Translate

2017. augusztus 20., vasárnap

Katerina Forest : Szülői példakép


Másnap útra kelt, hogy megismerje Évát. Ment egy vadidegen lányért, akit soha nem látott, ebből kifolyólag nem ismerte, mégis ment, mert szóltak neki, hogy mennie kell érte.
– Hogy lehet az, hogy lassan felnőtt, mégis védelemre szorul? – morfondírozott magában. A buszon zötykölődött, lehunyt szeme mögött hangok és képek suhantak.
– Nem vagy normális Nóri, mit vállalsz magadra, ennek se eleje se vége, rámegy az életed. Inkább mennél el takarítónőnek, ott leteszed a munkát oszt jó napot! Itt meg, megállásod sincsen még beszélgetésre se, mint régen – idézte vissza a szomszédasszonya számon kérő hangját.
Az igazság ott bujkált a mondataiban, már tényleg nem volt ugyanaz az ember. Bezárta magát egy másik világba, amihez már nem volt mindenkinek kulcsa. Lassan ez a kör egyre szűkebbé vált.
Aztán azon filózgatott, hogy az életben minden okkal történik. Oka van annak, hogy megállunk egy útkereszteződésben, aztán gondolkodás nélkül ösztöneinkre hallgatva elindulunk az egyik irányba. Annak is oka van, ha valaki pont a mi nevünket mondja ki – Ő a mi emberünk, hívd fel telefonon.
Oka van, ha igent vagy nemet mondunk. Mert megérzünk valamit. Valamit, amire nincs kifejezhető szó. A véletlen okszerűségekből sorsok születnek.
Éva meglepődést okozott számára. Széles arcú, erős testalkatú, igazi parasztkislányt ültettek le mellé. Nem volt ellenséges a nézése nem csapott hisztériás rohamot sem, mikor találkoztak. Mintha régről ismert távoli rokonok lettek volna. A találkozás előtt elmesélték neki, miért került be a kislány az otthonba. Nóri akkor arra gondolt, hogy ilyen nincs! Miért követünk el, mi felnőttek ennyi hibát gyermekeinkkel szemben?
Arra gondolt, talán nem ártana iskolai tananyagba venni a szülői magatartás oktatását, mert a kisujjunkból semmit se szopunk ki. Ha családon belül rossz szülői magatartás a példa, tanítanák meg a gyereknek, mi az, ami nem jól működik. Mert ha nincs aki felvilágosítsa, a rosszat, mint jót viszi tovább saját családjába. A hibákat ő már saját tapasztalatából tudta, első volt a folyamatos érdeklődő figyelem hiánya, az értő hallgatás, ami után meggyőző hiteles érvekkel tudunk az elhangzottakra válaszolni. Nem csak annyit,--Talán… lehet… majd meglátjuk.
A legnagyobb hiba a számonkérés hiánya, a teljesítmények értékelése. A szeretetet kimutatása, a biztonság megteremtése. De a legfontosabb a példamutatás. De nem tizenéves kortól, az első pillanattól, amikor a gyermek rámosolyog legelőször a világra.
Olyan világban élünk, amiből eltűntek a példaképek, néha felbukkan egy testépítő, egy filmsztár, egy sportoló. Később meghalljuk róluk, hogy a testépítő szedi az izomépítő anyagot, a filmsztár veri a feleségét, a sportoló is megbukik a teszteken. Kit lehet pozitív példaként követni a mai világban? A politikusokat ? A felsőbb tízezret?
Régen volt király, voltak hercegek. Tradíciók. Ma hirtelen meggazdagodott példaképek vannak. Ki tudja, mi tapad a pénzükhöz, mennyi emberi szenvedés árán másztak fel a giccses trónjaikra.
Higgyenek a politikusokban, akik a legjobban bemutatják, hogyan lehet meggazdagodni a nyomor hátán? Példaképek lettek: a terror, az agresszivitás, a filmekből a negatív hősök. Ciki a boldog család, az egymásra figyelés. "A munka nemesít" szlogen a múlté.
Nincsenek példaképek, eltűntek. Mégis egy kis reménysugár maradt, még ott van a szülő, a nagyszülő, őszinte tiszta jellemmel, akik példát mutatnak, akik bátrak, mint az anyatigris, hogy a felnövő generáció, mögötte büszke utód legyen.
Hol vannak a szülői példaképek?
Éva is a szülői magatartás áldozata lett. Az anyja már az ötödik párkapcsolatban élt, mindtől született gyermeke. A negyedik élettársa kiborította a bilit. Összejött Éva nővérével, az meg terhes lett tőle, ugyanakkor volt terhes tőle az anyjuk is. Mikor az anyja rájött a viszonyra, menekülniük kellett a házból. Éva otthon maradt, ő nevelte a kicsiket. Mikor odaköltözött az ötödik ember is az anyjához, az anya beteges féltékenységi jelenetekkel kezdte el üldözni Évát, potenciális ellenfelet látott a saját lányában. 
A kislány maga kérte, hogy vigyék intézetbe, már nem bírja.
Az elhelyezésin az anya szeme dühösen villogott. Ott is hangoztatta, hogy a lánya rossz vérű. Nóri alig tudta magát türtőztetni, csak nyelt, hogy ne szóljon. Dühös volt erre az asszonyra, aki saját könnyelmű életét kérte számon a lányán. Mikor kimentek a teremből, megfogta Éva kezét.
– Menjünk innen, jó messzire Évike!
– Menjünk – válaszolta szomorúan a lány. Nem szidta az anyját, mintha ő szégyellte volna magát az anyja helyett.