Közeledett az iskolakezdés napja. Előtte való este Lili megfogta Nóri kezét és megkérte, hogy üljön le mellé. Halkan, suttogva beszélt hozzá.
– Holnap mit mondjunk, miért járok én ebbe az iskolába?
– Mit mondjunk? – kérdezett vissza csodálkozva Nóri.
– Azt hiszem azt kellene mondani, hogy csak egy kis ideig járok az itteni iskolába, mert beteg anyukám. Te meg a nagymamám vagy. – suttogott tovább, mintha egy nagy titkot osztana meg velem.
– Jó. Ahogy akarod. Nincs benne semmi hazugság, mert tényleg beteg anyukád, és azt meg végkép nem tudjuk, mikorra gyógyul meg. Jól van, megbeszéltük, holnap izgalmas napunk lesz, menjünk aludni!
Bekísérte a szobájába, közben magában vívódott, hogy milyen engedékenyen belement a Lilike által kitalált hazugságból épített világba. Drága jó Istenem, nem akarja, hogy megtudják, hogy ő állami gondozott! Szégyelli, vagy fél, hogy a többiek kigúnyolják, lenézik miatta? Hisz ártatlan mindenben, a sorsát nem tudta befolyásolni, nem tehet semmiről, csak egy ártatlan gyermek.
Még este felhívta a tanárnőt, akinek az osztályába fog kerülni.
– Marika, tudják e a gyerekek, hogy holnap viszem Lilit?– Nem mondtam meg nekik, meglepetésnek szántam – válaszolt a tanárnő.– Akkor jó, mert azt szeretném kérni, ne mondja el nekik, hogy állami gondozott a kislány.
– Jó lesz ez, nem jobb lenne, ha tudnák az igazat? – kérdezett vissza csodálkozva a tanárnő.– Magam sem tudom, megígértem... ő kért meg rá. – válaszolta bizonytalanul.
– Jól van, bár nem tartom helyesnek. Jobb lenne már az elején tisztázni , honnan jött, ki ő valójában. Gondolják át még egyszer.
Amikor letette a telefont, eszébe jutott amit anyja szajkózott egyfolytában ha rajtakapta egy- egy füllentésen gyerekkorában: – "A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát! Jól vésd az eszedbe lányom, mikor hazugságon töröd a fejed. Lassan majd a hazugságot igaznak véled, az igazat meg hazugságnak. A végén már magad se tudod, kinek hazudtál, kinek mondtál igazat."
Másnap minden úgy történt, ahogy Lilike kérte, Nóri mami lett, az igazi anyja meg beteg. Az osztály örült az új tanulónak. A tanárnő megkérte a gyerekeket, segítsenek a beilleszkedésében. Szüksége is volt rá, hiszen mindent elölről kellett kezdenie, írni, olvasni, számolni. Hatalmas akarattal lendült a tanulásba, pár hónap múlva behozta a lemaradását. A gyerekek közt egyre több barátja lett. A világ kezdett kerek lenni, egy jó darabig az ég türkizkékjét egy felhő se takarta el. Minden hónapban kötelezően anyatalálkozón vettek részt, ilyenkor elutaztak az Intézetbe, ahol sok más gyerekkel együtt várta az anyját. Az első találkozásra elfogadható állapotban jelent meg az anyja, legalábbis nem tűnt alkoholosnak. Megkérték a felügyelőt, hadd menjenek el a városba sétálni Lilivel. A második találkozó ugyanúgy zajlott le, mint az első. Lili örült, bizakodott – Nem iszik már az anyám!– mesélte boldogan hazafelé az úton, dicsekedett azzal is, hogy van már munkahelye. A harmadik találkozó után szomorú lett, de nem árulta el miért. Feltűnően zárkózottá vált. A negyedik hónapban az anyja nem jelent meg a találkozón, pedig szentül ígérte Lilinek, hogy mindig ott lesz, őt senki nem tudja megakadályozni benne.
Ültek türelmetlenül a ricsajos teremben egymás mellett, már minden gyermekhez megérkeztek a hozzátartozók. Lili várt. Másfél óráig nézte az ajtót, nem mozdult a helyéről.
– Talán csak késik a busz, vagy elkéste az elsőt – nézett Nórira reménykedve.
