Furcsán jött a hajnal, nem tolakodott,
csendben megült az az ablakomon.
Már nincs, aki sóhajtva rám szóljon: nézd, megint
felhős az ég
ma újra szomorú és fáradt leszek.
Nem akartam már érveket felhozni: nincs igazad
a világ szép, a madarak dalolnak... egyáltalán
miről beszélsz??
mert …tudom,
hogy nemsokára meghalsz... itt hagysz engem…
engem, aki mindig
becsapott… álszent módon hitegettelek
hogy ez csak
pillanatnyi érzés, majd elmúlik
mint a
felhorzsolt seb, begyógyul észrevétlen,
még ezernyi szép
nap vár ránk…
még sokat
nevetünk… nem mondtad soha , hogy nem hiszel nekem,
csak
elfordítottad a fejed…
és ajkadon
csendben elsimultak a mosolyok…
