Az egyetem aulájában
véget ért a diplomaosztás hivatalos ceremóniája. A méhkashoz hasonlító
hangzavarban a hozzátartozók gratulációja zajlott éppen. Sára kezében a friss
közgazdasági diplomával fülig érő szájjal állt a családja előtt.
Az édesapja
megilletődve átölelte.
– Kislány ez a nap is
eljött, diploma van a kezedben!
A keresztanyja –
szokásához híven – végig sírdogálta az egész ünnepséget, közben egyfolytában
hálálkodott Istenhez.
– Látod gyémántos
virágom, Isten megsegített, hogy ezt a napot is megérjem. Nagy ember lett
belőled!
Sára kinevette a
vidéki öregasszonyt:
– Dehogy lettem nagy
ember keresztanyus, csak végeztem az egyetemen, nincs ebben semmi különös!
Akkor, abban a
percben úgy érezte nagyon jó, hogy büszke rá a családja.
Kíra, a barátnője,
mint a sas a zsákmányára, lecsapott a meghatottsággal küzdő lelkére: – Gyere
ide kicsit!
Sára odalépett hozzá.
– Remélem, lelépsz te
is az ősöktől, megvan a kéró, ahová megyünk bulizni!
– Naná, hogy megyek!
Ez nem kérdés – válaszolt vissza nyeglén, ezzel eltűnt belőle az összes áhítat,
amit addig a családja iránt érzett.
Mikor hazaértek,
kicsit élvezte még az ünnepi estebédet, aztán odasúgta az apjának:
– Ugye nem baj, ha
magatokra hagylak benneteket? Várnak a barátaim.
– Menjél csak, tartom
a hátam, megleszünk magunkban, elsörözgetünk – engedte el kényszeredetten az
apja.
Még látta egyet
villámlani az anyja szemét, de gyorsan behúzta az ajtót maga mögött. Ugyan mit
is gondolhatott, talán abban reménykedett, hogy otthon nézi őket? Ez az ő
napja, csak az övé! Hamar meggyőzte magát, sietve nekilódult az emeleti
lépcsőknek. Visszhangzott az üres lépcsőfeljáró, ahogy végigdübörgött rajta, aztán
lelassított, mert két szatyrot cipelve szembejött vele a szomszédasszonyuk,
akinek már messziről ragyogott az arca:
– Sárikám, eljött a
nagy nap, gratulálok! Az édesapja nagyon boldog, hogy megérte ezt a napot!
Sára megköszönte a
gratulációt, de nem állt meg, magára hagyta a beszélgetésre felkészült
asszonyt. Zenélt a mobilja. Kíra idegesen figyelmeztette, már ott szobroznak a
ház előtt.
– Helló csajszi,
végre! Ugorjál be! Indíthatsz Zotya! – adta ki az utasításokat türelmetlenül a
barátjának.
– Hová megyünk, hol a
kéró?
–Fent Budán, egy üres
nyaraló. Leszünk vagy húszan. Mit hoztál? Mármint hozol piát?
– Nem mondtátok, majd
veszek. Apám adott pénzt.
Megálltak egy
éjjel-nappali üzlet előtt vásárolni.
– Zotya itt van
ötven, vegyél meg mindent, ami kell!
– Te mindig tele vagy
dohánnyal, hogy csinálod?
A reklámszatyorban
összecsörrentek az üvegek, amikor a csomagtartóba rakta az italokat a férfi,
majd széles vigyorral visszaült a volánhoz. Az úton már énekeltek, hangolták
magukat a bulira. A sötétség átölelte a várost, felpattantak a fények, mint a
gyöngyszemek kiragyogtak a sötét bérházak között, ünneplőbe öltözött minden
koszos utcasarok, még a kukákon is fényfüzérek ragyogtak. Akkor úgy érezte,
hogy az élet fantasztikus és csodálatos, mert minden a helyén van benne, úgy
ahogy kell.
A budai nyaraló
kerítését borostyán futotta végig, amitől nem lehetett belátni az udvarra, csak
a kiszűrődő hangokat hallották, az idétlen röhögést és visongást. Mikor
beléptek a kapun Sára szeme azonnal levadászta Gergő kezében a füves cigit.
– Nézz oda Kíra,
nagyon hamar elkezdték a füvezést, még a végén elrontják a bulit!
– Ezek? Dehogy, csak
így érzik jól magukat, ne törődj vele! Különben is, belefér az estébe, hisz
nagy nap ez a mai! – nevetett a barátnője – Kell egy kis kábulat, hogy
kisimítsa az agyad, nagy volt a nyomás mindenkiben az utóbbi hetekben.
