de el akar költözni, már nem fognak elférni a kicsi szobában. Az anyja új trükköt talált ki, hogy visszatartsa, cseréljenek helyet, majd elférnek a nagyszobában. De Nóri hajthatatlan maradt.
– Itt maradunk a közelükben anyám, csak a gyerekeknek hely kell, külön szoba, élettér – válaszolta már sokadjára az anyjának. Az anyja nem, de az apja megértette.

– Akkor várd meg lányom, felnevelek tíz hízót, vagy többet, meg egy kis kölcsönnel vehettek egy kis házat.
Nórit megnyugtatta az apja szava, tudta, hogy nem csak ígérget, mindig teljesítette is azt.

Laci a téeszben kezdett elismert lenni, ügyes szakmunkás volt, nem került ki a keze közül semmi hibásan. Mivel vérében volt a szocializmusba vetett hite, amit az apja sulykolt belé, könnyen behúzta a közösségi munka is.
Járt társadalmi munkákra, szocialista brigádgyűlésekre. Lassan ment felfelé a ranglépcsőn, nem kapkodta el. Egy falu nehezen fogad be idegent, de őt hamar befogadták. Kedves volt, jó humorú, beszélgetős. Abban az időben, egységben élt a falu, nem ismerték azt a szót, hogy munkanélküliség. Az Elnök szabadon döntött, kit alkalmaz a téeszben, mennyit bír el a termelés.
Néha, ha muszáj volt egy munkahelyre kettőt is felvett, csak megélhetést tudjon biztosítani. Kezdett az erőszakkal megalakított termelőszövetkezeti forma a kezdeti káoszból renddé alakulni, már mindenki megtalálta a számítását falun.
Minden évben búza aratás vagy kukorica aratás után hordták szét a tagoknak a háztáji terményt. Kinek mennyi járt, mennyit dolgozott. Ez elég volt a háznál nevelt jószágoknak. Mint egy nagycsalád, összejárósan, összedolgozva éltek.
Ha felszabadult a dinnyeföld vagy paprikaföld mehettek szedegetni, a falu határában gyümölcsösök voltak, őshonos alma, szilvafákkal, ebből adódóan volt alapanyag a lekvárhoz, a pálinkafőzéshez. Az év vége mindig disznó vágással volt lezárva a családoknál.
De a téeszvezetés is vágatott le minden évben szarvasmarhát, augusztus 20.-ára, szétmérte, kiosztotta ingyen a húst a tagoknak.
Mikor megszületett az aranyszőke kisfiú, második gyermeke Nórinak, már meszelték a kis öreg parasztházat, ahová költözni akartak. Az apja még pálinkát is adott el a ház árába azzal pótolta ki a disznók árát. A házat harmincötezer forintért adta a tulajdonos el nekik.
Mikor a gyerekek óvodába kerültek, Nóri is elkezdte a téeszben a munkáját, a , elindult egy reményteli úton, az övé is felfelé ívelt egy darabig, hogy utána elkezdhessék mélyrepülésüket mindketten a privatizáció poklába.