Nóri már sejtette hogy hiába várnak. Megpróbálta elütni az időt, oldani a kislány lelkében növekvő feszültséget, csalódást. Lili révetegen figyelt egy darabig, aztán elindultak a könnyek a szeméből. Figyelmeztetően rátette a kezét Nóri karjára.
– Tudod mami, legutóbb se sétáltunk, nem is érdekelte mi van velem, bementünk egy presszóba, ők meg végig ittak az élettársával, vitatkoztak egymással. Nekem vettek jégkrémet. Mindegy... menjünk haza, úgyse jön már anyám.
– Nagyon sajnálom Lili! Most mi legyen, szóljunk a hivatásos gyámodnak, akarsz vele beszélni erről? Neki tudnia kell, hogyan zajlik a találkozód. Például azt is, hogy ma nem jöttek.
– Igen, beszéljünk róla – válaszolt komolyan, majd elgondolkodva felnézett – Te nem tudsz rólam semmit, azt se tudod, hogyan éltem eddig, akarsz mindent tudni rólam, mami?
– Hogyne akarnék, ha nem engeded, hogy megismerjem a múltad, nem tudjuk együtt felépíteni a jövőd. Ha úgy érzed eljött az idő, hogy mesélj róla, rajta! Sok időnk van hazáig.
Lili nagyot sóhajtott mielőtt nekifogott, megállás nélkül beszélt végig míg hazaértek.
Azért hoztak el otthonról, mert anyu sokat ivott, nem érdekelte más. Mikor elsőosztályos lettem már iskola előtt nekem kellett haza vinni a bort. Minden reggel kezembe adták a rafiaszatyrot, menni kellett Mari nénihez a szomszéd utcába háznál mért borért. Minden reggel ez ment, az anyu felkiabált az ágyából -- Mennyél borért, mingyá hét óra! Az igazi apám elesett, és beverte a fejét, aztán meghalt, attól kezdve még többet ivott anyám. A család rábeszélte menjen elvonóra, el is ment, ott ismerte meg Imi bácsit, akivel most él. Ő is alkoholista volt. Minden rokonunk azt mondta, hogy anyu meghibbant, így már sose fog leszokni ezzel az emberrel. Nem is szokott le, csak annyi lett, hogy anyu nem egyedül ivott. Mikor berúgtak, marakodtak, mint a kutyák. Egyszer, úgy megverte az anyut, betörte az orrát is, csupa vér volt minden. Az ordibálásra én is szaladtam, segítettem volna anyunak, hogy ne üsse tovább, de kaptam érte, idegességében felemelt a ruhámnál fogva az ember, átlökött a másik szobába, mint a rongyot. Többet nem mentem segíteni anyunak, csak vártam, hogy hagyják már abba a veszekedést... Aztán megtanított az anyu csirkeláb pörköltet főzni. Mivel mindig részeg volt, a fejét se tudta a párnáról felemelni a másnaposság miatt, hát csak onnan magyarázta az ágyból, hogyan kell a pörkölt alaplét készíteni, hogyan kell lekörmözni a csirkelábakat. A csirkeláb a legolcsóbb a boltban, azt mondta anyu mennyei belőle a pörkölt. Meg is szerettem, jó sokáig lehetett rágcsikálni a puhára főtt csirkelábakat. Mindig ezt főztem ezután, ha lehetett. Anyu elfelejtett takarítani, a szoba meg egyre büdösebb lett. Attól, mert anyu is bepisilt az ágyba néha, meg az ágy alá költözött kiskutyák is. Kint volt az anyjuk, oda volt kötve az almafához egy keverék kutya, ott nyüszített a láncon. Jött volna ő is be a kiskutyákhoz, de nem tudott. Mikor kiszaladtam este, hogy elvégezzem a dolgom, a kutya gyorsan megette, ő is éhes volt, neki se adtak enni sokszor. Az iskolában mindig álmos voltam, mert nem aludtam éjszaka rendesen. Néha hajnalig kiabáltak összevissza, de néha énekeltek is. Egy nap azt vettem észre az iskolában, hogy forog velem a világ, sötét lett minden. Később megmondták, hogy elájultam, kiestem a padból. Az éhségtől, azt is mondták. Elmentek anyuhoz az iskolából meg a hivatalból. Megkérték, hogy változzon meg, figyeljen rám, mert elvesznek tőle. Nem hitt nekik, csak nevetett. Az iskolába voltam, amikor jöttek értem. már nem bántam, hogy menni kell, nem féltem tőlük. Csak a szomszéd nénitől akartam elbúcsúzni, mert ő figyelmes volt felém, mindig adott enni. A néni nagyon sírt és megölelgetett, azt mondta az Isten jó sorsot fog adni nekem, mert megérdemlem. Anyu nem sírt, csak azt mondta, hogy jobb ha otthon maradok, mert az gyiviben verik a gyerekeket. Az aki értem jött autóval, mérges lett rá, miért mond nekem hazugságokat. Nórinak befelé folytak a könnyei, magához ölelte a kislányt.– Ne félj, most már soha nem éhezel, nem fázol. Jó, hogy észrevették, hogy baj van a családodban. Örült, hogy elérkezett a nap, mikor nyitottá vált feléje Lili. Ezután már mindent meg tudtak beszélni. Még azon a héten meglátogatta a gyámja. Lili egy levelet adott át neki.