– Várj, csak azt ne
mondd, hogy te is rászoktál? – fogta meg erővel Kíra karját.
– Mi bajod velem? Mi
az, hogy rászokás? Néha szippantunk, de azt ne nevezd rászokásnak! Igazából ez
nem drog! Ki bírná a gyűrődést mindig tiszta fejjel? Nem gardedámnak jöttél
velem, vagy ha igen, akkor nincs rád szükségem, húzzál hazafelé minél előbb!
– Jól elvagytok,
csajok – vigyorgott Zotya.
Ha nem is teljes
mértékben, de Kíra ráérzett, a bulit nem rontotta el senki, némelyik túlpörögött
mint a búgócsiga, de nem okozott senkinek meglepetést. Az egész éjszaka az
ivásról szólt. Néha a haverjai közül egyik- másik eltűnt hányni, vagy csak
párostól egy félreeső helyre, aztán folytatták tovább ott, ahol abbahagyták.
Éjfél körül páran átváltottak keményebb drogra, de szerencsére ők sem balhéztak
túlzottan. Fekete Pufi is csak üldögélt egy sarokban, bambán figyelt
körbe-körbe, az érzékei már nem rögzítették a valóságot. Magában beszélgetett,
valakihez. Néha hadonászott, mintha zümmögő döglegyeket kergetne egy nem létező
asztalról. A nyála a bal oldali szájszögletéből türelmesen szivárgott az
állára, onnan lecsurgott a pólójára. Akadt köztük olyan, aki szánakozva
mutogatott felé, de Pufit nem zavarta a véleményük. Nem ért el hozzá a
külvilágból már semmi. Mindenki tudta róla, hogy jó eresztésből való,
apja-anyja orvos, a srác mindig tele volt pénzzel. Pufi az egyetem első évétől
kezdve szépen araszolva csúszott lefelé, aztán elért arra a pontra, mint a
mocsárba ragadt ragadozó, hogy hiába küzdött ellene, egyre mélyebbre került. Végül
nem is küzdött, inkább készakarva kereste a mámort. Sára is beszélt egy
alkalommal vele, hogy miért nem tud leállni, még figyelmeztette is, ha tovább
folytatja, előbb-utóbb bele fog dögleni. De Pufi csak vigyorgott rá:
– Utálom ezt a geci
világot! Ha kiütöm magam, az a legszebb! Az ember átlényegül azzá, amivé akar,
megkap mindent, amire vágyik, olyankor boldog vagyok. Érted? Nem érted. Senki
nem tudja milyen érzés madárnak lenni, míg nem próbálta ki a repülést!
Pufihoz csatlakozott
később Vica. Sára felfigyelt egy csoportosulásra, ahol körbe állva röhögtek a
többiek, és durva megjegyzéseket tettek valakire. Odasétált hozzájuk, de hamar
ott is hagyta őket.
– Idióta barmok! –
fakadt ki, mikor visszament Kírához. Láttad Vicát? Mi van vele? Vetkőzik,
már teljesen kiütötte magát! Szórakoztatja a többi balféket az idióta!
– Megyek, megnézem,
le ne maradjak valamiről! – Kíra sietett megnézni Vica előadását. Hamar
otthagyta ő is a visongó csoportot, mikor visszatért éleset köpött a földre.
– Hülye kurva! Anyaszült
meztelen maszturbál a többiek előtt. Azért mindennek van határa!
– Ha te mondod.
Igyunk valamit, kiszáradtam! – húzta el közömbösen a száját Sára.
Észrevétlenül
merültek el az alkohol mámorában. Később egy erőtlen szabadkozás után elszívta
az első füves cigit, majd a másodikat, a harmadikat. Az első után nagyon jól
érezte magát, de a harmadik után úgy kiesett a következő pár óra belőle, mint az
öngyilkos a hetedikről. Nem emlékezett arra sem, hogyan ért haza. A barátai
teljesen a lakás ajtóig támogatták.
Míg nyomta a csengőt
nekidőlt teljes testsúlyával az ajtónak, részeg vigyorral hadonászott hátrafelé:
– Húzhattok a büdös francba, végállomáshoz értem!
Lélekben felkészült, hogy nem fogják ölelő
karok fogadni. A zárt ajtó jobban idegesítette, mint a várható balhé. Azt
biztosan tudta, hogy semmiképpen nem fogja megúszni.
Megjelent az anyja az ajtóban, de nem
veszekedett, szó nélkül beengedte.
