NAPLÓ : Üzenet

Mikor azt hiszed bántottalak, én megvédtelek. Mikor azt hiszed elárultalak, kimondtam más helyett az igazat. Megvédtelek a saját hibáiddal szemben. Azért, hogyha fáj is, szembenézz vele. Haladtál egy úton, ami nem visz sehova. Én megállítottalak remélem, hogy fordulj vissza az út elejére, haladj a másik irányba. Néha, aki fájdalmat okoz, az segít igazán. Csak annyival, hogy dühöngünk és haragszunk közben, ha akarjuk, ha nem, megfogalmazódik bennünk az ok, az indíték:
     - Miért okoztak fájdalmat nekünk?
     - Miért az, akiben megbíztunk, hittünk benne?
Ha szembenézünk a hibáinkkal, megbocsájtunk annak, aki kimerte mondani azokat. Jobb emberré válni, felnőni egy feladathoz, nem könnyű. Emberi sorsokat átlátni, megítélni, hatalmas felelősség. Egy kézlegyintéssel homokot lehet szórni a legcsillogóbb szempárba, örök sötétségre ítélve csak, mert nem egyenesedtünk ki, nem néztünk szét, merről fúj a szél. Remélem rátaláltál a helyes útra és nem térsz le róla soha. Az út végére érve, egy tartalmas kemény élet lesz mögötted és sok szerető ember. És én megnyugszom, hogy érdemes volt magam ellen fordítanom a haragod, mert elértem a célom.
      - Azt akartam, hogy tisztán láss!

Katerina Forest:ENGEDETLENSÉG

Egy nap, elhozza nekünk az Engedetlenséget,
akkor a birkaruhát te is farkasbőrre cseréled, nem
mész bégetve a vágóhídra, nem hallgatsz a vezérkos
kolompszavára,mikor az út mentén minden jelző tábla
egyfelé mutat, te letérsz s járod a saját utad.
Nem küldöd fiad a harcmezőre, se fel a csillagfényes
égre, hogy ezüstmadár hátáról szórja rád a halált,
arra kéred csak, hallgassa ő is az idők szavát.
A történelem vesztese a balga ember, aki se
nyomorán, se halálán nem talált hibát, bólogatva
hitt a megváltó Hatalomban, de ez az idő most lejárt.
Századokon át sirattad a múltat, a véres torz időt,
mi ellen nem lázadtál soha, mert engedelmes
hittel születtél, alázatra neveltettél. De most
itt az idő, hogy kilépj a sorból, kimond, hogy nem!
Nem engeded, hogy játék legyen az élet, hogy
meghaljon az kit legjobban szeretsz, nem engeded
a földön a káoszt, a félelmet, nem engeded a háborút!
Kezedbe ecsetet veszel, festékbe mártod, és vissza
fested az égre a madarakat, és újrafested ezt a csúf Világot.

Katerina Forest: ISTEN, KERESS NEKEM MENEDÉKET!

Isten, keress nekem menedéket, egy helyet

hol egyedül lehetek fullasztó könnyeimmel.

Vigyázz lelkemre, gyógyítsad hitem

hogy bízni tudjak újra benned.

 Mert most nem hiszek. Felszállt a lelkem

és őrjöngve üvölt és követel.

Magyarázatot.

Mi volt a bűnöm, mit vétkeztem?

Visszatapostam a múltam, kerestem,

de az útvesztőkben benn rekedtem.

Újra gyermek voltam, anyám ölébe

bújva hallgattam a dalt, mit dúdolt

míg ringatott.

Szerettek engem, én is szerettem

mindent, mit a sors nekem adott.

Szerettem a végtelen világot,

a felhőket, a zúgó őszi szelet,

a fűszálon ringó harmatcseppeket,

szerettem az életemet.

Imádkoztam és hálát adtam

Neked Istenem, hogy ezt mind

megadtad nekem.

Adtál nekem egy gyermeket, aki

puha kezeivel átölelt, ringattam,

dúdoltam ha sírt, úgy mint rég

engem ringatott anyám.

Megbízott bennem, ígértem, vigyázok,

örökkön örökké rá.

És most ott fekszik holtan a mocskos

földi porban, lelke vádlón néz rám.

Nem érti miért? Hisz még lépni tanult,

még nem járt be utakat, a kapun

se lépett át, hogy elé táruljon a világ.

Isten, keress nekem menedéket, egy helyet

hol egyedül lehetek fullasztó könnyeimmel!

Vigyázz lelkemre, gyógyítsad hitem.

hogy bízni tudjak újra benned.

Nyugtass, hogy ne bolyongjon e földön

örök időkre haragvó, vádló lelkem.

Emeld magadhoz gyermekem lelkét

vidd magaddal, és ha eljön az örök

éjszaka, hogy ne fázzon, ne féljen,

 fektesd fenn a mennyben az égi felhőkre

takard be csillaglepellel.

Mosollyal ajkán aludja alatta örök álmát,

míg angyali kórus dúdolja az altatóját.

Katerina Forest: Magyarország

Hogy mondjam el neked,

mit jelent e föld nekem?

Szavak szürkék, hiteltelenek.

Megpróbálom mégis, hunyd be szemed.

Vedd át tőlem a szeretett képeket.

Hallgasd a patak surranó vizét,

kristálytiszta leheletét.

Hegedűszó, virtuóz muzsika

erdő mélyén a madarak dala.

Síkvidék, szél fodrozta lankák

hullámzó délibáb.

Hegycsúcsok, hamvas gerincek,

mély ölükben ragyogó ércek.

Lenn, a mélyben földalatti folyók,

melyek feltörve élethordozók.

Egy bölcső, melyben ring egy gyermek,

kis falvakban reggeli kakasszó.

Hogy meséljem el a fel nem foghatót,

ami előtt mindennap lelkem meghajol.

A föld, amire mindennap lépek.

A gyökerek belőlem a mélybe,

gránitkövekbe kapaszkodnak,

mert csak így élek.

A hazám ez a gyönyörű ország:

Magyarország.