Translate

2017. augusztus 9., szerda

Katerina Forest: Túlélési ösztönök: A gomba / részlet/


A reggeli napfény végig kúszott a mocskos ablaküvegen, belopta magát a falakra, végül megpihent a rongyok alatt alvó kisfiún. Tomi felébredt, felült az ágyban, látta, hogy az anyja már elment, csak Pisti szuszogott mellette a rongyok alatt.
Tudta, hova ment az anyja, az öreg Éva nénihez, segít az öregasszonynak. Takarít, mos, elmegy a boltba, és ott mindennap kap egy kis ennivalót. Általában kenyeret, tejet, ételmaradékot kapott, de mindig hozott valamit. Már régen elmehetett, sose ébresztette fel a gyerekeit, addig is nyugton voltak. Tomi egyre éhesebb lett. A szoba hideg volt, vesztére forgolódott, a derekát megint megszúrta a rozzant heverő törött rugója. Irigy volt a bátyjára, aki már tíz évesen jobb ágyban aludt, mint ő, Pisti ágyában csak gödrök voltak, nem szúrt, mint az övé. Az éhség mardosta a gyomrát, felkelt, ivott egy nagy pohár vizet. Az anyja azt szajkózta mindig, ha nem volt ennivaló a házban – A víz veri az éhséget.
Aztán újra lefeküdt, aludni próbált. Nem lelte a helyét, végre felébredt a bátyja, felöltözött és kinyitotta a betört üvegű ablakot, kilépett rajta.
– Mindjárt jövök – szólt vissza – maradj az ágyban!
– Méész kkukázni? – dadogott halkan Tomi, félt az egyedülléttől.
– Öhöm. Hátha kidobták már a szemetet – felelt vissza amaz, és eltűnt a szeme elől.
Nagyon lassan múlt az idő, de egyszer csak zörgést hallott, látta, hogy a bátyja érkezett meg. Tele volt a zsebe, a keze ennivalóval. Nagy lakomát csaptak, szerencsés volt a felderítő út, még szívószálas üdítőt is hozott, félig volt, meg félig romlott almát, szendvics darabokat. Jó kukát talált. Megnyugodva várták az anyjukat. Visszabújtak a rongyok közé a hideg elől. Mikor hazaért az anyjuk, látták, hogy nem sok mindent hozott magával, szidta az öregasszonyt mikor átlépte a küszöböt.
– Egyre fukarabb a banya, már azt hiszi, csak ingyen megyek! – hangoskodott.
– Cigire adott pénzt, meg csak kenyeret, itt van, ni, egyetek!
– Nem baj, egyél, mi már ettünk – nyugtatta Pisti.
Az anyjuk rágyújtott. Mélyen letüdőzte a füstöt, szélesen elvigyorodott.
– Kint voltál az utcán, mi? Hagytatok nekem, vagy mind felzabáltátok?
Kotorászott a hulladékban, elégedetten eszegetett.
– Neked meg hogy néz ki a fejed? Na, gyere, megnyírlak! – nézte a kisfiú nagyra nőtt, kócos, fekete haját.
Tomi félt a nagyollótól, kiskora óta. Az anyja elkezdte nyírni a haját a rossz ollóval, csak úgy belevagdalt. Egyik helyen rövidebbre sikerült, másik helyen hosszabbra. Kit érdekelt, őket nem az biztos. Nem volt fontos nekik soha, az se, hogy milyen ruha van rajtuk, bokáig érő vagy felgyűrt, kétszer nagyobb nadrág. Egy zsákból öltöztek, innen-onnan kapták vagy kukázták. Volt a lakásban fürdőkád is, de nem fürödtek benne, az is tele volt rongyokkal. Az ablak ki volt törve, egy matracfélével barikádozták el a kinti hideget. Tomi még kicsi volt, csak hét éves, nem foglalkozott vele, hogy jó-e ez nekik, hogy mások nem így élnek, ezt az életet ismerte csak, nem volt összehasonlítási alapja.
Mikor kész lett a remekmű megforgatta az anyja – Na, hogy nézel ki gyerek? Mint egy császár! Hatalmasakat röhögtek rajta, mintha kabaréban ülnének épp. Összepakoltak úgy ahogy, indultak a városba, Tomi óvodába, Pisti iskolába. Az anyja ilyenkor nem kísérte Tomit, Pisti dolga volt a kistestvérre vigyázni. Az óvoda jó volt, szerette a fiú, leginkább az ebédért, amit ingyen kapott.