– Arra kérem, hogy ezt írja meg anyukámnak, vagy küldje el. Azt írtam le, hogy én addig nem akarom látni, amíg le nem szokik az italozásról. Ha nem szokik le, engem nem lát többet.
Lili arca komoly elszántságot sugárzott. Mind a két felnőtt tudta, hogy nem viccel, hogy kicsi kora ellenére átgondolta mielőtt megírta a levelet. Eltelt egy év anyatalálkozó nélkül. A lendülete törhetetlen volt, egyre jobb eredményeket ért el az iskolában. Lassan, de biztosan utolérte a legjobb tanulókat. Míg egy nap fenekestől felfordult a világ. Közeledett az anyák napja, Nóri észrevette, hogy esténként titokban írogat valamit. Nemsokára ki is derült, mi volt az. Nóri is ment az anyák napi műsorra, hogyne ment volna. Igaz, hogy idősödő fejével kicsit feszengve ült be a fiatal anyukák közé az iskolapadba. A terem zsúfolásig megtelt mikorra elkezdődött a műsor. Minden gyerek kezében egy szépen elkészített díszes iromány volt, meg egy szál virág. A tanárnő köszöntötte a jelenlévőket.
– Ez az utolsó alsó osztályos anyáknapi műsorunk. Hagyományainkhoz ellentétben, ma nem verssel köszöntünk, hanem egy hitvallomással. Mindenki felolvassa, milyennek látja ő az édesanyját, mik fogalmazódnak meg bennük, ha kimondják ezt a szót: Édesanyám.
Nóriban megállt az ütő – Hát erről írt ez a kislány titokban olyan rendületlenül? Mit tudott most ez a szegény gyerek írni? Mikor Lili következett, a sok szipogó anyuka, érdeklődése kíváncsian felé irányult. Lili elkezdte olvasni rendhagyó művét.
– Az én Anyukám – kezdte, és jelentőségtelkesen ránézett a feszülten figyelő Nórira. Tudjátok nekem két anyukám van, egyik anyukám beteg, mert alkoholista, de van egy másik anyukám, aki itt ül, és én őneki írtam most. Az én anyukám számomra a világon a legjobb anyuka. Akkor jött el értem, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Azóta sok mindent tanultam tőle, mert mindenhez ért. Barna a haja és a szeme. Igazából nem sminkeli magát, mert a kertben nem kell, azt mondja. De ha utazik, ki szokta festeni a szemét és rúzsozza a száját.
Lili megállt a mondanivalója közepén, ránézett a tanító néniére, majd Nórira, aztán mély levegőt vett, mielőtt folytatta.
– Én igazából állami gondozott vagyok, csak nem akartam, hogy kicsúfoljatok, ezért nem mondtam meg. De már jobb, ha tudja mindenki, mert megvéd az anyukám, és már nem akarok hazudni tovább.
Nóri szeméből kigördültek a könnyek. A teremben síri csend lett, majd lassan elkezdtek tapsolni. Lili megkönnyebbülve vitte a virágot Nórinak.
– Boldog anyák napját anyu!