– Mi a manó? –
dünnyögött meglepetten, közben nagy lendületet véve belépett mellette a
lakásba. Feltűnt a furcsa viselkedés, de nem volt kedve megfejteni mi történt
otthon míg távol volt, egy szent cél lebegett csak előtte, megtalálni az ágyát
és vízszintbe vágni magát. Nem vetkőzött, csak a sportcipőjét rúgta a fotel
alá, túl távolinak találta a fürdőszobát is, pedig érezte magán az alkohol és a
dohány áporodott szagát, lefeküdt és azonnal elérte az öntudatlanság.
Mikor felébredt erős
hányingerrel küszködve kiment a fürdőszobába. A fürdőszobai tükörben alaposan
szemügyre vette magát. Vágott a látványra egy gúnyos grimaszt. Arra már ébredéskor
rájött, hogy totál kiütötte magát az előző éjszaka, csak azt nem tudta
megfejteni, hogy hol. Próbált erősen koncentrálni. Aztán mint egy váratlan
villám a tavaszi kék égből, olyan hirtelen és döbbenetesen elért hozzá a
felismerés: a diplomaosztás! Hogy a francba felejthette el! Végre diplomás lett!
Az arcán megjelent egy fáradt mosoly. Tétova mozdulattal nekidőlt a mosdó
szélének. Rámeredt idegesen a tükörbeli arcára, mert rátört intenzíven egy
emlék arról, hogy valaki erőszakosan fogdosta éjszaka, és felrémlett több
minden arról is, hogy csókolódzott valakivel. Ugyan ki a franccal hetyegett? Te
jó szagú ég, nem létezik, hogy a fű annyira kidobta az agyát! Valaki biztosan
rásegített…talán tettek valamit az italába? Egy pillanatra ledermedt. Próbált
visszaemlékezni, de a sötétség olyan szilárdan tartotta magát a fejében, mint
egy betonfal, nem engedte át az emlékek fényét teljes valóságában. Mint egy
szűrőn a szemét, a fontosabb dolgok fent akadtak rajta. Legalább emlékezne rá,
hogy milyen volt, ha már volt is valami, vagy nem is volt semmi? Reménykedett,
hogy nem. De ha mégis elment valakivel egy körre? Egyáltalán kivel? Sok pezsgőt és pálinkát ivott talán nem
kellett volna annyit. – állapított meg egy meglepően logikus következtetést. –
Hú, de szarul vagyok! – nyögött fel hangosan.
Az anyja jelent meg a
fürdőszoba ajtajában, kopott, ezeréves pulóverét fázósan a dereka köré húzta.
– Végre, hogy tudsz
járni, végig aludtad az egész napot, remélem teljesen feleszméltél! – morgott a
lányára.
– Miről beszélsz?
Mennyit aludtam? Még most is olyan a gyomrom, mint amit kilúgoztak. Nagyon
sokat ittam, ez tény, nincs kedvem most veled vitatkozni, de ez az utolsó,
ígérem, csak ne kezdj el velem megint ordibálni. Rosszul vagyok! Vége a
diákéletnek, nem iszom többet? – próbálta megnyugtatni az anyját.
Az anyja durván eltolta a tükör elől a lányát.
– Gyönyörű vagy! Én a
helyedbe nem nézném magam annyira, inkább sírógörcsöt kapnék a szégyentől!
– Hagyjál már, ne
lökdöss! – rántott magán egyet Sára ingerülten – Az idegeimre mész ezzel a
szövegeddel! Már egy kicsit se lehet szórakozni?! Ünnepeltünk, búcsúztunk,
ennyi volt! Mi a bajod mindig!? – emelte fel egyre jobban a hangját.
Választ se várt,
viharzott az illemhelyre, már útközben öklendezett, a vécékagyló fölé hajolva
hányt. A szeme könnybe lábadt, egyre jobban reszketett a gyengeségtől.
– A rohadt életbe, de
rosszul vagyok, legalább ilyenkor hagyna békén, lehetne egy kis belátással –
sóhajtott fel dühösen. Szédelegve öltözött, friss levegőre vágyott, ki onnan a
panelszagból, az örökös szemrehányásokból, ki az utcára!
– Hova mész? –
kérdezett utána az anyja, aki akkorra már a konyhában a kávéfőzővel bajlódott.
– El! – szólt
ingerülten vissza Sára. – Levegőre!
– Hozhatnál filtert,
megint elfogyott, itt senki nem figyel semmire – kérte megtörten az anyja.