A szomszéd szobából borostásan jött elő az anyjuk bátyja, aki fél éve beköltözött hozzájuk. Emlékeztek arra a napra amikor ígért fűt fát, hogy mennyivel könnyebben élnek majd, ha ő ott lesz velük, csak fogadják be. De az ígéreteket hamar elfelejtette, csak a sarki kocsmát nem. Este se egyedül ment haza, megint részeg volt. Szétnézett a kenyérmorzsás asztalon, vakaródzott, álmosan megkérdezte.
– Nem maradt valami?
– Mennyéé keress magadnak, jó, hogy nem a gyerek kukázik a beledbe – mordult rá az asszony.
– Takarodjál mán, hogy beszélsz velem, add meg a tisztességet! – kiáltott amaz is ingerülten. Úgy ahogy volt mosdatlanul, kabátot vett, indult hazulról.
Az anya is elindult, hívták egy másik helyre, reménykedve lépegetett át, a másik utcában lévő bérházba. A szeme a járda szélét pásztázta, elégedetten szedegette felfelé a nagy csikkeket, rakta mohón a zsebébe. Szerencséje volt, a házmester nem csapta be, délutánig dolgozott egy kövér asszonyságnál. Igaz, idegesítően egész nap felette állt, vigyázta a kezét, nehogy elemeljen valamit. Már- már ott tartott, hogy lecsapja a súroló rongyot és kimondja, amit gondolt – Menyen már a picsába, ne bámulja folyton, ő szegény, de sose lop, ha lopott volna egyszer is, nem ajánlanák dologra. Van ő neki magához való esze.
De nem szólt szerencsére. Mikor végzett az asszonyság ezer forintot adott meg ennivalót is.
– Jóravaló ember maga, mondták, hogy van két fia, na, vigye nekik ezt is – nyomta a reklámszatyrot a kezébe – Majd hívatom, ha kell kedveském.
Megelégedett és boldog volt, könnyű léptekkel ért haza. Otthon nézte meg mit pakolt az asszony a szatyorba, na, az volt még a meglepetés. Volt ott só, cukor, olaj, meg egy csomag száraz tészta.
– Mi a fene ez? – vette ki az utolsó darabot is, egy konzervdobozt – Gomba, na, micsoda finomat főzök ma – örült meg a szerzeménynek.
Hozzá is fogott tüstént, sietve főzött, mennie kellet Tomi elé az óvodába.
Hamarabb ért haza a testvére, mint ők, mindent megevett előlük. Mikor felemelte nagy boldogan a lábasról a fedőt, csak az alján gyöngyözött egy pár pirosló zsírcsepp. Egy világ omlott össze benne, hisztérikus artikulálatlan hangon üvöltött.
– Elegem van belőled, takarodj innen el, még a gyerekek elől is felzabálod a kaját! Menjél, menjél el innen!
A férfi akkor is részeg volt, állt felette, hallgatta egy ideig. Majd erős kézzel elkapta a karját és egy mozdulattal kilökte a húgát az ajtón.
– Megmondtam reggel, hogy add meg a tisztességet, takarodjál te innen!
Tomi ijedten vinnyogott az asztal alá bújva, a férfi ránézett, rámordult.
– Menjél, húzzál innen te is!
Tomi szaladt kifelé, bújt az anyjához, aki levegőért kapkodott – Nézd fiam a saját lakásomból dobott ki – dühöngött, de nem mert vissza menni. Félt, ismerte a testvérét.
Leültek a lépcső aljára ott várták meg Pistit. Mikor együtt voltak elindultak ennivalót keresni.
Kóboroltak az utcákon, aztán felmentek a János-hegyre. Nagyon éhesek voltak. Fent a hegyen egy bozótos részen letáboroztak, összebújtak, mint a macskák a vackon. Arra figyeltek fel, hogy lökdösi valaki őket. Egy hajléktalan ember állt felettük.